Bár a panelházak alatt elsétáló gyalogos feje búbját nem egyszer érik nem kívánatos vízcseppek, aligha a vízesés az első dolog, ami eszünkbe jut Budapestről. Már csak ritkaságük miatt is feltűnő látványosságok, amiből Pestnek és Budának is jutott egy-egy nagyobbacska.
Napi szinten talán a WestEnd bevásárlóközpontban található vízeséssel szembesülünk a legtöbben, akkor is, ha nagyjából 4 éven át csontszárazon árválkodott. A maga korában forradalmian modern bevásárlóközpont a növényekkel telerakott tetőterasza mellett ezzel is igyekezett oldani a boltok rideg hangulatát. Most, a 25. születésnapján többek közt azzal ajándékozta meg magát és vásárlóit a pláza, hogy ismét zuhog a víz, ismét dobálhatjuk bele az aprópénzt.
Története nehezen indult, kialakítása állítólag két munkás életét követelte, és már az 1999-es átadó előtt is elárasztott néhány üzletet, üzembe helyezése után kevesebb mint egy évvel pedig csőrepedés miatt vonták ki a forgalomból. Azóta viszont beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az egyik alap fővárosi találkozóhellyé avanzsált.
Egy folyamatosan mozgásban lévő, szüntelenül átalakuló városban a biztos pontot a könnyen felismerhető és megjegyezhető nevezetességek jelentik,
a WestEnd vízesése pedig kétségkívül ezek közé tartozik. Igaz ugyan, hogy építettek azóta már nagyobb vízeséseket bevásárlóközpontokba, például Dubajban, de nincs még egy, ami ennyi találkozónak a kiindulópontja lett volna.
Ám még mielőtt átmennénk a főváros túlparti vízeséséhez, álljunk meg egy pillanatra Pest és Buda között! Előbb a Margitszigeten, majd az Erzsébet hídon. A szigeten gyógyvízforrásból mesterségesen kialakított vízesést találunk, mely a Japánkert idilli környezetébe illik. A hídon mindössze rövid ideig, 2004. május 1-jén, Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának napján élvezhettük a vízcsobogást. A hídra ekkor 120 fúvókát szereltek, melyek óránként két és fél millió liter vizet spricceltek vissza a Dunába.
S ha már Erzsébet híd: bár a jelenleg is álló darab 1964-ban épült meg, elődjének létrehozásáról már 1893-ban törvénycikk született. Ezzel eljött az ideje annak, hogy a leendő budai hídfő környékét átrendezzék. A hídépítkezés elkezdésével 1898-ban Bakos János, a közmunkatanács elnöke által készített tervek között már szerepelt a Gellért-hegy oldaláról alázuhanó vízesés. Bár a vízvezetéki tanács egy darabig makacskodott, végül csak zöld lámpát kaptak Francsek Imre tervei, így azt az Erzsébet híd 1903. október 10-ei megnyitásánál a főhercegi pár is megtekinthette.
Ahogy múltak az évek, úgy került újra és újra előtérbe Budapest e kevésbé ismert látványossága. Ezen szeretett volna változtatni Szviezsényi Zoltán 1935-ös beadványa, amely a vízesés esti kivilágítását vetette fel és a 8 órai újságban megjelent leírás szerint a Niagara-vízesést volt hivatott utánozni. A reflektorokra még végül közel 30 évet kellett várni, ám 1964-es felszerelésük előtt még a vízesés géprendszerét és az előtte található lépcsősort is felújították.
Hiába nem olyan frekventált, azért voltak, akik felismerték a kaszkádban rejlő lehetőségeket: 1965-ben például Koncz Zsuzsa a Metró együttes társaságában fotózkodott a lépcsők tetején.
Budapesten ugyan nincs hiány természetes vizekből, a vízesésre vágyóknak mégis egészen a Kamaraerdőig, illetve kicsivel a városhatáron kívülre, Solymárhoz kell menniük, ha kisebb vízzel és kisebb eséssel is beérik.
(Borítókép: Koncz Zsuzsa és a Metró együttes a Gellért-hegyi vízesés előtt 1965-ben | Fortepan / Hunyady József )
