Rekonstrukciós sorozatunkban ezúttal a görög világ talán leglenyűgözőbb templomát keressük fel - a Kaukázusban!
Kevésbé ismert, hogy a görög világ legépebb, pontosabban leghitelesebben rekonstruált temploma a Kaukázusban, Örményország hegyes vidékén áll. A Jerevántól alig 30 kilométerre fekvő templom drámai környezetben, egy mély kanyon fölött, magas hegyektől körbeölelve áll. Az épületet I. Tiridatész, Örményország hellenizált királya emeltette Kr. u. 50 körül, Mithra, az iráni-örmény napisten tiszteletére. A templom a késői hellenisztikus kor kifinomult formáit követi, ión rendű oszlopokkal. Az épület masszív bazalttömbökből épült, ez a fennmaradása szempontjából lényeges körülmény.
Garni ekkor királyi székhely volt, az uralkodók nyaralói, fürdőházai és kincsestárai helyezkedtek el a vadregényes és egyben jól védhető helyen. A kereszténység 301-ben történt felvétele után (Örményország a világ első keresztény állama) Garni egyházi központtá vált, a templomot kápolnaként használták tovább. A háborúk, főleg a 7. századi arab betörések megrongálták a várost, de a templom gyakorlatilag épségben maradt mintegy 1600 évig. Sorsát az 1679-es földrengés pecsételte meg, melynek epicentruma épp Garni közelében, a Kaukázus egyik legnagyobb törésvonala mentén helyezkedett el.
A rengés a mai következtetések szerint a Mercalli-skála szerint 10-es erősségű, vagyis "erősen pusztító erejű" volt
(A skála tapasztalati alapú, vagyis a károk alapján mér, így történeti időszakokra visszavetítve jobban használható.) A rengés során a templom teljesen összedőlt, csupán a pódium maradt épen. A hatalmas bazalt elemek, viszont szétszórva, részben összetörve évszázadokig a területen hevertek - az erős anyag ellenállt a kaukázusi időjárásnak. A festői tájban elhelyezkedő romok az utazók kedvelt célpontjává váltak, számos profi és műkedvelő ábrázolás készült az együttesről. John Buchan Telfer, a brit haditengerészet kapitánya, amatőr régész "természetesen" 1870-ben az architráv, vagyis az oszlop feletti gerendapárkány egy részét a British Museumba szállíttatta, ahol ma is látható.
Az ásatások az Orosz Birodalom utolsó időszakában, 1909-ben indultak, Nikolai Marr régész és Konstantin Romanov építész (nem rokona az uralkodócsaládnak) vezetésével. Romanov a nagyszámú ép elem alapján már 1912-ben javaslatot tett a rekonstrukcióra. Elképzelésével nem volt úttörő: Frédéric DuBois de Montperreux svájci régész-utazó már 1839-ben írt egy lehetséges újjáépítésről, ahogy Alexej Uvarov orosz kollégája is 1880-ban - igaz, ő azt javasolta, hogy az épületet Jerevánban állítsák össze.
Vagyis az "ahogy volt, ahol volt" elv első elemét tartotta csak fontosnak.
A korai szovjet időszakban is fel-felmerült a rekonstrukció, a kereszténység előtti korból származó emlékkel kapcsolatban nem lehetett semmilyen ideológiai probléma. A tervek nem valósultak meg, az ásatás-kutatás-tervezés csak 1949-ben kapott újabb lendületet, de a rekonstrukcióról csak 1968-ban döntött az örmény tagköztársasági kormány. A munkák irányítója ekkor már Alexander Sahinyan örmény építészettörténész, az Örmény Tudományos Akadémia Építészettörténeti Intézetének vezetője volt. Az 1975-re elkészült rekonstrukció az anasztilózis elvén alapult, a meglévő elemeket gondosan felmérték, dokumentálták és a kiszerkesztett helyükre illesztették.
Anastylosis, vagy magyarosan anasztilózis: a görög újraállítás szó a megsemmisült épület eredeti helyén eredeti anyagból (mely általában a helyszínen hever) történő rekonstrukcióját jelenti. Többnyire oszlopok visszaállítását értik ez alatt, de bizonyos, szerencsés esetekben egész épületeket lehet így helyreállítani. Az anasztilózist még a legortodoxabb műemlékvédők is elfogadható, a lehető leghitelesebb módszernek tekintik.
A rekonstrukció, anasztilózis során természetesen nem minden elem volt fellelhető: míg az ión oszlopfők jórésze beépíthető volt, addig a párkányok elemei, a belső fal részei többé-kevésbé hiányoztak. Ezeket az eredeti bazaltbányából kinyert anyaggal pótolták, a tömböket csak kubatúrájukat tekintve faragták ki, részletkidolgozás nem történt. Így az épületre tekintve jól látható a laikusok számára is, hogy mely részlet eredeti és melyik a pótlás.
Az így újraépült templom a lehető leghitelesebb: eredeti helyen, nagyrészt az eredeti anyagból épült újjá, melyek alapján az egykori méreteket, szerkesztési módot is hitelesen helyre lehetett állítani. A kiegészítések anyagukat tekintve szinte megegyeznek az eredeti részekkel, viszont szándékosan kidolgozatlan formájukat tekintve a nagyközönség számára is egyértelműen (viszont az összképet tekintve nem zavaró módon) mutatják korukat.
Garni temploma egyedülálló építészeti alkotás, az anasztilózis módszerét követő rekonstrukciónak köszönhetően teljesen ép és hiteles képet ad a késői hellenizált kor építészetéről. A templom ráadásul szó szerint a környező tájból vétetett: mind az eredeti, mind a kiegészített kövek a közeli bányából származnak.
Jelentőségét és a helyreállítás hitelességét az UNESCO is elismerte, épp idén javasolták a terület világörökségi védelmét. A leendő világörökségi helyszín Garni romvárosát, a templomot, a környező tájat, annak botanikai különlegességeit, valamint a szurdok bazaltorgonáit foglalja magába.
