Steindl Imre
(Pest, 1839 - Budapest, 1902)
Kevés olyan töretlenül emelkedő építészpályafutást ismerünk, mint Steindl Imréé, aki nemcsak a magyar, hanem az európai építészettörténetben is maradandót alkotott.
A Steindl-család Hatvanból származott Pestre. Ketten voltak fivérek: Ferenc, az idősebb fiú, aki az ekkor fejlődésnek induló Pest leghíresebb bútorasztalosa volt, és Károly, a fiatalabb testvér, a mi mesterünk édesapja, aki ékszerészként és aranymívesként kereste kenyerét. Steindl Imre tanulmányait a budai József Politechnikumban végezte, majd 1859-től Bécsben tanult a Képzőművészeti Akadémián, ahol Eduard Van der Nüll, August Sicardsburg és Friedrich Schmidt voltak mesterei. Schmidttől, a Stephansdom építészétől 1862-1867 között a középkori emlékeket felmérő tanulmányutakon tanulta meg a gótikus stílus szeretetét két másik magyar társával, Schulcz Ferenccel és Schulek Frigyessel, akiket azután Magyarországon a gótika szakértőiként tartottak számon. Steindl még 1866-ban a bécsi Akadémia első díját nyerte el egy tervével. Hazatérve 1870-től haláláig a budai Politechnikum, majd a Királyi József Műegyetem középkori építészet szerkezettani és műtörténeti tanszékén adott elő, mint nyilvános rendes tanár.
Egyből az élet sűrűjébe
Az 1870-es években néhány neoreneszánsz stílusú bérházat tervezett. Első jelentős megbízása a pestvárosi polgári és fenyítőtörvényszék palotájának terve volt, amelyet neogótikus stílusban készített 1868-ban. 1869-ben megbízták az új (Váci utcai) városháza építésével. Ez a műve neogótikus stílusban indult és csak építés közben —megrendelői utasításra —kellett átrajzolnia, neoreneszánsz formákban el is készült 1875-ben. Jelentős alkotása a Budai Kereskedelmi és Iparbank Fő utca 4. szám alatti palotája (1872). 1872-ben részt vett a Reichstag első pályázatán, amelyen dicséretben részesített pályaműve nemzetközi elismerést hozott számára. Terve, amelyen a négy udvar köré szerveződő épület közepén hatalmas kupola emelkedett, előtanulmánynak tekinthető a budapesti Országházhoz. Tervei szerint építették meg a budapesti Állatorvosi Főiskola pavilonrendszerű együttesét (1880-1881) és a Királyi József Műegyetem Múzeum körúton álló, olasz reneszánsz jegyeket viselő épületét (1880-1883). 1881-ben végezte a debreceni Aranybika Szálló átalakítását is.
Steindl Imre, a restaurátor
Már 1872-es megalakulásától tagja volt a Magyarországi Műemlékek ideiglenes Bizottságának, majd az 1881-ben létrehozott Műemlékek Országos Bizottságának. Schulcz Ferenc 1870-ben bekövetkezett korai halála után átvette Vajdahunyad várának restaurálását. Steindl annak a híve volt, hogy a meglévő középkori állapotot megváltoztatva, az adott emléket újjá kell építeni. így nemcsak a vár stílszerű helyreállítását, hanem „királyi lakká alakítását és bővítését" célozta meg egy igen nagyigényű költség-előirányzattal. Több jelentős középkori templom (1876-ban a szegedi alsóvárosi ferences templom, 1877-1896 között a kassai Szent Erzsébet-székesegyház, 1878-ban a bártfai Szent Egyed-templom és az iglói római katolikus templom, 1878-1880 között a máriafalvi templom, 1889-ben a pesti Belvárosi templom) restaurálását vezette. 1890-ben Zsolnay-kerámiából készített gótizáló főoltárt állított a pesti Belvárosi templom szentélyébe.
Nem jó, ha az építész szépen rajzol…
Steindl Imre oktatói pályafutása alatt minden generációnak elmondta: „Nem jó, ha az építész nagyon szépen rajzol! Mert akkor — mint mondta — beleszeret a saját rajzába, elveszti a kapcsolatot a térbeli lehetőségekkel és végül szomorúan tapasztalja, hogy az, ami a papíroson szép és festői, a valóságban lapos, üres és semmitmondó. Az építészet elsősorban térbeli művészet, az építészet igazi nagy mesterei: Bramante, Michelangelo, Palladio, vagy, hogy a középkorba nyúljunk vissza, Vilard de Honecourt, Ervin von Steinbach vagy a francia dómok ismeretlen dicső mesterei sohasem a rajzolás művészetében és technikájában keresték ambíciójuk kielégítését, hanem térben gondolkodtak és alkottak, annyira függetlenül a rajzsíntől és ceruzától, hogy terveiket, sőt még építészeti gondolataikat is kisméretű primitív famodellekkel támogatták alá.”
Az Országház ünnepelt tervezője
Steindl Imre pályájának második felét két új épület tervezése és művezetése töltötte ki. Gótizáló tervével elnyerte az Országházra kiírt 1883-as pályázat első díját, majd 1885-ben megbízást kapott az építkezés irányítására, amit haláláig folytatott. A mai Rózsák terén álló erzsébetvárosi plébániatemplom tervei szerint, 1893 és 1901 között épült fel, és ezzel beteljesedett az építész álma, hogy az ország legfontosabb épülete mellett egy nagyszabású templomot is tervezhessen Steindl Imre több jelentős külföldi és hazai kitüntetést kapott, 1871-től tagja volt a képzőművészeti tanácsnak, 1872-től a műemlékek országos bizottságának, 1873-tól a budavári főegyház építőbizottságának stb.,1873-ban a bécsi, 1878-ban a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, 1878-ban a francia közoktatásügyi miniszter az officier d'académie française címmel tüntette ki és ugyanabban az esztendőben Őfelsége építészi tevékenységének elismeréséül a Ferenc József-rend lovagjává avatta. 1898-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta. Az építész néhány héttel azelőtt hunyt el, hogy az országgyűlés két háza használatba vette alkotását.
Az Országház épülete, Kép: Steindl Imre Program, Facebook
Felhasznált irodalom
Sódor Alajos: Steindl Imre, Városépítés, 1982, 34-35.
Fehérvári Zoltán, Hajdú Virág, Prakfalvi Endre, Ritoók Pál: Magyar építészet, A szépítő bizottmánytól napjainkig (1808-tól napjainkig), Kossuth Kiadó, 2017.