Cikksorozatunk következő része, amelyben az E-Örökség magyar műemlékes adattár izgalmas tartalmaiból válogatunk, a kecskeméti Ifjúsági Ház, egykori Iparos Otthon történetét mutatja be.

Az E-Örökség honlapja egy teljességre törekvő, állami műemlékes adatbázis, amely most elindulva megyékre és településekre lebontva, könnyen kereshető módon mutatja be hazánk védett épített örökségének minden elemét. A sok ezer műemlék tárháza igazi kincsesbánya és érdekes olvasmány a téma iránt érdeklődő szakértőknek, valamint a hazai örökség rajongóinak. A Hely.hu most sorozatot indít az E-Örökség tartalmainak bemutatására. Most Bács-Kiskun vármegyébe látogatunk el.
„Kecskemét ipari életének egyik legnagyszerűbb eseménye marad az a mozgalom, mely a Széchenyi-téren emelkedő díszes palotát, a kecskeméti iparosok kulturházát emelte.
A monumentális építmény pazar alkotása a magyar építőművészetnek,
de simboluma az erőnek is, mely erő összetartja az iparosokat, kik nemcsak szórakozásukat keresik új otthonukban, hogy nehéz munkájukban fáradt festőknek és szellemeknek üdülést nyújtsanak, hanem innen irányítsák minden mozgalmukat közakarattal, egy szívvel lélekkel” – olvashatjuk a Kecskeméti nagy képes naptár 1908-as számában.
A fennkölt sorok a kecskeméti iparpalotára utalnak, amely akkoriban egy új épület volt, ma pedig a magyar szecesszió egyik szépséges példája az alföldi megyeszékhelyen.
A Kecskeméti Ipartársulat megbízásából épült 1906–1907-ben, neves tervezők és alkotók együttműködésében.
Az építészek Komor Marcell és Jakab Dezső voltak; a festett üvegmozaikokat a díszteremben Róth Miksa alkotta,
a műlakatos munkákat Reismann Márton végezte.
Az iparosok otthona egy zártsorú beépítésben álló, L-alaprajzú, kétemeletes saroképület, nyeregtetős szárnyakkal, az íves sarokrészen egykor kupolával.

Egykori táncterme, a „tükörterem” és két emelet magasságú, boltozott díszterme a Széchenyi téri szárnyban nyílik. A tükörteremben festett, faragott faburkolat és falfestés maradványai láthatók.
A szecessziós épület kiemelkedő példája a Monarchia korabeli magyar városfejlődésnek, a korszak polgári kibontakozásának és a helyi elitek reprezentációs törekvéseinek: az iparos otthon ma is Kecskemét épített örökségének egyik gyöngyszeme.
Ha hasonlóan szép műemlékek között böngésznél, kattints az E-örökség oldalára, ahol számos épületet 3D-ben is megnézhetsz!
Fotó: E-örökség