15 perc alatt bejárhatjuk Nagy Lajos XIV. századi várait

hely.hu

A Pazirik jóvoltából ezúttal a XIV. századi visegrádi, budai és diósgyőri várakkal ismerkedhetünk meg.

Hétszáz éve született Nagy Lajos, Magyarország (egykori) királya. Ennek örömére Nagy Lajos 700 emlékévet rendeznek, melynek programjait március és október között rendezik meg. Vetélkedőre, filmvetítésre, tudományos konferenciára és hagyományőrző előadásra kerül majd sor az elkövetkezendő hónapokban,

ám mindemellett kamarakiállítás is nyílt a Magyar Nemzet Múzeumban.

A középkori lapidáriumban megtekinthető tárlaton a király kincseivel ismerkedhetünk meg, amik a XIV. századi Magyar Királyság gazdasági és művészeti erejét hivatottak bemutatni. A vitrinekbe egészen pontosan a visegrádi leletek, közöttük az aranyozott ezüst ruhakapocs, toszkán kehely, velencei üvegpoharak, pénzérmék, fegyverek és egyéb használati tárgyak kerültek.

A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ emlékévnyitó konferenciát is rendezett, ami az Anjou-kori államgépezet működését ismertette. A március 5-ei esemény azonban nemcsak a tudományos előadások miatt jeles, hanem azért is, mert

itt debütált a Pazirik új történeti rekonstrukciója, ami Nagy Lajos királyi rezidenciáit, építkezéseit kelti életre.

A pécsi illetőségű cég – amelynek alapítójával, Balogh Andrással korábban mi is beszélgettünk – alkotásában a visegrádi várat, a király legkedveltebb székhelyét, a budai várat, valamint a diósgyőri várat mutatja be. Nagy Lajos 1342 és 1382 közötti uralkodása az ország történetének egyik valóságos aranykora volt; apja, Károly Róbert jelentős gazdasági térnyerésére és valutareformjára alapozva az építkezések ekkor is folytatódtak, ám ennek eredményei később vagy elsüllyedtek a magyar történelem viharos tengerében, vagy jelentősen átalakultak az idők során.

A kamarakiállítás bármely, az adott napra érvényes kiállítási belépőjeggyel látogatható és 2026. december 31-éig tart nyitva.

Forrás: MTI, Magyar Nemzeti Múzeum, Pazirik

Nyitókép: Kocsis Zoltán | MTI

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat