Nápolyi kemence és ipari öltözőszekrény? Bluetoothos hangszóró és hullámpala dekoráció? Talán valakinek egy lesajnált stílus kidobásra ítélt kacatjai a veszprémi Nyomda pizzát étterem berendezése, a vendégek számára azonban egy időutazás kelléktára, ami jól megfér a korszerű cuccokkal.
Veszprém – és vele a balatoni régió – 2023-ban töltötte be az Európa Kulturális Fővárosa címet, és már ekkor kimerészkedett a város vendéglátói színpadára a hely, igaz, akkor még csak a függöny mögül kukucskált mint egyszerű söntés, szó sem volt pizzáról. Egy pult és egy mosdó jelentette a kezdeteket, és mivel hamar kiderült, hogy a zsenge huszonéves korosztály valami megmagyarázhatatlan okból elképesztően vonzódik a „még nosztalgikus, de már fenntartható” vendéglátói formák iránt, a hely rögtön sikert aratott. Még így, félgőzzel, italkimérés formájában is.
Most pedig, amikor a legvadabb retró és munkásmozgalmi holmikkal berendezett egykori nyomdaépület egy teljesebb szolgáltatással – bár még mindig önkiszolgáló rendszerben – ismét megnyitotta a kapuit, és ez év május elsején – kihasználva a munkásosztály szabadnapját – kisült az első nápolyi pizza, a szakács csak összenézett a nap végén a pultossal, és rögtön tudták, nyerő széria kezdődik.
Továbbírják a történetet
A tulajdonos, Enner Patrícia stílusérzékét dicséri a pizzázó enteriőrje, amely a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idézi. A valaha magtárként működő, később – egészen a kilencvenes évekig – nyomdaként használt épületbe új életet lehelt.
„Amikor megvettük az egykori nyomdaépületet, eldöntöttük, hogy megtartjuk az eredeti funkciójára utaló bútorok, tárgyak egy részét, tulajdonképpen továbbírjuk a történetét”
– mesélte a házigazda ottjártunkkor.
És valóban, puha, halk léptekkel körbejárva a lelinóleumozott „üzemi labirintust”, nem nehéz elképzelni (annak, aki tényleg látott már nyomdát belülről) a könyékig olajos gépmestereket, a köpenyes könyvkötő asszonyokat, a fülsiketítően zúgó nyomógépeket, a betűszekrényeket, a papírhalmokat, az aranyozót, a csörgő-zörgő hajtogatógépet vagy a búgó perforálót. A kávé- és cigiszünetet a fém öltözőszekrények előtt, vagy a korabeli strandszékeken ücsörögve elkortyolt bambit (utóbbit most is megkóstolhatják a vendégek).
Hiszen a 8 óra munka és 8 óra pihenés után némi szórakozás is járt a dolgozó népnek. „Maga a kiszolgálótér ipari jellegű, szürke, fémes hatású berendezéssel, a fal festése is a régi üzemi stílust követi, ahogy a többi helyiségben is, csak más-más színben. A dekoráció része sok-sok Fortepan-fénykép, tele valamikori nyomdászok hétköznapjainak pillanataival” – avat be a koncepcióba a tulajdonos.
Alulértékelt kor, lesajnált stílus
Az eredeti tárgyak még nem hozták meg a kellő hatást, hát Patrícia rátett egy lapáttal, és összegyűjtött egy csomó pre-loved, újrahasznosított darabot: egy valódi blokkolóórát, egy Erika írógépet, korabeli táblákat és sok-sok hiteles tárgyat az úttörőmozgalom korából. Úgy véli, hiba lenne eltörlendő masszaként gondolni a szocreálra, az akkori tervezőkre, iparművészekre és a kor belsőépítészeti, lakberendezési sémáira.
„Minden legendás tárgy egy-egy emberhez kötődött, aki kitalálta, megtervezte, amit hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Vannak olyan figyelemre méltó csodák, mint például Házi Tibor lámpái, amelyek szépek, időtállóak.
Amire a legtöbben legyintenek, hogy fröccsöntött műanyag volt, az sokszor a szocializmus 'ikeája' volt mondanivalóval, funkcióval, korszakalkotó dizájnerekkel a háttérben”
– fogalmazott, és elárulta, azokban a vendégekben is az otthonosság érzését kelti a pizzéria berendezése, akiknek nincs saját emlékük ebből az időszakból, csupán a nagyi nyaralójából ismerős számukra.
Ez azonban még mindig kevés volt, abban az értelemben legalábbis, hogy kellett egy arc, aki 2025-ben éppúgy ikon, mint ahogy 1980-ban az volt. Korda György, természetesen. A Z-generáció által újra felfedezett táncdalénekesről külön helyiséget nevezett el Patrícia.
„Ő az a szerethető karakter, aki összeköti a két kort. Az pedig a ráadás, hogy ezer helyről szedegettem össze a kifejezetten ide szánt dekorációt. A munka ünnepét propagáló falitextil négy évig várt rám a tatai Oops Jointeriorben, de tudtam, hogy ide pont passzolni fog. És tegyük hozzá, hogy üzletvezetőnk, Rácz Krisztián születésnapja is május elseje, emiatt szintén örültem, hogy be tudtam szerezni.”
Pizzát kérek, de zenét én hozok
Az étteremből a hátsó udvarra lépve egy SZOT-üdülő osztott társalgójában találjuk magunkat: Korda szoba, Pingpong terem, Maradona beach. „Azokon a nyarakon mindenki pingpongozott, ezért helyet kapott itt egy pingpongasztal, a háttérben a világbajnok Simon Ágnes ütőjével. Az üdülőkben este szólt a zene, mindenki táncolt, és néha a műbőr fotelben megpihent vagy hangalámondásos videokazettákat nézett.
A lányok a zenéről csevegtek, a fiúk pedig Maradonáról vitatkoztak. Elmaradhatatlan kelléke a kornak a hullámpala, amely alatt minden nyaralóudvaron állt egy Trabant, itt most a pultban és egy fali installációban is visszaköszön a kultikus építőanyag” – sorolta vendéglátónk, aki azért mégiscsak a Korda-szobára a legbüszkébb.
„Itt mindenki a saját zenéjét hallgathatja, hiszen kéznél van egy hatalmas bluetoothos hangszóró” – tette hozzá. El lehet képzelni egy ifjú zeneimádót, aki itt leül egy pizzával, és rácsodálkozik a megszokott és elvárt komfortelemekre! És az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a most felnőtté vált generáció számára a környezettudatosság, a fenntarthatóság is érték: igénylik – és ebben a Nyomda pizzát partner is volt – a szelektív hulladékgyűjtést, az újrahasznosítást. Nos, ebből itt nincs hiány!
Azért mégiscsak a 450 fokra hevített kövön sült nápolyi pizza az igazi vonzereje a helynek! Két perc a professzionális kemencében elég is a hólyagosra kelt tésztának, hogy a klasszikus olasz feltétekkel – vagy nyomdászmódra hagymával, kolbásszal, szalonnával – megpakolva betöltse küldetését. Mindegy, hányat írunk, hiába, a pizza örök.
Nyitókép: Kaiser Ákos
