
Rekonstrukciós cikksorozatunkat egy újabb, kevésbé ismert esettel folytatjuk. A velencei Campanile és az első rekonstukciók, München áthelyezve rekonstruált királyi színháza után következzen a francia Atlanti-part gyöngyszeme, Saint-Malo Intramuros-a, vagyis falakon belüli óvárosa.
A különös nevű város stratégiailag rendkívül fontos helyen, a La-Manche bejáratánál fekszik, ami békeidőben prosperitást, háborús időszakban rendszeresen pusztítást hozott. A város a Francia Királyság egyik legfontosabb kikötője volt a 16-17. században, innen indultak a felfedezők a mai Quebec meghódítására is.
Az angol-holland támadásoktól tartva a legendás francia hadmérnök, Sébastien Vauban tervei szerint vaskos erődrendszer épült ki a város körül, illetve magát a települést is komolyan megerősítették. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy Saint-Malo a második világháború idején a német Atlanti-fal egyik kulcspontjává vált.
A német megszállás alatt álló város amerikai ostroma 1944. augusztus 6-án kezdődött és tíz napig tartott.
A harcok során az Intramuros, vagyis a falakon belüli város jelentős része elpusztult.

A romok eltakarítása után természetesen elkezdődött a gondolkodás, hogy milyen formában történjen az újjáépítés. Voltaképpen egy érdekes, köztes, de végeredményét tekintve tetszetős, ráadásul
a modernitás és a hagyományok előnyeit ötvöző megoldás született.
Az alábbi rekonstrukciós helyszínrajzon jól láthatók az újjáépítés alapelvei: megmaradt a szűkös, középkorias utcahálózat, de a tömbök belsejét fellazították, a túlzott zsúfoltság megszűnt.


De milyen is az újjáépített Saint-Malo?
A rekonstrukció rendkívüli gondossággal történt, az új épületek anyaghasználatukban, tetőkialakításban, a nyílászárók rendszerében a háború előttieket követték, de ha megfigyeljük a részleteket, láthatjuk, hogy jellegzetes ötvenes-hatvanas évekből származó házakat látunk.
Az egyszerű kőburkolatú homlokzatok rendszere az újjáépítés koráról árulkodik, de a magas tetők a manzárdablakokkal és kéményekkel, oromzatokkal szinte a megtévesztésig az eredeti városképet idézik.

Magát a rekonstukció tényét szinte csak a részletekből lehet felismerni.
A kőfalak szabályosak, a részletek kevésbé esetlegesek, mint a fennmaradt épületeken. Az eredeti házak általában törtkőből épültek, csak az ablakok körül, illetve a széleken volt tömbkő, ez az úgynevezett sarokarmírozás. Az újjáépítésnél nyilván nem volt lehetőség ennyire kézműves módon való építkezésre, itt egységesen faragott tömbkövet alkalmaztak, abból képezték ki az ablakkereteket, párkányokat.


Az újjáépítés nem hagyományos technológiával történt, vasbeton vázas szerkezetre helyezték el a kőburkolatot. Mintegy kísérletképpen a vázszerkezetet a homlokzati burkolatok is lekövetik, ezek a házak sokkal felismerhetően háború utániak. Ezt leszámítva tömegükben, tetőformájukban illeszkednek a többi épülethez.

A várostervezésben minden katasztrófa és pusztítás egyben jó alkalom a megújulásra is
– elég csak az 1879-es árvíz után újjáépített Szegedre gondolni –, így a tervezők Saint-Malo esetében is igyekeztek a várost sok szempontból komfortosabbra, szellősebbre, naposabbra tervezni. Hiszen, bár egy középkori város építészetileg és idegenforgalmilag is nagyon értékes, azért a korszerű életkörülmények kialakítása nehézségekbe ütközik.
Így az újjáépítés során több városszöveti változást is eszközöltek: a tömbbelsőket nem építették be, a lehető legnagyobb alapterületű udvarokat, kerteket alakították ki ezekben.

Természetesen nem csak az épületeket, hanem a lakásokat is az ötvenes években modernnek számító elvek szerint alakították ki. Viszonylag kis belmagasságú és kis alapterületű, de főleg az akkori magyar viszonyokhoz képest polgári jellegű lakások épültek, sokszor a jellegzetes franciaerkélyekkel.

Saint-Malo újjáépítése egy érdekes városépítészeti kísérlet eredménye, tulajdonképpen egy hibrid „hangulatrekonstrukció” történt.
Megmaradt a város hagyományos látképe, ami egy tengeri félszigeti helyszín esetében rendkívül nagy érték. Az utcák hangulata, tulajdonképpen első – és akár második ránézésre sem tűnik fel a laikus látogatónak, hogy egy zömmel ötvenes években épült városban jár. Ugyanakkor a város újjáépítése egyúttal modern elvek, ráadásul ezen modern elvek előnyeinek felhasználásával történt:
az új város a régebbinél egészségesebb, naposabb, szellősebb lett.

(Nyitókép: Flickr, Trey Ratcliff)