Hamvas Béla műve, a második világháború idején kiadott Az öt géniusz földje a magyar vidék és sors költői, de filozófiai szempontból is értékes leírása. A szerző pontos megfigyelései, kritikus megközelítése és humora jó lecke a teljes magyar kultúráról, közös értékeinkről és gyengeségeinkről. Vajon hogyan jelenik meg az öt géniusz a magyar építészetben? Mi a hatása a magyar tájnak a népi gondolkodásra és a hazai tervezők munkájára? Mi a hely szellemének jelentősége ma? Ilyen és hasonló kérdéseknek járunk utána többrészes sorozatunkban.
Hamvas Béla Az öt géniusz földje című könyve eredeti és mélyenszántó mű, amely Magyarország szellemi és kulturális sokszínűségét tárja az olvasó elé. A könyv öt, egymástól markánsan különböző, de egymást kiegészítő földrajzi és kulturális régióra osztja az országot, melyeket Hamvas géniuszoknak nevez. Ezek a régiók: Dél (Délnyugat-Magyarország), Nyugat (Északnyugat-Magyarország), Észak (Felföld), Kelet (Alföld) és Bizánc (Erdély). Az egyes régiók között nem húzódnak éles határok, gyakori a keveredés és a távolabbi területekre történő kisugárzás (például a Dél szelleme Tokajon, Egerben, vagy a Nyugat jelenléte Budán).
Hamvas az egyes régiókat nem csupán földrajzi, hanem kulturális és szellemi értelemben is elemzi, feltárva azok sajátos karakterét. Leírása szerint az egyes géniuszok különbözőképpen formálták az ott élő emberek mentalitását, életmódját és világképét. A Dunántúl például a nyugati civilizációra nyitott, racionális és pragmatikus szemléletet képviseli, míg az Alföld a szabadság, az egyenesség és a puritán egyszerűség birodalma. Erdély – Hamvas szerint – a misztikum, a transzcendencia és a mély spiritualitás földje, míg a Felvidék az alkotóerő, a művészi kreativitás és az intellektuális gazdagság otthona. A Dél pedig a mediterrán könnyedség, az életszeretet és a hedonizmus színtere.
Az öt géniusz nemcsak Magyarország kulturális sokszínűségét festi le, hanem egyfajta spirituális és filozófiai térképet is nyújt a magyar tájakról és lakosinak mentalitásáról, szellemiségéről.
Az író szerint minden egyes géniusz külön-külön és együtt is hozzájárul a magyar szellemi élet gazdagságához és mélységéhez. A szerző arra ösztönzi az olvasót, hogy ismerje meg és értékelje Magyarország különböző régióinak egyedi kulturális örökségét, mélyebb önismeretre és nemzeti tudatosságra tegyen szert.
A könyv egyszerre szól a hely szellemének, azaz a genius locinak a fontosságáról, a táj és az ember közötti szoros kapcsolatról, valamint a nemzeti identitásról és annak sokszínűségéről. De Az öt géniusz földje egy önismereti mű is. Olvasása során felfedezhetjük a történelmi Magyarország – a Kárpát-medence – szellemi térképét, és újraértelmezhetjük saját helyünket és szerepünket ebben a gazdag és változatos, ám önmagával folyamatosan vívódó kulturális közegben.
Az 1940-ben készült művét Hamvas 1959-re Öt géniusz címen gyökeresen átdolgozta, és az ötvenes évek Magyarországának térképére alkalmazta. Ezt esszé formájában 1959-ben adták ki elsőként. Az író szándékát azonban jobban tükrözi az eredeti mű, amely a Kárpát-medence egészének sokszínűségét tárta fel.
Hogyan alakult át a magyar táj Az öt géniusz földje óta?
Az öt géniusz földje az 1940-es évek terméke, amikor Magyarország nagyrészt agrártársadalom volt. Azóta a városok jelentősen szétterjeszkedtek, és nőtt az urbanizáció mértéke. Budapest, Debrecen, Szeged és más nagyvárosok folyamatosan bővültek, új lakótelepek, ipari parkok és üzleti negyedek jelentek meg, radikálisan megváltoztatva a magyar táj jellegzetes arculatát.
A második világháborút követően a mezőgazdaság állami nagyszövetkezeti reformja és az ipari mezőgazdasági technikák bevezetése visszafordíthatatlan folyamatokat indított el a vidéki táj átformálódásában. A hagyományos paraszti gazdálkodás helyett a nagyüzemi termelés vált meghatározóvá. Az egykori szántóföldeket nagyrészt összevonták, és a monokultúrás gazdálkodási formák váltak dominánssá.
Az iparosodás hatására számos új ipari létesítmény és gyár épült. Több korábban mezőgazdasági terület ipari övezetté alakult. Később sok helyen megjelentek az ipari parkok és a logisztikai központok is, amelyek kevésbé feltűnő vagy durvább sebeket vágtak a tájban.
Az 1940-es évekhez képest a közlekedési infrastruktúra is hatalmas fejlődésen ment át. Autópályák, gyorsforgalmi utak, vasútvonalak és repülőterek épültek, amelyek összekötötték az ország és a régió egymástól távol eső részeit. Ez
a fejlődés a közlekedést hatékonyabbá tette, de jelentősen át is formálta a táj szerkezetét.
A gyors fejlődés környezeti kihívásokkal járt. A levegő- és vízszennyezés, a talajerózió, valamint az ipari hulladék kezelése mind hozzájárultak a természeti táj romlásához. Számos helyen a természetes élőhelyek degradálódtak vagy eltűntek.
Mindezt felismerve, az elmúlt évtizedben fokozott figyelmet kapott a környezetvédelem és az erdősítés. Számos természetvédelmi terület jött létre, és erdősítési programok indultak, amelyek célja a biodiverzitás megőrzése, valamint a táj eredeti jellegzetességeinek helyreállítása.
Az erdőterületek növelése és a védett területek kijelölése jelentős pozitív hatással volt erre a folyamatra, és a vidéki turizmus fellendülése is új lehetőségeket nyitott a tájhasználatban. A falusi turizmus, ökoturizmus és természetjárás népszerűvé válása segített megőrizni és népszerűsíteni a természeti értékeket. Számos vidéki terület látogatói célponttá vált, ami hozzájárult a táj fenntarthatóbb használatához.
Az éghajlatváltozás ugyanakkor Magyarország táji karakterét sem hagyta érintetlenül. Az időjárási minták változása, szélsőséges időjárási események gyakoribbá válása, valamint a vízszint és hőmérséklet ingadozásai mind jelentős hatással voltak a mezőgazdaságra, a vízgazdálkodásra és a természetre, amelyek ma is kihívásokat jelentenek a vidék és a vidéki életvitel megőrzése szempontjából.
A magyar táj öt géniusza a mai megváltozott körülmények között annál kevésbé érzékelhető, minél inkább elterjedtek a mezőgazdasági monokultúrák, és minél inkább rátelepedett a korábban egyedi tájakra a közlekedési és ipari fejlődéssel járó jellegtelenség.
Az élet felgyorsulása és a városiasodás kezdetben pozitívan hatott a géniuszok összetettségére,
különösen a nagyobb településeken, ahol a jobb megélhetés reményében sokféle ember és sors talált új otthont magának. A városok a vidékinél mindig is összetettebb életformát kínáltak. A polgári együttélés változatossá, színessé és bonyolulttá tette a magyar ember életterét. A gond csak a jellegzetességek feloldódásával kezdődött akkor, amikor a modern együttélés már nem egy magasabb rendű, összetett egység jegyében valósult meg.
A helyi jelleg a túlegyszerűsítés jegyében felszívódott a légüres térben, a közömbösben és a jellegtelenségben.
Ez kihatott a magyar emberekre, az egyéni és a családi sorsokra is.
Hogyan találhatunk vissza az öt géniusz szellemiségéhez?
A népi építészet alapvető elemei, mint a helyi anyagok használata, a természetes környezetbe való beilleszkedés, valamint a közösségi és kulturális értékek kifejezése, szorosan kapcsolódnak az öt géniusz szellemiségéhez. Ezen értékek újrafelfedezése és megőrzése révén közelebb kerülhetünk a természetes és épített környezettel való harmóniához.
A népi építészet gyakran olyan helyi anyagokat használt, mint a fa, a kő, a vályog és a nád. Ezek az anyagok nemcsak fenntarthatóan hasznosíthatók, hanem lehetővé teszik az épületek természetes környezetbe való illeszkedését is.
A helyi anyagok használata – eredi módon vagy akár átértelmezve – hozzájárulhat az önmagát regeneráló építészethez és a hagyományok megőrzéséhez.
A népi építészet sokszor közösségi erőfeszítéssel valósult meg, ahol a helyi tudás és hagyományok központi szerepet kaptak. A közösségi részvétel újraélesztése az építkezések során nemcsak a közösségi összetartást erősítheti meg újra, hanem a helyi tudás és technikák továbbadására is lehetőséget teremt.
Az öt géniusz szellemisége felé való visszatérés érdekében fontos, hogy a hagyományos építészeti technikákat és módszereket újra alkalmazzuk. Ilyen technikák lehetnek a vályogház építése, a hagyományos tetőszerkezetek és a természetes szellőztetési megoldások. Ezek a módszerek nemcsak kulturális értéket képviselnek, hanem környezetbarát alternatívát is nyújtanak a modern technikákkal szemben. Nem elég tehát egy népi formát megidézni egy ellentmondásosan modern épületben. Érdemes és szükséges a régi technikák újratanulása, a népi bölcsesség megértése, mert azokat a természetközeli életmód ab ovo fenntartható életformája alakította ki.
A népi építészet egyik legfontosabb jellemzője az idővel és hellyel való együttélés.
Az épületek elhelyezése, tájolása és kialakítása mind összhangban voltak a környezeti adottságokkal. Az ilyen megközelítés felelevenítése segíthet abban, hogy az épületek jobban illeszkedjenek a tájba, illetve harmóniában legyenek a természettel, ami hosszú távon pozitívan hat az emberi életminőségre is.
Az öt géniusz szellemiségéhez való visszatérés egyik kulcsa az oktatás és a tudásmegosztás. Fontos, hogy az iskolák és közösségek ismereteket adjanak a népi építészeti hagyományokról és technikákról. Workshopok, képzések és helyi múzeumok egyaránt segíthetnek abban, hogy a fiatalabb generációk is megismerjék és értékeljék ezt a tudást.
A népi hagyományok és a modern technikák integrálásával olyan épületeket alkothatunk, amelyek egyszerre fenntarthatók, funkcionalitásukban megfelelnek a mai kor követelményeinek és megőrzik a kulturális örökséget. Az ilyen integráció példát mutathat arra, hogyan lehet a múlt értékeit a jövő kihívásaival összehangolni.
A népi építészeti hagyományok újrafelfedezése emellett hozzájárulhat a kulturális turizmus fejlődéséhez is. Az ilyen épületek és technikák bemutatása, a hagyományos építkezési módok és életformák megismerése erősítheti a helyi közösségek identitását, és turisztikai látványosságként is szolgálhatnak, vonzóvá téve a vidéki területeket a látogatók számára.
Építészeti hagyományaink újrafelfedezése és alkalmazása tehát nem a múlt egyfajta nosztalgikus megidézését jelenti.
Általa környezettudatosabb és kulturálisan gazdagabb jövőt is teremthetünk, amely összhangban van az öt géniusz szellemiségével.
Hamvas Béla álma, hogy az öt géniusz után életre keljen a rejtett, egyesítő hatodik, csak úgy valósulhat meg, ha mindegyiket felismerjük, ápoljuk, megőrizzük, és tudatosan vállaljuk magyar sokszínűségünket. Ez egy pusztuló és személyes értékeiből egyre többet elveszítő világban kulcs a jövő – nem csak építészeti – újrateremtéséhez.
Milyen Dél szelleme és mi jellemzi a Nyugatot?
A folytatásból kiderül…
Nyitókép: Kamalduli remeteség házai Majkpusztán (Fotó: Katona Vilmos)
