Ő volt az egyetlen olyan sportoló, aki atlétikai és szellemi teljesítményével is nyert olimpiát – és az egyetlen, aki győztesként ezüstérmet kapott. Hajós Alfrédra győzelmének 100., halálának 69. évfordulóján emlékezünk.
A művészeti játékok története egészen az újkori olimpia megalakulásáig vezethető vissza. Pierre de Coubertin a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításával és a játékok megrendezésével a modern kor egyik legnagyobb világeseményét hozta létre, úgy, hogy közben mind tradícióiban, mind szellemiségében az ókori görögökhöz nyúlt vissza.
Ennek megfelelően a testi gyakorlat mellett a szellemit is képviseltetni akarta olimpiáin. Kisebb komplikációk miatt azonban erre csak 1912-től került sor. Innentől
öt kategóriában lehetett indulni: irodalomban, szobrászatban, festészetben, zenében és építészetben.
Bár ekkor és a Nagy Háború utáni első olimpián még csak mellékeseményként színesítette a programot a szellemi viadal, 1924-ben már rekordszámú, 193 versenyzőt jegyezhettek. Utoljára 1948-ban – már kisebb érdeklődés mellett – szerepelt a különleges megmérettetés a játékokon, mi azonban térjünk vissza 1924-be, Párizsba, ahol a főszereplő Hajós Alfréd.
Az a Hajós Alfréd, aki Guttmann Arnold néven született 1878. február 1-jén, de előbbi nevén csak 1905-től volt ismert. Apja révén, akárcsak testvérei, már fiatalon megtanult úszni, majd
1896-os első újkori olimpián mind rövid-, mind hosszútávon aranyérmet szerzett.
Győzelme után feladta az úszást, atletizált és futballozott. Utóbbi egész későbbi életének alakulását meghatározta.
Figyelmét azonban elsősorban tanulmányainak szentelte. 1899-ben a Műszaki Egyetemen építész diplomát szerzett, majd többek között Lechner Ödön tanoncsegédjeként, később Villányi Jánossal párban önállóan is elkezdett praktizálni.
Több sportlétesítményt tervezett a hazai és európai sport intézményesülésének legizgalmasabb szakaszában,
legtöbbet pedig az 1910-es évektől az oly heves vitákat generáló Nemzeti Stadion kérdésével foglalkozott. Később számos egyéb helyszínt is felvetett, azonban első konkrét elképzeléseit a témában a mai Dózsa György út, Thököly út és Stefánia út által közrefogott telekre tervezte.
A Villányival együtt jegyzett épületterv a Testnevelési Akadémia új központját és egy 100 méteres sportmedencét is magában foglalt, mely Hajós építészi karrierjének másik központi témája volt. Ezt egyébként végül ő is tervezhette meg a Margitszigeten, 1930-ban készült le, ma az ő nevét viseli.
A sportkomplexum éke azonban az 50 ezer fő befogadására alkalmas Nemzeti Stadion, mely az 1913-as tervek szerint 7 millió koronába került volna. Hajós homlokzatot is álmodott az arénának, egyet, mely a korabeli sajtóban is megjelent, historizáló, görög stílusban, illetve egyet népies elemeket is magában foglaló, magyaros szerkesztéssel. E terve azért említésre méltó, mert az 1924-es olimpiára beadott nyolc terve legfontosabbjának, a stadionnak ez jelentette az alapját, igaz, azt Lauber Dezső építésszel közreműködve már a Margitszigetre képzelte el.
Az 1924-es párizsi olimpiai játékok művészeti vetélkedője nem indult problémamentesen. A beadási határidőt eleve három hónappal ki kellett tolni.
A beérkezett műveket 25 fős zsűrik értékelték, a zenei kategóriában ilyen minőségben volt jelen Bartók Béla is.
A művészeti olimpia hazai megítélését jól mutatja, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság és az állam nem biztosított támogatást az indulóknak, így ha valaki meg akarta magát mérettetni, kénytelen volt a saját zsebébe nyúlni. Emiatt Magyarországot csak Hajós Alfréd és Lauber Dezső képviselte. Mint Hajós a Sporthirlapnak elmondta: „a kartonra való fölragasztásért és bekeretezésért 1000 frankot kellett fizetnem”.
Bár a festészeti és szobrászati kategóriákban jelentős számban indultak, ez nem mondható el az építészetről, ahol mindössze 15-en vetélkedtek. A zsűri megítélése szerint a beadott pályaművek általános színvonala ráadásul kifejezetten alacsony volt. Ezt a véleményt maga Hajós is osztotta: „Általában véve a kiállítás nívója elég silánynak mondható. Engem természetesen a saját pályázatom vetélytársai érdekeltek leginkább. Nem voltam elragadtatva velük. Az én stadiontervezetemnek csak egy erős vetélytársa van, egy montekarlói mérnök” – nyilatkozta még az eredményhirdetést megelőzően.
Ezt tükrözte a végeredmény is, hiszen az általános színvonal miatt az aranyérmet ki sem osztották. A nyertes Hajósnak így csak az ezüst járt, míg Lauber – mivel aláírása hiányzott a beadott pályázatról – emlékéremben részesült. Hozzátartozik az eredményhez, hogy Hajós állítása szerint a zsűri a jegyzőkönyvben megjegyezte, hogy beadványa
„túlszárnyalja a többi művészeti ág (szobrászat, festészet) győztes munkáinak értékét”.
Hajós a győzelem hírét még személyesen Párizsban tudhatta meg, Lauber eredetileg ki sem utazott. Üröm az örömben azonban, hogy a kiírt művészeti versenyek győzteseit nem illette meg az olimpiai bajnokoknak egyébként járó díszes fogadtatás. A művészeti játékok díjazottjait ugyanis a szervezők elfelejtették megünnepeltetni a főstadion közönsége előtt. Clary gróf, az 1924-es játékok főbiztosa és végrehajtó bizottságának elnöke ezért utólag írásban elnézést is kért Hajóstól.
Bár fia emlékírásában később igen sztoikusnak tűnő személyiségként írja le apját, a méltatlan bánásmódon még akkor sem lett volna ideje bosszankodni, ha így tartja kedve, hiszen akadt más aggódnivalója. A Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöki posztját is betöltötte, a labdarúgó-válogatott pedig szégyenszemre már a negyeddöntőben kiesett.
A Nemzeti Stadion ügye igen heves szakmai vitákat követően 1953-ban zárult le a később Puskás Ferenc nevét felvevő Népstadion megépítésével.
Hajós a stadionok mellett számos lakóépületet is jegyzett, élete utolsó szakaszában zsidó származása ellenére, munkásságának és közismertségének köszönhetően sokáig nem érte atrocitás, ám 1944-ben már neki is bujkálnia kellett. Az 1950-es években építészeti irodájának további működtetése ellehetetlenült, így előbb a Magasépítési Igazgatóság tanácsadójaként dolgozott, majd a MEZŐTERV-ben kapott állást. 1955-ben nyugdíjba vonulása után mindössze két hónappal, november 12-én hunyt el.
(Borítókép: A Hajós Alfréd által készített Nemzeti Stadionra vonatkozó terv. Párizsban ezt a létesítményt már a Margitszigetre képzelte | Érdekes Újság 1914. 1. szám)
