Háromoldalú együttműködést írt alá az MMA, a Kamarák és az ÉKM

2024. július 2-án a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Andrássy úti irodaházában került sor a Köztestületek Háza együttműködési megállapodás aláírására.

A frissen aláírt együttműködés célja, hogy a Magyar Építészeti Központ, illetve a Múzeum tervezése és kivitelezése során a felek együttműködjenek annak érdekében, hogy az úgynevezett 7. számú épület a Kamarák számára, irodai céllal kerüljön kialakításra.

Az eseményen Turi Attila, az MMA elnöke a megállapodás aláírását az első lépésnek nevezte a hivatalos megvalósítás felé vezető úton, majd úgy fogalmazott: „Nagyon szépen köszönöm a Mérnök Kamara és az Építész Kamara közreműködését a tervezés során. A forrásbiztosítástól függően szeretnénk a lehető leghamarabb elindítani a Köztestületek Házának a megvalósítását, amit ideiglenesen szeretnénk leválasztani az egész múzeumi központ építésétől és önállóan megvalósítani azt."

Lánszki Regő, főépítész és Turi Attila, MMA elnök

Lánszki Regő, országos főépítész örömét fejezte ki, hogy a megállapodással a felek elérték azt a két évvel ezelőtt megfogalmazott célt, amely a mérnök és építész kamarák szorosabb együttműködését célozza, hiszen az aláírt együttműködés révén létrejöhet ennek infrastrukturális háttere.

„A magunk részéről örülünk annak is, ha ez minél hamarabb meg tud oldódni. A mai megállapodással újabb fontos lépést tettünk, hogy az építésügyben működő kamarák egy térben, az új Építészek Házában kapjanak helyet. Mindenkinek jó együttműködést és jó munkát kívánok!"

A kamarák vezetői üdvözölték a lehetőséget, hogy közös épületben dolgozhatnak majd a jövőben, hiszen erre majdnem egy évszázaddal ezelőtt volt lehetőségük korábban. A Köztestületek Háza a jelenleginél is hatékonyabb szakmai párbeszédet tesz majd lehetővé.

Az együttműködésről szóló dokumentumot egyrészről a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága írta alá: Turi Attila elnök, valamint Richly Gábor főtitkár. Az Építési és Közlekedési Minisztérium nevében Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész látta el kézjegyével a megállapodást. A kamarai oldalról a Magyar Építész Kamara nevében Tutervai Mátyás alelnök, a Budapesti Építész Kamara képviseletében Eltér István elnök, a Magyar Mérnöki Kamarát reprezentálva Wagner Ernő elnök, továbbá a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara részéről Szőllőssy Gábor elnök írta alá a dokumentumot.