Pollack Mihály (Bécs, 1773. augusztus 30. - Pest, 1855. január 3.)
Pollack Mihály életét és személyét titokzatosság övezi, ami egyértelműen összefügg azzal a zseniális, hihetetlenül gazdag és előzmények nélküli életművel, amit maga mögött hagyott.
E fenti megállapítás jól érzékelhető abból is, hogy a vele foglalkozó szakirodalom első feladatául a Pollack-család származásának kiderítését tekintette. Elterjedt ugyanis egy olyan korabeli legenda, miszerint a Pollackok előkelő ír, mások szerint németalföldi gyökerekkel rendelkeztek. A valóság ezzel szemben nem ilyen romantikus, Pollack Mihály édesapja, József (Josef), az ausztriai Hadersdorfban született és mint kőműves pallér (Maurer-Pollier) Kaunitz herceg szolgálatában állt.
A vérében volt
A 18. század végén járunk, ebben az időben az építészek szinte teljes mértékben a középkori céhrendszerek szabályai szerint éltek, így Pollack Mihály is, az előírásoknak megfelelően végigjárta a tanulóévek kötelező állomásait. 1792-ben kapta meg szabaduló levelét, majd ezután 1792-1793 között a bécsi akadémián tanult, Johann Ferdinand Hetzendorf von Hohenbergnél, aki a későbarokk és a klasszicizmus nagy mestere volt. A céhes legény az elméleti tudás megszerzése után megkezdte „vándorútját”, mai szóval élve szakmai gyakorlatát. Ekkor sem kellett kilépnie a családi kötelékek és az Osztrák Birodalom határai közül, hiszen édesapja első házasságából született bátyja, Leopold Milánó befutott építésze volt ekkoriban, aki jelentős építészirodát tartott fent és állandó megbízásokra számíthatott a lombard állami építészeti hivataltól. Leopoldo Pollack leghíresebb épülete az olasz palladianizmus mesterműve, a Villa Reale, illetve ő vezette a milanói dóm építkezését is, melyen ezáltal Pollack Mihály is dolgozott. A kutatók a milánói építésziroda anyagai között találták meg Pollack Mihály első tervrajzát. A milánói időszak megtermékenyítő hatással volt a fiatal építészre, az olasz mellett a bátyjánál megismert francia-angol építészet is hatással volt Pollack Mihályra.
A milánói Villa Reale épülete, Kép: wikipedia.org
Irány, Pest!
Pollack Mihály életébe ekkor beleszólt a történelem. A francia forradalom hatására sokkos állapotba került és megmerevedett Béccsel szemben, illetve Hild János építésszel (Hild József édesapjával) fenntartott barátság révén Pollack Mihály figyelme az ekkor fejlődésnek induló Pest felé fordult. 1789-ben érkezett meg a Duna bal partjára, amelyet néhány kisebb utazást leszámítva életében soha többé nem hagyott el. Első munkáit Pécsett és Székesfehérváron kapta, első pesti megbízása, a Deák téri evangélikus templom pedig azt bizonyította, hogy képes nagy feladatok megszervezésére és vezetésére. Nem véletlen tehát, hogy a József nádor által Pest fejlesztésére 1808-ban alapított „Szépészeti Bizottmány” megalakulásakor Pollack tagja lett az építési terveket ellenőrző bizottságnak, majd később a szervezet teljes jogú tagjává vált. Pollack Mihályt emellett Ferencváros felügyelőjévé is megválasztották, József nádor pedig legfőbb megrendelője lett a fiatal építésznek.
A budapesti Deák téri evangélikus templom, Kép: wikipedia.org
Mindenben nagyot alkotott
Pollack Mihály jól választott, Pest várossá válása igazi kánaán volt egy építész számára. Pollack munkái rendkívül változatosak voltak, az út- és csatornaépítések mellett egyaránt találunk köztük földszintes lakóházakat és többemeletes bérházakat, ahogy családi házakat és városi palotákat is (Kováts Mojzes háza, saját Nádor utcai háza, a Festetics- vagy a Szép utca—Reáltanoda utca sarkán álló Zichy palota). Az ekkoriban kialakuló és egyre karakteresebbé váló polgári életmód élettereinek kialakítása mellett az arisztokrata megrendelők számára épült, különös érzékkel tájbahelyezett vidéki kastély- és kúriaépületeivel is maradandót alkotott (Például a dégi Festetich-kastély, a József nádornak épített, a második világháború után lebontott alcsúti kastély).
Az alcsúti kastély megmaradt portikusza, kép: wikipedia.org
Kivitelezésben is az élen járt
A kor szakmai szabályai szerint, építőmesterként, Pollack nemcsak tervezőként, hanem kivitelezőként is részt vett az építkezéseken és a korabeli feljegyzések alapján kiváló munkaszervezőnek is mondhatjuk. Értett ahhoz, hogy építészi elgondolását a megrendelők és a hatóságok előtt is sikerrel képviselje, ez utóbbi pedig a korabeli bonyolult hazai szabályozási viszonyok között komoly eredménynek számított. Pollack Mihály, mint kivitelező olyan lehetetlennek tűnő kihívásokkal is megküzdött, mint a korban hatalmas botrányt kavaró Német Színház építése, amelynek során nyílt összeütközésbe került az épületet tervező bécsi építésszel, Johann Amannal, elnyerve ezzel a német színházban testet öltő osztrák kultúrfölényt ellenségesen szemlélő magyarérzelmű közönség szimpátiáját.
Pollack Mihály, a paradigma
1838 és 1848 között az építész figyelme a középületek, azokon belül is a monumentális alkotások felé fordult. Legismertebb középületei Pesten a régi Vigadó épülete, a Ludoviceum és a Nemzeti Múzeum voltak, vidéken pedig a szekszárdi megyeháza. Épületei paradigmaként szolgáltak a hazai klasszicista építészet számára, nemcsak gyakorlati és építőművészeti feladatok megoldásának ”jó gyakorlatai” voltak, hanem a tapasztalat szerint a korszak építészei számára is követendő stílust és szemléletet teremtettek. A családi hagyomány Pollack Mihállyal sem szakadt meg, hiszen fia, Ágoston 1841-ben közösen nyitott irodát a szintén Pollack-tanítvány Ybl Miklóssal. Ezt követően az apa számos munkáját átengedte a következő generáció számára. Ebben az időszakban egyetlen megbízás kötötte le Pollack Mihály figyelmét és energiáit, ez pedig a pesti Országház épülete volt. 1840 körül tervezett egy neoreneszánsz stílusú épületet, de ez végül nem valósult meg, mivel jóval a pályázat, illetve az Országház helyének meghatározása előtt született.
A Nemzeti Múzeum épülete egy korabeli ábrázoláson, Kép: mnm.hu
Pollack Mihály első feleségének halála után újraházasodott, 1808-ban vette el Eger Magdalénát, akinek tahitótfalui birtokán álló nyaralóját és szüreti házát klasszicista stílusban újította fel. 1855-ben bekövetkező halála után itt temették el a mestert. Ybl Miklós, aki a sírt tervezte, így emlékezett meg róla: „egyenes jellemű, nagytudású ember volt, és én mindig örömmel emlékszem vissza a nála töltött időre [,..] Kitűnő építész volt, alapos ismerője a régi formáknak, működésében mindig a tiszta klasszikai alakok között mozgott”.
Felhasznált irodalom
Fehérvári Zoltán, Hajdú Virág, Prakfalvi Endre, Ritoók Pál: Magyar építészet, A szépítő bizottmánytól napjainkig (1808-tól napjainkig), Kossuth Kiadó, 2017.