6. nap

Adventi kalendárium 6. nap: Lajta Béla karácsonyfája

Adventi sorozatunkban híres építészek képzeletbeli karácsonyfáit alkottuk meg, hogy az ünnep fényét összekapcsoljuk a világ legszebb épületeivel. A kalendárium hatodik ablakában Lajta Béla, a szecesszió egyik kiemelkedő alakjának egyedi stílusát ültettük át az ünnepi díszítés világába, így született meg a népi motívumokat is felidéző karácsonyfa és a hozzá illő dísz.

A karácsonyfa sokszor többet árul el rólunk, mint hinnénk. Megmutatja, hogyan viszonyulunk az ünnephez: hogy a hagyományos, ismerős megoldások állnak-e közel hozzánk, vagy épp ellenkezőleg, kísérletezni szeretnénk a formákkal és a színekkel.

Van, aki a nyugodt, letisztult összhatást keresi, mások szerint ilyenkor minden emléknek, motívumnak és színnek helye van a fa ágain. E gondolat mentén szerkesztőségünk felvetette a kérdést, vajon milyen karácsonyfát állítottak volna a neves hazai és külföldi építészek. A válasz kereséséhez ezúttal a mesterséges intelligenciát hívtuk segítségül. Hogy sikerült-e ráéreznie az alkotók ízlésére, azt az olvasók dönthetik el.

ÉPÍTÉSZETI ADVENTI KALENDÁRIUMUNK AZONBAN NEM JÁTÉK CSUPÁN, EGYBEN TISZTELGÉS IS AZOK ELŐTT A NAGY MESTEREK ELŐTT, AKIK MUNKÁJUKKAL HOSSZÚ IDŐRE MEGHATÁROZTÁK KÖRNYEZETÜNK ARCULATÁT.

6. nap: Lajta Béla

Lajta Béla a 20. század eleji magyar építészet egyik legkülönlegesebb alakja, aki rövid, de rendkívül intenzív pályafutása alatt a szecesszió meghatározó képviselőjévé vált.

Munkásságát egyszerre határozta meg a szecesszió, a magyar népi motívumkincsek használata és a korai modernizmus felé kacsintgató elegancia.

Épületei mindig erőteljes karakterrel, markáns tömegalakítással és gondosan megtervezett kézműves részletekkel jelennek meg a városi szövetben. Formanyelve gyakran geometrikus, díszítései visszafogottak, mégis mélyen átitatottak szimbolikus jelentéssel. Homlokzatai kőfaragványokkal, míves vasalatokkal és kerámia betétekkel kaptak egyedi arculatot. Pályája során különösen nagy hangsúlyt fektetett a közösségi funkciójú épületekre, illetve a közösségi identitást erősítő emlékművekre.

Legfontosabb művei közé tartozik a Vakok Intézete, amely modern szellemiségű megoldásaival és finoman stilizált díszítéseivel az egyik legkorábbi hazai modern épületként tartható számon.

Az Új Színház és a Vakok Intézetének épülete is Lajta Béla munkája
Fotó: Wikipédia

A Kozma utcai zsidó temető síremlékei Lajta szimbolikus gondolkodásának kiemelkedő példái: egyedi formaviláguk, a plasztikus kőfelületek és kompozíció máig az egyik legkülönösebb magyar temetőépítészeti alkotóvá teszik az építészt. Míg az egykori Parisiana mulató (ma Új Színház) játékos, dekoratív részleteivel mutatja meg Lajta könnyedebb oldalát. Munkássága ezekkel az épületekkel nemcsak stílust teremtett, hanem hidat is épített a historizáló századvég és a modern városépítészet között.

Lajta Béla karácsonyfája

Lássuk, a mesterséges intelligencia szerint milyen karácsonyfa és dísz illene Lajta Bélához!

Egyedi, de egészen karácsonyi hangulatot idéző szín és formavilág jellemzi a Lajta Béla stílusa alapján készült fát és dekort
Fotó: MI

Nézd meg az adventi naptárunk többi, már kinyitott ablakát is: ITT.

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat