A Felföldről Mikszáth juthat eszünkbe, míg az Alföldről Móricz Zsigmond. A palócok világa hiedelmekben gazdag, ártatlan, már-már naiv természetközeliség, ahol a szomszédság megtartó ereje a természet és a történelem viszontagságaival szemben felértékelődik. Az emberek itt menedéket, búvóhelyet keresnek. Az Alföld ezzel szemben az átalakulás világa, ahol a családok épp költöznek vagy megtelepednek, de állandó lakhelyüket ritkán lelik meg. A portyázó magyarság emléke az Alföldön a legteljesebb, és itt az építészet is az ideiglenesség jegyeit mutatja: nehezen teremt maradandó értékeket, annál inkább szól a mának. A magyar tájról és hagyományos építészetről szóló sorozatunk harmadik részét is Hamvas Béla ihlette…
Észak-Magyarországot Hamvas a hegyek és sűrű erdők vidékeként jellemzi, amelyet a természet zordsága és szépsége határoz meg. Az északi éghajlat hűvösebb, az atmoszférába mindig vegyül valami titokzatosság. A zordabb időjárás és az elzártság hatással van az itt élők életmódjára, emberi karakterére és hiedelmeire.
A Felföld gazdag történelmi emlékekben, különösen a középkori bányavárosokban és várakban. Ezek az emlékek az északi régió ipari és kereskedelmi múltjára utalnak, de a polgári kultúra itt nem tudott olyan mély gyökeret verni, mint nyugaton.
Északnak inkább népi hagyománya és folklórja jelentős, melyekben gyakran tükröződik a természetközeliség, a magány szeretete és a valódi szellemi-kulturális centrum hiánya.
Hamvas szerint az északi emberek életét a kemény munka és a kitartás jellemzi. A bányászok, erdészek és földművesek mindennapjai tele vannak kihívásokkal, amit az itt élők türelmesen és elszántan viselnek. Nem törekszenek anyagi javak felhalmozására, és jobban kötődnek a természetadta körülményekhez, mint a civilizáció kiváltságaihoz. Az emberek jellemzően szűkszavúak és visszafogottak, ugyanakkor megbízhatók és tisztességesek.
Hamvas Béla hangsúlyozza az északi szellem archetipikus és misztikus jellegét. Az itt élők értékelik az erdők, tavak és fennsíkok romlatlanságát, és szervesen kötődnek az ősi életmódhoz, hiedelmekhez. Gyakoriak a néphagyományokban a természetfeletti elemek, a mesék és a babonák.
Az északi emberek komolyak és mély érzésűek, hajlamosak a filozofikus elmélkedésre és a fantáziadús elbeszélésekre.
A régióban a kézművesség és a népművészet kiemelkedő szerepet játszik. A faragások, hímzések és egyéb népművészeti alkotások az itt élők kreativitását és esztétikai érzékét tükrözik. A népzene és a néptánc szintén fontos kulturális értékek, amelyek az emberek közösségi életének szerves részét képezik.
A Felföld népi építészetének fontosabb tulajdonságai
A Felföld – ma részben Szlovákia – népi-paraszti építészetét a földrajzi adottságok, az éghajlat, a helyi anyagok és a külső kulturális hatások is alakították. Itt a faépítészet hagyományosan elterjedt, különösen az erdős területeken. A faházak zömében gerendákból épültek, amelyeket egymásra raktak, és a sarkokon összecsapoltak. A dombos és hegyvidéki részeken a kő és vályog is gyakran használt anyag. A kőházak a masszívságuk és tartósságuk miatt örvendtek népszerűségnek, míg a vályog melegen tartotta a ház belső terét.
A hagyományos parasztházak gyakran hosszúházak voltak, egyenes vonal mentén összekapcsolt terekkel.
Az épületek egy része a lakóterületet, másik része pedig a gazdasági helyiségeket – az istállót és a pajtát foglalta magába. Az alapvető elrendezés általában három részre tagolódott: lakószoba, konyha és kamra. A konyha központi helyet foglalt el, és fűtötte a szomszédos helyiségeket.
A tetők meredek hajlásszögűek voltak, hogy a gyakori eső könnyen leperegjen róluk. A tetőfedő anyagok közé tartozott a zsindely és később a cserép. A tetőkön gyakran lehetett díszítéseket találni, például faragott gerendavégeket vagy festett motívumokat, különösen az ajtó- és ablakkeretek körül. A festés is elterjedt, gyakran élénk színekkel és hagyományos növényi mintákkal. A kőházak homlokzatát általában fehérre meszelték, és díszítő festésekkel látták el. A díszítések főként geometrikus vagy ornamentális motívumokból álltak.
A lakóházak mellett különálló gazdasági épületek is álltak, például istállók, pajták vagy magtárak. Ezek egy udvart zártak körül, amely központi szerepet játszott a mindennapi gazdálkodásban. A paraszti építészet részeként közösségi terek is kialakultak: közös kemencék vagy sütőházak, ahol a falusiak együtt dolgoztak és találkoztak.
Az épületek tervezése és elrendezése az éghajlati viszonyokhoz igazodott. A vastag falak és a kis ablakok a hideg tél elleni védelemre szolgáltak, míg a nyitott verandák és tornácok a nyári hónapokban nyújtottak árnyékot és hűvöst.
Kelet szelleme
Az Alföld mint a Kelet reprezentánsa egy nagy kiterjedésű és többé-kevésbé sík terület, ahol az emberek évszázadok óta a földből élnek. A természet ritmusa, a mezőgazdasági munkák ciklikussága mélyen beágyazódott az alföldiek életébe.
Az évszakok és az időjárás változékonysága itt mindennapi realitás, amely Hamvas szerint meghatározza a keleti ember világlátását is. Ebben fontos tényező a természet kiszámíthatatlansága, az emberek kockázatvállalási kedve és az ideiglenesség jelensége az építés és az életvitel minden szintjén.
A tágabb értelemben vett keleti szellemiséget gyakran jellemzi a belső nyugalom, az elmélkedés és a befelé fordulás, de ez a kelet-magyarországi emberben csak látens módon található meg. Az Alföld végtelen horizontja és a csendes táj inspirálja ugyan az embereket a belső világuk feltárására és a mélyebb gondolatok keresésére, de a nomád múlttal járó „civilizálatlanság” is itt érhető tetten leginkább.
Hamvas Béla szerint ez a meditációra hajlamosító környezet különösen alkalmassá tenné a keleti embert a spiritualitás és a belső harmónia megélésére, ha már túljutott az letelepítés ezeréves történelmi traumáján, amely napjainkban is érezteti hatását a családi életben, az individualizmusban és a politikai temperamentumban.
A keleti szellemiség egyik alapvető eleme a hagyományok ápolása, és a népi bölcsesség megőrzése.
A természetes élettér ebben a régióban nem a polgári ház, hanem a családi gazdaságot összefogó udvar.
Az Alföld lakói generációról generációra örökítik át a mezőgazdasági technikákat, népszokásokat és életfilozófiát. Ez a mélyen gyökerező hagyománytisztelet erős közösségi kohéziót eredményez, és célja, hogy az összegyűjtött generációs értékek az idő múlásával is fennmaradjanak.
A keleti ember életét és gondolkodásmódját az egyszerűség és a természetesség jellemzi. Az Alföld puritán szépsége, a mindennapi élet egyszerű örömei és a természet közelsége mind hozzájárulnak ahhoz a szellemi tisztasághoz, amely Hamvas szerint a keleti szellemiség sajátja.
Az emberek egyszerűen élnek, nem keresik a felesleges bonyodalmakat, és megbecsülik az élet adta lehetőségeket.
Az Alföld közösségei erősen összetartók, közös munka és közös célok minden nap jelentkeznek. Az emberek egymásra vannak utalva, ami erős közösségi érzést és szolidaritást eredményez. Ez a közösségi szellem a Kelet egyik meghatározó vonása, amely áthatja az emberek életét és kapcsolatait.
A keleti szellemiség egy olyan világot tár elénk, ahol a természet, a hagyományok és a közösség szoros egységben léteznek. Kelet európai kisugárzása, az Alföld egy olyan táj, ahol az emberek életét a természet ritmusa, az egyszerűség és a belső dinamizmus határozza meg. Ez a szellemiség Hamvas szerint bölcsességet rejt, amely a modern világ zajában is értékes iránymutatást nyújthat Ehhez azonban felül kell tudnia kerekedni a magyarok ezeréves traumáján, amit az egykori nomád életmód erőszakos felszámolása okozott.
Az Alföld népi építészetének néhány jellemzője
Az alföldi építészet funkcionális, egyszerű, ugyanakkor harmonikus és esztétikus is. Az építkezéskor figyelembe vették a sík vidéket és a folyók, patakok közelségét. Az épületeket igyekeztek árvízmentes helyekre, kisebb magaslatokra építeni, és a helyben elérhető anyagokat használták, mint például az agyagot, vályogot, nádat és fát. Az agyagos talajból vályogtéglákat készítettek, a nádat pedig a tetőfedéshez használták.
A házak falai gyakran vályogtéglából vagy vert falból készültek, melyek jó hőszigetelő képességgel bírtak, így nyáron hűvösek, télen pedig melegek voltak. Szerkezetük olykor favázas volt, amelyet sárral tapasztottak be. Ez tömegében könnyű, de struktúrájában igen stabil megoldásnak bizonyult. Az alföldi házak jellegzetes eleme a nádtető, amely kiválóan szigetelt és ellenállt az időjárás viszontagságainak, de széles körben elterjedt a zsúpfedés is.
A hagyományos alföldi házak alaprajza általában egyszerű és praktikus. Jellemző volt a hosszú, keskeny épületforma.
A leggyakoribb elrendezés a háromosztatú ház, amely egy lakószobából, konyhából és kamrából vagy istállóból állt.
Sok ház előtt veranda vagy tornác húzódott, amely árnyékot és védelmet nyújtott az időjárás ellen, és társasági élet színtere is volt.
Az épületek falait gyakran fehérre meszelték, ami nemcsak esztétikai célokat szolgált, hanem a hővisszaverés miatt praktikus is volt. A házakat néha egyszerű népi motívumokkal díszítették, például a homlokzaton vagy az ajtókon és ablakokon. A telket fa- vagy vesszőkerítéssel vették körül, amelyeket díszes kapuk egészítettek ki. Ugyanez a fonott szerkezet vagy kosárfonat a fedett építmények falát is adhatta, olykor sártapasztással kombinálva.
Összességében az alföldi ház egy olyan életmód lenyomata, ahol az emberek idejük nagy részét a szabadban vagy a közös udvaron töltötték.
A vagyonukat megosztották egymás között, ha lehetett, kint, közös kemencékben sütöttek kenyeret is, és csak aludni tértek be a házba. A házak gyorsan és könnyen épültek, de ugyanilyen gyorsan emésztette fel őket az idő.
Az alföldi paraszti portákhoz számos gazdasági épület tartozott, mint például istállók, csűrök, magtárak és ólak, amelyek a mezőgazdasági életmódhoz kapcsolódtak. A ház körül tágas udvar és kert terült el, ahol zöldséget termesztettek és állatokat tartottak. Ez az udvar szolgált a családi élet kedvelt színteréül is.
Az Alföld népi-paraszti hagyományos építészete a régió természeti adottságaihoz és az ott élő emberek igényeihez igazodott. Az egyszerű, de funkcionális épületek jól tükrözték a helyi közösségek praktikus szemléletmódját és természetközeli életvitelét. Az építési technikák és anyagok, valamint az épületek elrendezése és díszítése mind hozzájárulnak az alföldi táj jellegzetes, mással össze nem téveszthető arculatához, ami máig sok kibontandó szellemi-formai tartalékot rejt.
Hamvas úgy írja le ezt a tájat, mintha a magyar egység megteremtéséhez az Alföldön át vezetne az út.
Szerinte itt, az Alföldön kell leginkább szembenézni a magyar sorssal, megnyitva végre a benne rejlő Kelet valódi távlatait. Az öt géniusz földjének ezt a titokzatos részletét talán csak Erdély leírása múlja fölül.
Mi Bizánc szelleme, és hogyan kötődik Erdélyhez?
Nyitókép: Liptófarkasdi utca (Fotó: Katona Vilmos)
Öt géniusz a magyar építészetben
Elolvasom az előző részt is.
