A jövő elérkezett, hamarosan szélturbinákba költözhetünk

hely.hu

Köszönhetően természetesen a hollandoknak.

Don Quijote helyében most elfordulnánk, hiszen a hollandok újabb különös megoldást találtak az országukban és egész Európa-szerte tapasztalható lakhatási válságra: költözzünk leselejtezett szélturbinákba! Az elképzelés szerint persze nem kéne munkából hazaérkezve mindannyiszor felkapaszkodnunk százhúsz méteres magasságba, ugyanis a lakóteret lakókocsi-szerűen, a turbinák egykori motorburkolatában alakították ki.

A Blade-Made cég által megtervezett, majd prototípusként meg is valósított,

35 négyzetméteres házikó kicsi, ám jól felszerelt, így a vízvezeték-hálózatba és az áramkörbe is be van kapcsolva,

ennek megfelelően pedig minden helyi előírásnak megfelel. Jos de Krieger, a vállalat társalapítója már korábban is foglalkozott turbinák újrahasznosításával: fiatalabb korában egy turbinalapátokra épülő játszótér megtervezését vezette.

A legtöbben talán nem ismernék fel, de a házikó váza eredetileg egy szélturbina motorjának adott otthont

Mint azt Krieger a CNN-nek is elmondta, a szélenergia egyre nagyobb térnyerésével megnő az infrastruktúra által hátrahagyott hulladék mennyisége, ami jelentősen megterheli a környezetet. A Nestle elnevezésű projekt megvalósításában számos holland cég működött közre, és a Blade-Made a turbinák többi alkatrészeit is kezelésbe vette, melyekből, többek között, padokat és utcai szobrokat alkottak.

A szélturbinák 2024-ben a világ villamosenergia-termelésének 8%-át adták, mely szám a Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2030-ra várhatóan 14%-ra nő majd.

Forrás: CNN

(Nyitókép: Blade-Made)