Ha Fradi, akkor Üllői út, ha Üllői út, akkor Fradi – így van ez már több mint 110 éve. Ám sokan nem tudják, hogy az FTC legelső pályája messze a városon kívül, a Soroksári út menti Báránylegelőn volt, ahol egy igencsak szűk telken megannyi Fradi-legenda bontogatta szárnyait.
Ha Fradi, akkor Üllői út, ha Üllői út, akkor Fradi – így van ez immár több mint 110 éve. Ám sokan nem tudják, hogy az FTC legelső pályája messze a városon kívül, a Soroksári út menti Báránylegelőn volt, ahol egy igencsak szűk telken megannyi Fradi-legenda bontogatta szárnyait.
A Tűzoltó utcától a Soroksári útig
Az FTC története közismert: a Tűzoltó utcai Sturza-gyártelep udvarán gyakorló „Tizenegyek bandája” hamar kinőtte magát, a ferencvárosi fiatalok pedig klubalapításra adták fejüket. Ebben Gráf József pékmester volt segítségükre, aki dr. Springer Ferenc ügyvédet, a Ferencvárosi Polgár Kör köztiszteletben álló vezető alakját kereste meg. Springer felkarolta az ügyet, és 1899. május 3-án a Polgári Kör Bakáts téri helyiségében elfogadták az alapszabályukat – megalakult a Ferencvárosi Torna Club!
Az Üllői úttól ekkor azonban még messze vagyunk. Ahogyan arról a kihelyezett emléktábla is mesél, a legelső kinevezett gyakorlótérként a VIII. kerületi Rezső tér szolgált, ide a kapufákat állítólag a közeli Gebauer kávéházból vitték ki edzések alkalmával, nemsokára pedig átköltöztek a Hadik-laktanya melletti lágymányosi, állítólag remek minőségű gyepre, ahol már közönségük is volt.
Kellett tehát egy elkerített, saját pálya, lelátóval és a labdarúgás összes többi kötelező kellékével.
Legelőször a Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1899. évi július 5-ei közgyűlésén tárgyalták az FTC első állandó otthonának az ügyét. Ekkor dr. Bárczy István jegyző – Budapest későbbi főpolgármestere terjeszti elő a klub kérését, mely a Soroksári úti népiskola mellett található, 2387 négyszögöl (azaz kb. 8585 négyzetméter) kiterjedésű telket „torna- és szabadtéri társasjátékok czéljaira átengedni kérte”.
A telket állítólag Uhmann István ferencvárosi illetőségű városi mérnök találta meg – aki ilyen minőségben a székesfőváros hivatalában is dolgozott, így a feladat elvégzésére ő bizonyult legalkalmasabbnak – és az ő útmutatásai nyomán kezdődött meg a használati jog átvétele is.
Süvít a labda, a bérház falára varrva
A Külső-Soroksári út adminisztratíve Budapesthez tartozott, ám annak körforgásán már kívül esett. Sportpedigréje mindenesetre volt, hiszen a közelben rendezték meg az első magyar lóversenyt 1827 júniusában. A sebes ipari fejlődés korszakában egyre másra települtek a város ezen részére a különböző gyárak, a Soroksári út Duna-felőli részén, azaz a Báránylegelőn volt a századfordulón gőzfűrész és spódiumgyár, lejjebb pedig a jégtársulat raktárai mellett egy ásványolajgyár is.
Az út másik oldalán, az Alsó-Bikaréten légszeszgyárat, festéküzemet találunk a korban, de volt itt honvédek számára fenntartott menedékház is. A Fradi-pályától távolabb ugyan, de a még a környéken állt az „első magyar petróleumfinomító gyár”, a Hungaria műtrágya- és vegyigyár, illetve egy sertésvágóhíd is.
A lényeg: a nem túl barátságos környéken valószínűleg nem volt túl jó a levegőminőség.
Magát a telket a „zimonyi vasút” pályája és a Soroksári út fogta közre. Felfelé elemi iskola, míg lefelé bérház helyezkedett el, ami valószínűleg főleg munkásszállóként működhetett. A bérház tűzfala pont kapóra jött. Ahogy Schlosser Imre évekkel később visszaemlékezett: „Nagy szorgalommal rugdostunk kapura. A labda persze gyakran a kapu fölött vagy mellett süvített el, ilyenkor nagy csattanással pattant vissza a ház faláról. Mi pedig kapásból, igazítás nélkül lőttünk újra kapura. Aztán rájöttünk, hogy a háló sem kell, mert akkor a ténylegesen kapura ment lövések nyomán is visszajön hozzánk a labda” – nyilván a lakók legnagyobb örömére.
A Soroksári úti sivatag
Már a magyar labdarúgás hajnalán beizzították a kifogásgenerátort: „Fv.T.C.: Úgy csatársora, mint védelme igen szépen dolgozott, hogy mégis 5:1 arányban szenvedtek vereséget, okát egyrészt abban kell keresni, hogy rendes pályájuk (soroksári úti) jóval kisebb, mint a millenáris versenypálya, melyen a B.T.C. játékosai teljesen otthon vannak”.
Ezt a Tornaügy írja egy 1902-es meccsről, ám abban igazuk volt, hogy a Fradi-pálya valóban igen szűkre volt szabva.
Az Uhmann István által tervezett pálya ugyanis mindössze 90x45 méteresre húzott játéktérre adott lehetőséget, „mely 15 méterrel rövidebb és 5 és fél méterrel keskenyebb a Millenáris-pályánál.” Érdekesség, hogy vélhetően egy félrefordításnak köszönhetően eredetileg a kapukat is arányaiban annyival kisebbre készítették, amennyivel maga a pálya is kisebb volt a szabályosnál, ez azonban hamar szemet szúrt Horváth Ferencnek, aki a labdarúgás szabálykönyvét eredetileg magyarra fordította.
Maga a talaj is megér egy misét, amin nem segített, hogy az NBI-es meccsek előtt a klub tartalékcsapatai is rendszeresen megmérkőztek a szövetségi díjért. Az egyébként is ingovány, állítólag kissé lejtő talaj a klub legendáinak is emlékezetes volt:
„A régi Soroksári úti FTC-pálya melletti iskolába jártam. A délutánokat a homoksivatagnak beillő FTC pályán töltöttem”
– nyilatkozta 1955-ben Blum Zoltán. A színvonalról Pataky Károly sportújságíró is hasonlóan számolt be, aki fiatalon maga is futballozhatott az FTC színeiben a Soroksári úton: „Ma a legkisebb vidéki faluban is különb sporttelepek vannak, mint amilyen ez volt”. A Fradi Üllői útra történő költözése után a KAOE kapta meg a telket, de a talajjal nekik is meggyűlt a bajuk, így hiába portalanították azt teljes egészében 1911-ben, a 20-as években már csak vonakodva kapták meg az MLSZ-től az engedélyt a használatára.
A pályát mindenesetre más klubok is igénybe vették, illetve nemcsak labdarúgó-meccseknek adott otthont. Az FTC rendezett itt atlétikai és a soroksári országút segítségével kerékpárversenyeket is, míg a futballszezonon kívül, télen a telken jégpályát létesítettek.
Infrastruktúra, illetve annak hiánya
Hasonló viszonyok uralkodtak a pálya szélén is. Schlosser említést tesz arról is, hogy a korban természetesen még nem volt klubház, mely szerepet elsősorban a Polgári Kör Bakáts téri helyisége és a tagok által frekventált kávéházak töltötték be. Öltöző viszont volt, egy primitív faház, ám ennek is igen ósdi előzményei voltak, hiszen Nagy Béla szerint megépülte, azaz 1900 tavasza előtt rövid ideig ezt a szerepet egy kiürített lóvasúti kocsi töltötte be.
A legenda úgy járja, hogy ekkor a játékosok az edzések és mérkőzések után a pálya melletti patakban fürödtek meg.
A pályát három oldalról körbevevő kerítésre vonatkozólag írja a Sporthirlap, hogy a vasúti töltésen legelő jéggyári kecskék alkalmanként a pályára is bemerészkedtek. Ennek az oka az volt, hogy a kerítést a vasúti töltés oldalán nem állították fel, ugyanis ide kerültek a tribünként szolgáló, földbe vert cölöpökre szegezett deszkák.
Az öltöző, a kerítés és a kezdetleges tribün is Antony Tamás, természetesen ferencvárosi kötődésű ácsmester keze munkája volt. A komplexum összesen nagyjából 12 ezer koronába került, ám Antony, Lányi (akinek a vízvezeték körüli munkákat köszönhették) és a többi közreműködő állítólag a költségek felét gálánsan elengedte.
Elmondható, hogy az FTC legelső otthonát a klubtagok saját kezűleg, legnagyobb részt saját zsebükből építették meg.
Fradi-meccs 20 fillérért?
Viszont természetesen bevételt is kellett valahogy generálni. A korabeli újságok közölték a jegyárakat, így kiderül, hogy a kevésbé fontos meccsekre, illetve egyéb sporteseményekre gyakran csak tréningjegyet kellett váltani, ami természetesen olcsóbb is volt; egy 1901-es BEAC elleni találkozóra például 40 filléres egységáron lehetett bejutni.
Ugyanabban az évben viszont a MUE ellen már más volt a helyzet: a számozott ülőhelyre szóló jegy 2 koronába, az „I-ső” helyre szóló jegy 1 koronába, míg a „II-ikra” szóló jegy 40 fillérbe került. Csupán összehasonlításképp: a korban a Népszínházba legolcsóbban 1 koronáért lehetett bejutni, ám a jó helyekért már akár 7-et is elkérhettek, míg 1 kilogramm soroksári fehér kenyér nagyjából 30-40 fillérért volt kapható.
Több kiadványában is visszatér az alábbi, 20 fillért kóstáló belépő, amit a Soroksári úti pályán adtak ki, ám Nagy Bélával ellentétben maga a szelvény nem árulkodik arról, hogy egyáltalán Fradi-meccsre vonatkozott-e.
Információgazdagabb forrás az 1900. április 25-ei Műegyetem-FTC „football match”-et hirdető meghívó, melyen tájékoztatják az érdeklődőket a jegyárak mellett az ideális megközelítésről (villamos a közvágóhídi végállomásig), valamint arról is, hogy a pályán büfé üzemel majd – készpénzes fizetésre ekkor minden bizonnyal még volt mód.
Az értő, külvárosi sportközönség
És ha voltak jegyek, hát voltak nézők is. A Soroksári úti pálya nagyjából 1500 fő befogadására volt alkalmas, ám egy-egy kiemelt találkozót valószínűleg ennél többen tekintettek meg. Lenyűgöző módon már a klub első nyilvános meccsén megteltek a lelátók, amikor a Fradi az Óbudai TE csapata ellen lépett pályára 1900. március 25-én – a legelső meccs tiszteletére az egykori pálya helyén 2015-ben emlékművet állítottak.
Bár a korban például már a margitszigeti pályára is lógtak be potya-, azaz hamis jeggyel, itt erre a vasúti töltésnek köszönhetően semmi szükség nem volt. Blum Zoltán 1922-ben például úgy emlékszik, hogy gyerekkorában gyakran jegy nélkül mászott át a Soroksári úti pálya alacsony palánkján, így ingyen szurkolta végig a mérkőzéseket, de ilyesmiről Schlosser is vallott. Vasárnaponként állítólag a délutáni vonat negyedórákat késett a sporttelep mellett ácsorgó, fizetni nem kívánó publikum miatt.
Izgalmas az a panaszlevél is, amelyet a „football egy lelkes híve” fogalmazott meg, és a Sportvilág 1902 decemberében hozott le. „Midőn a bíró Bródyt, a F.T.C. tagját a játékból kiállította (Bródyt különben is akárhányszor láttam játszani, kiállították), a közönség éltette a bírót,
a vasúti töltésen álló potyaközönség a fizető közönséget csirkefogónak, gazembernek, zsidónak (ott úgylátszik ez is sértés) nevezte el, sőt a mérkőzés befejeztével a közönséget a pályáról a szó legszorosabb értelmében kiszorította”.
Hogy mennyire esett a városon kívülre ekkor a Fradi-pálya, azt a Nemzeti Sport is alátámasztja, amikor egy 1904-es, Soroksári úti 33-FTC meccsen kialakult balhé után azt írja: „E helyen sokszor, erélyesen kikeltünk az ellen a botrányos és sportszerűtlen magatartás ellen, melyet különösen a kisebb, külvárosi pályák közönsége már szinte állandóan tanúsít”.
A szurkolói balhékhoz viszont közönség is kell, a Fradi pedig már a hőskorban is a legnépszerűbb csapatok közé tartozott. A közönség soraiban ekkor nemcsak a Fradi-drukkerek és az ellenfél szurkolói voltak jelen, hanem a sportkedvelő, semleges közönség is.
Utolsó üdvözlet a Soroksári útnak
Az 1500 fős befogadóképesség hamar kevésnek bizonyult, az FTC mind szurkolói, mind sportszakmai szempontból hamar kinőtte a Soroksári úti pályát. Az évek múlásával egyre gyakoribbá vált, hogy a hazai bajnoki meccseket az ekkor legmodernebbnek számító Millenáris pályán rendezték, ami általában egyébként is helyszínéül szolgált a külföldi csapatok ellen játszott díjmérkőzéseknek. Az 1907-1908-as szezontól már ezek vannak többségben, és bár rosszabb napok ekkor is akadtak, ekkor egy-egy kevésbé jelentős összecsapás is bevonzhatott nagyjából 3000 érdeklődőt,
egy 1910. májusi Örökrangadón pedig 14300 néző szorított a feleknek.
Így lehetséges, hogy a Fradi 1910-ig bezárólag mindössze 35 bajnokin lépett pályára a Soroksári úti „homoksivatagon”F. A költözés ötlete komolyabban először 1908-ban ötlött fel, és az ezt követő időszakban megalapított részvénytársaságon keresztül nekiállt a ferencvárosi polgárság, hogy összegyűjtse az új stadionra valót. Az őspályát a Fradi 1910 októberében igen stílszerűen, egy Újpest elleni 7:1-es győzelemmel búcsúztatta, nagyjából 1000 drukker előtt, ám az MTK-t februárban már az Üllői úton fogadhatta.
Ez azonban már a következő stadion története…