Adventi kalendáriumunkban szerepelt már nála híresebb építész és ilyenből az elkövetkezendő napokra is jut majd, de kétségtelen, Steindl Imre alkotta meg Magyarország leghíresebb épületét. Az advent 5. napján róla emlékezünk meg.
A karácsony arról is szól, hogy jobban megismerjük embertársainkat. Milyen pulóvert viselnek az ünnepek alkalmával? Milyen ételek szerepelnek a szentesti menün? Milyen ajándékokat rejtenek el a fa alá? És ha már karácsonyfa, hogyan díszítik azt fel?
Mindezek többet mondanak el rólunk, mint gondolnánk, s bár szívesen eljátszadoznánk azzal a gondolattal is, hogy legnagyobb építészeink milyen ételeket fogyaszthattak karácsony idején, maradjunk most csak a fáknál, elvégre ennek a feldíszítése hajaz a leginkább a mesterségükre.
Az alábbiakban – sajnálatos módon a mesterséges intelligencia segítségével – elképzeltük, hogyan néznének ki a leghíresebb magyar és nemzetközi építészek karácsonyfái –
így néz ki a mi adventi kalendáriumunk.
5. nap – Steindl Imre
Steindl kétségkívül a magyar építészet egyik legjelesebb alakja. Tanulmányait Bécsben folytatta, majd Magyarországon ismereteit nemcsak alkotóként, de oktatóként is kamatoztatta. Első igazán ismert műve a Váci utcai Új Városháza épülete volt, ezt félúton az eredeti tervekhez képest teljesen más stílusban kellett átalakítania, de mindez meg sem kottyant a mesternek.
Magyar diákok tömegének életét határozta meg például a Műegyetem régi, Múzeum körúti épülete, amit ma az ELTE Bölcsészkara használ, de vidéken is letett a névjegyét, például az aradi városháza által.
Főművét azonban természetesen a fővárosban alkotta; ez az Országház volt, melynek megtervezésére 1883-ben írtak ki pályázatot. A színvonalas mezőnyből aztán, elsősorban Andrássy Gyula volt miniszterelnök hatására Steindl neogótikus tervét választották ki, az építkezés 1885-ben kezdődhetett meg, de igen hosszú időt vett igénybe, olyannyira, hogy az azóta Budapest egyik legfőbb turisztikai látványosságává váló épület befejeztét
az 1902-ben meghalt építész már meg sem élhette.
Munkácsy vs. Steindl
Titánok harca az Országházban
Öröksége azonban túlmutat az általa tervezett épületeken, hiszen a műemlékvédelemben is kiemelkedőt alkotott. Tanítványaival járta az országot, felmérte a hazai építészeti értékeket, dokumentálta őket, vezette felújításukat, például a vajdahunyadi várét, és a Műemlékek Országos Bizottságában végzett munkájával megalapozta a modern műemlékvédelem alapértékeit.
Lássuk Steindl Imre karácsonyfáját
Az igen sokoldalú építész karácsonyfáját és annak díszeit az alábbi módon képzelte el a mesterséges intelligencia: