Sanghaj már a 19. században a világ egyik legpezsgőbb nemzetközi metropolisza volt, de igazi virágkorát az 1920–30-as években élte. Ekkor zajlott a nagy „gründolás”, amelyben a kis sanghaji magyar kolónia is aktívan részt vett. Köztük volt két neves építész, akiknek fontos szerepe volt Sanghaj modern arculatának kialakításában.
Előző írásainkban előbb a kínai építészet hagyományait, majd az ország modern építészetét (és az erős nyugati hatást) tekintettük át. Utóbbi történet fontos fejezete két magyar építész sanghaji életműve.
Sanghaj a 19. századig halászok jelentéktelen kisvárosa volt, valódi története akkor kezdődött el, amikor az első ópiumháborút követően a nyugati hatalmak rákényszerítették a császárságot, hogy a Jangce torkolatánál fekvő kikötőt nyissa meg a külföldiek előtt. A behatolók, ahogy cikksorozatunk második részében említettük, koncessziós területeket kaptak itt, ahol saját törvényeik szerint élhettek, és saját szokásaik szerint rendezkedhettek be. A külföldi negyedek szigetszerűen emelkedtek ki a kínai városrészek tengeréből, és Sanghaj világok találkozóhelye lett. Ide csöppent bele Hudec (Hugyecz) László, aki 66 éve, 1958. október 26-án hunyt el, illetve a Gonda Károly. Mindketten a távol-keleti nagyváros legvirágzóbb időszakának sokat foglalkoztatott építészeivé váltak. Nevük aztán politikai okokból egy időre feledésbe merült.
Menekülés hajtánnyal
A nemzetközi irodalomban László/Ladislaus/Ladislav Hudec néven emlegetett építész 1893-ban született Besztercebányán magyar és szlovák szülőktől. Emiatt a szlovákok néha szlovák építészként emlegetik, noha intézményesen inkább Magyarországhoz kötődött, például 1942-től Magyarország tiszteletbeli konzuljaként szolgált Sanghajban, levelezését magyarul intézte, és csehszlovák állampolgárságát is magyarra cserélte. Édesapja, Hugyecz György is sikeres építészmérnök volt, aki többek között a budapesti kisföldalatti vasbeton alagútján is dolgozott. László Besztercebányán, majd a Budapesti Műszaki Egyetem elődjén tanult, a legjobb tanároktól. 1914-ben szerzett építész diplomát, de hamarosan besorozták, és az I. világháború keleti frontjára került. Fiatal hadnagyként rendkívül ellenálló bunkerek építésével vétette észre magát. 1916-ban hadifogságba esett, s a szibériai fogolytábor vezetői is építészként alkalmazták a tehetséges fiatalembert. A fogságból kalandos útin szökött meg – néhány társával egy elkötött hajtányon indult el az orosz–kínai határ felé –, végül különféle személyazonosságokat felvéve Harbinon keresztül 1918-ban ért Sanghajba. Addig tervezett itt maradni, amíg összegyűjti a pénzt a hazatérésre. Három nap alatt sikerült is munkát szereznie, a Rowling A. Curry amerikai építészirodánál helyezkedett el. Itt főnöke a szárnyai alá vette, és egyre komolyabb feladatokat bízott rá. Végül nem tért haza, mert családja a Csehszlovákiához került Felvidéken az egész vagyonát elvesztette, Budapestre költöztek, édesapja pedig meghalt, s innentől fogva Hudec a kötelességének érezte, hogy öt fiatalabb testvérét anyagilag támogassa. Márpedig a maga Gründerzeit-ját élő Sanghajban sokkal több pénzt lehetett keresni, mint a Trianon utáni Magyarországon. 1922-ben Sanghajban feleségül vette Gisella Meyert, egy svájci textil- és festékmágnás lányát, ezzel bekerült a városi felső tízezerbe. Két fiuk és egy lányuk született.
Hudec 1925-ben önállósította magát, saját építészirodát alapított L. E. Hudec néven, s a város egyik sztárépítésze lett. Az iroda összesen 65 épületet tervezett Sanghajban, köztük kórházat, templomot, színházat, mozit, egyetemet, lakóházakat. Egy összesítés szerint Hudec 1918 és 1947 között több mint 50 projektben vett részt, amelyeknek keretében több mint 100 épület megtervezésében volt szerepe, ezek egy kivétellel Sanghajban álltak. Munkái közül 31 mára megkapta a „Sanghaj jelentős műemlék épülete” címet, ez a mi helyi műemléki védettségi státusunkhoz hasonló.
Tót és/vagy magyar
Építészeti tevékenysége mellett aktív közéleti szerepet vállalt a meglehetősen megosztott sanghaji magyar közösségben. Megalapította és elnökölte a sanghaji magyarok szövetségét, támogatta honfitársait – magyarokat és szlovákokat egyaránt. A nemzeti kérdés kevéssé foglalkoztatta, régivágású konzervatív szabadelvű volt, aki származásáról így nyilatkozott: „Hogy vajon magyar vagy tót vagyok, én nem tudom, nem is keresem, magamat széjjel nem vághatom, mint szétvágták hazámat, mindig az maradok, ami voltam. Nem kérdezte senki tőlem a régi szentistváni Magyarországon, hogy vajon tót vagyok-e vagy magyar? Szerettem mindkettőt, hiszen anyám magyar, apám tót származású volt, és én is mind a kettő voltam.”
1947-ben, a kommunista hatalomátvétel idején őrizetbe vették, de őreit lefizetve sikerült elmenekülnie Kínából. Sanghajban szerzett vagyonának jelentős részét előrelátó módon már korábban Svájcban helyezte biztonságba, így anyagi gondjai annak ellenére sem voltak hátralevő életében, hogy csak néhány bőrönddel hagyta ott sikerei helyszínét. Először a svájci Luganóban telepedett le, majd Rómában XII. Piusz megbízásából részt vett Szent Péter sírjának feltárásában. A titkos ásatás során – mely bebizonyította, hogy a Szent Péter bazilika alatt talált urna valóban Szent Péter csontjait tartalmazza – Hudec feladata az ókori katakombák statikai vizsgálata és megerősítése volt. A Szent Péterrel való találkozás óriási spirituális élményt jelentett számára. Mélyen vallásos lett, felhagyott az építészettel, zenével és írással kezdett foglalkozni, majd tanári állást vállalt a kaliforniai Berkeley egyetemen. 1958-ban itt halt meg, de kívánsága szerint hamvait szülővárosában, Besztercebányán helyezték örök nyugalomra.
Igény szerint
Hudec nem volt iskolateremtő alkotó, és nem volt egyetlen irányzat elkötelezett követője. A budapesti egyetemen alaposan megtanították az összes létező építészeti iskolát, és figyelemmel kísérte korának építészeti trendjeit, így jól tudott „stílusban tervezni”, a megrendelő kívánsága szerint. Ha egy angol milliomos viktoriánus stílusú villát akart magának, Hudec hibátlanul teljesítette a feladatot; a franciáknak franciás, a németeknek németes épületeket emelt. Munkái között akadnak historizáló, eklektikus, neoklasszicista jellegűek, de meghatározó épületeire az art deco jellemző. Ez utóbbi stílust követi például a Grand Cinema vagy a Deluxe filmszínház, a Paramount bálterem és színház, a Majestic színház. Hamar megtanult kínaiul, így kínai magánemberek, cégek és idővel a köztársasági kormány is rendelt tőle épületeket, általában ezek adták neki a legnagyobb szabadságot, mert a kínaiak csupán azt írták elő, hogy a ház legyen „nyugatias” és „modern”.
Hudec ismerte a kínai építészeti hagyományokat, így néhány épületén ötvözte az art decót a keleti motívumokkal. Például az 1929-es Cathay (ma: Béke) szálló épületének folyó felé eső tornya jellegzetes kínai díszítéseket tartalmaz. Munkáinak közös jellemzője, hogy az adott stílust sehol sem erőlteti túl, minden épülete visszafogott, elegáns, természetes és praktikus. Nagyon ügyelt az apró részletekre, a kilincsektől a kéményekig. Fontos volt számára a minőség és a legfejlettebb technológiák alkalmazása: ha kellett, Düsseldorfból hozatott krómacél elemeket az épületekhez. Sikereit ez a sokoldalúság, rugalmasság és megbízhatóság magyarázta.
Hudec nevéhez fűződik a 20. század első felének legmagasabb sanghaji épülete, az 1932-ben emelt, 83,8 méter magas, 22 emeletes Joint Savings Society Apartment Hotel (ma Park Hotel).
Ez 1983-ig a város, 1966-ig Kína, 1954-ig egész Ázsia legmagasabb épülete volt, s csaknem fél évszázadig meghatározta Sanghaj arculatát, a városnak olyan szimbólumává vált, mint Párizsnak az Eiffel-torony.
Tetején éjszakai bárt, a tetőteraszán pedig szabadtéri táncteret rendeztek be. Ez volt az első, Észak-Amerikán kívül épült felhőkarcoló, amely ma már persze eltörpül Sanghaj több ezer magasépülete mellett.
I. M. Pei, a világhírű sztárépítész saját visszaemlékezése szerint akkor határozta el, hogy építész lesz, amikor gyerekkorában elsétált a Park hotel építkezése mellett. Hudecnek közismert alkotása még a Grand Theatre, a Normandiai lakások, a Country kórház, az Amerikai klub stb. Több felekezet templomát is megtervezte Sanghajban, ezeket a munkáit térítés nélkül végezte. Saját tervezésű családi házában működik ma a sanghaji főépítész irodája és a sanghaji városi tervezőintézet.
Az 1949-ben megalakult Kínai Népköztársaságban az ópiumháborúkat követő hosszú időszakot a „nemzeti megaláztatás évszázadának” bélyegezték, és egyáltalán nem voltak büszkék a legnagyobb kínai város, Sanghaj nemzetközi múltjára. Az épületeket államosították, elhanyagolták, történetükre pedig igyekeztek a feledés fátylát borítani. Hudec emlékét semmilyen módon nem ápolták, hiszen az egész félgyarmati időszakot rendkívül negatív színben tüntették fel, s egy külföldi építésznek, aki az erőszakkal megnyitott sanghaji nemzetközi negyedekben alkotott, e fekete-fehér világképben nem volt helye. Magyarországon sem foglalkoztak vele, hiszen ideológiailag nem igazán volt kompatibilis az új rendszerrel.
Így Hudec szinte teljesen feledésbe merült. Csak a 2000-es években fedezték fel újra, amikor a szabadabb politikai klímában magukat a sanghajiakat elkezdte érdekelni városuk története. A Hudecet említő újságcikkekre felfigyelt a sanghaji magyar konzulátus, felvették a kapcsolatot az illetékesekkel, és megkezdődött az életmű szisztematikus kutatása. 2007-ben elindult a Hudec Heritage Project, ennek utódja a családtagok vezetésével működő Hudec Kulturális Alapítvány, melynek célja Hudec szellemi örökségének ápolása. 2008-ban, Hudec László születésének 115., halálának 50. évfordulóján kiállítással emlékeztek meg az róla, 2018-ban, születésének 125., Sanghajba érkezésének 100. és halálának 60. évfordulója alkalmából Hudec-emlékévet hirdettek. Az utóbbi másfél évtizedben néhány könyv és album is megjelent róla, azonban az életmű feldolgozása még mindig nem fejeződött be, bőven van még kutatnivaló.
Göngyösről Sanghajba
Hudecnél jóval kevesebbet tudunk egy másik sanghaji magyar építészről, aki vele párhuzamosan tevékenykedett. Gonda Károly (ismertebb angolos nevén C.H. Gonda, eredeti nevén Goldstein Karol) Gyöngyösön született egy izraelita magyar kereskedő családban, szülővárosában vagy Szikszón kezdte meg tanulmányait, de középfokú iskoláit a bécsi Reáltanodában fejezte be. Járt a Bécsi Műszaki Főiskola Építőmérnöki Karára, de 1914-ben tanulmányait megszakította, ezután Párizsba ment, ahol feltehetően az École des Beaux-Arts-on szerzett diplomát, majd Londonban is dolgozott.
Az első világháborúban Hudechez hasonlóan besorozták, az Osztrák-Magyar Monarchia katonájaként kitüntetést is kapott. Ő is orosz hadifogságba esett, így került egy Vlagyivosztok melletti fogolytáborba. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, egy neves orosz építész, Nyikolaj Dmitrijev lányával. Az oroszországi polgárháború elől a család 1920-ban Sanghajba menekült, s Gonda ott vált ismert építésszé. Először a brit Probst, Hanbury & Co. építészirodánál helyezkedett el, majd 1928-ban saját irodát nyitott. 1949-ig, a kommunista hatalomátvételig Sanghajban élt, csak ekkor költözött az Egyesült Államokba, ahol New Yorkban, majd Lakewoodban (New Jersey) telepedett le. Mai ismereteink szerint Gonda itt már nem tervezett, hanem festményei eladásából élt. Művei néha ma is felbukkannak aukciókon.
Hudechez hasonlóan Gonda neve is feledésbe merült, s csak az elmúlt évtizedben terelődött rá a figyelem. Az első – s mindeddig utolsó – könyv 2019-ben jelent meg róla Gonda – Sanghaj ultramodern magyar építésze címmel. Pedig nem volt jelentéktelen figura. Az eddigi kutatások szerint Gonda leginkább üzletházakra, középületekre szakosodott, s több mint negyven épületet tervezett Sanghajban, amelyekből tíz maradt fenn. Nem kizárt, hogy más kínai városokban is állnak vagy álltak Gonda-házak, ezeket azonban egyelőre nem azonosították. Ma is használatban lévő sanghaji munkái egytől egyig fontos, reprezentatív épületek a város központjában.
Ő tervezte Sanghaj világhírű folyóparti sétányának, a Bundnak a legutoljára felépült épületét, a Bank of Communications székházát. Szintén tervezett épületet Kína talán leghíresebb utcájában, a Nanking sugárúton, az itteni Sun Sun (Xinxin) áruház a négy egymással versengő sanghaji bevásárlóközpont egyikeként a városi élet csomópontjává vált, s ma is népszerű élelmiszer-áruházként szolgál. Gonda több mozit is tervezett, számos funkcionális újítással. A Capital filmszínház felett például irodaház működött, a Cathay mozi felett pedig szálloda. A Cathay ma is moziként működik, ahogy az Ever Bright is. Ezek mellett Gonda tervezte a sanghaji zsidó iskolát és a Bank of East Asia épületét is.
Sanghaji ultramodern
Hudeccel ellentétben Gondának volt saját stílusa: a modernizmus feltétlen híve volt, a korabeli helyi sajtóban „ultramodernként” jellemezték. Ennek megfelelően a funkciót tartotta szem előtt, a díszítésekkel rendkívül visszafogottan bánt, a historizmust kifejezetten kerülte.
„Senki nem rendel az autókereskedőtől itáliai reneszánsz stílusban készült autót” – jelentette ki egy írásában, arra utalva, hogy a technikai vívmányokat alkalmazni kell, a modern kor az építészetben is modern megoldásokat követel meg, s anakronisztikus dolog más korok stílusában alkotni.
Ehhez tartotta is magát, és építészeti hitvallásának megfelelően számos újítást alkalmazott. Például a Capital filmszínház az első klimatizált mozi volt Sanghajban, s az ezer férőhelyes moziteremben nem voltak oszlopok, ami miatt a városi építési szabványokat is módosítani kellett. A Cathay moziba maga Gonda tervezett állítható háttámlájú székeket, külön karfával, hogy ne kelljen osztozni a szomszédokkal. A Sun Sun Áruházban húsz fős liftek szállították a vevőket, a legfelső emeleten üvegfalú rádióstúdió működött, az épület tetején pedig rádióadó torony magasodott. Ezeknek a modern megoldásoknak annak idején az egész város a csodájára járt.
Hudec és Gonda fontos alakok a világ egyik legfontosabb városának építészettörténetében. Sanghaj ma új virágkorát éli, most is Kína legnépesebb városa, itt működik a világ legnagyobb forgalmú teherkikötője, s a Bunddal szemben felépült Pudong (Putung) negyed inkább hasonlít a Csillagok Háborúja sorozat Coruscant városbolygójára, mint egy átlagos nyugati városra. Modern metropoliszból azonban rengeteg van Kínában és a világon. Sanghaj igazi varázsát az adja, hogy viszonylag jó állapotban megmaradt a régi városközpont – a „régi” itt 80–100 évet jelent –, az a terület, ahol annak idején a külföldiek negyedei álltak. A régi nyugatias építészet és a hipermodern felhőkarcolók együttélése olyan hangulatot ad a városnak, amely sehol máshol nem tapasztalható. S ennek a régi nyugatias építészetnek Hudec és Gonda is fontos és termékeny képviselői voltak, jelentőségüket jól jelzi, hogy mindkettőjüknek áll épülete a Bundon, Sanghaj szívében. Egészen egyedülálló, hogy egy jelentős külföldi város fejlődésében magyarok ilyen nagy szerepet játsszanak, így érdemes lenne életüket és munkásságukat jobban feltárni, épületeiket pedig kínai–magyar együttműködéssel megismerni, megőrizni és ha szükséges, felújítani.
