Amikor beköszönt az ősz, majd a tél, rendszerint már nem indulunk távoli utazásokra, hanem divatos kifejezéssel élve: befelé figyelünk. Közelebbi perspektívát választunk a mindennapokra és lehetőségünk van alaposabban megismerni a minket körülvevő „ismerős ismeretlent”. Megfigyelhetjük a szomszéd házat, az utcát, amely a munkahelyünkre vagy éppen a sarki bolthoz visz. De hogyan lehetnek izgalmasak a hétköznapok útvonalai, milyen titkokat rejtenek a százszor bejárt utcák és terek? Cikksorozatunk első részében a budapesti Rottenbiller utcába kalauzoljuk el az olvasókat.
Ha egy távoli településről érkezünk Budapestre, már a határt jelölő tábla mellett haladva elkaphat minket az a különleges érzés, amit a nyüzsgő város lüktetése ad. A látogatók megnézik a Halászbástyát a budai hegyeket, az Országházat, a Citadellát, a part mentén sorakozó pesti házakat a Várból, a Dunát vagy színházba mennek, megkóstolnak egy klasszikus süteményt a Gerbeaud-ban és isznak egy kávét valamelyik sarkon megbújó újhullámos kávézóban. Később talán felülnek az Erzsébet-téren az óriáskerékre és este kézműves sörrel lazítanak a bulinegyedben.
Ez is Budapest, ám egészen mást láthat az, aki reggel munkába indul, délután sietve megvásárolja a vacsorához szükséges alapanyagokat és ugyanazon az 5-10 kilométeres szakaszon ingázik nap mint nap.
A város szépségei, különleges történetei ilyenkor könnyedén homályba veszhetnek. De ha nyitott szemmel járunk, még a leghétköznapibbnak tűnő utakon is érdekességekre bukkanhatunk. Cikksorozatunkkal most olyan utcák és terek kerülnek reflektorfénybe, ahol talán már több százszor áthaladtunk, de nem figyeltük meg alaposabban.
Az utca, amely „belopta” magát a szívünkbe
A VII. kerületnek vannak romkocsmái, színes tűzfalai és rendkívül népszerű vendéglátóhelyei. Kijelenthetjük, hogy a bulinegyedet és Erzsébetvárost mindenki ismeri, aki már legalább néhány napot eltöltött a fővárosban. Ha máshogyan nem is, de egy-egy utazásnál a Keleti pályaudvar impozáns homlokzata egészen biztosan magára vonzza az ember tekintetét.
A több mint száz éves grandiózus épület a Baross téren áll a Rottenbiller utca pedig ezt a területet köti össze a Lövölde térrel, párhuzamosan futva a Dózsa György úttal és az Erzsébet körúttal.
A körülbelül egy kilométeres, rövid szakasz – ha nincs dugó – pillanatok alatt átszelhető autóval, de története méreteihez képest meglepően sokszínű. A Rottenbiller utca nem tűnik elsőre igazán különlegesnek vagy szépnek. Ha azonban alaposabban megnézzük, rögtön magával ragadhat a múlt századok hangulata.
Az eklektikus lakóházakat és a többemeletes palotákat szemlélve szinte hallani lehet a fák mellett elhaladó rikkancsot, aki a legfrissebb hírlapot kínálja a Városligetbe tartó lóvasúton vagy a villamoson döcögő utasoknak és a járókelőknek.
A XIX. századig Árokvonal utcaként és Liniengraben néven volt ismert az utca, amely a pesti polgárok szőlőskertjeit átszelő földútként funkcionált. Később, az 1860-as években épült ki a maihoz hasonló formája, és 1873-ban kapta meg Rottenbiller Lipót egykori főpolgármester nevét.
Egy séta során néhány épület kitűnik az utca hosszú históriákat mesélő megkopott homlokzatainak, felújított üzleteinek, irodáinak és lakóházainak sorából.
A Dob utca torkolatánál álló, Rottenbiller utca 50. a legrégebbi épület az utcában. A romantikus emeletes ház 1870 és 1872 között épült, hogy az Erzsébet Leányárvaház itt működhessen tovább, ma pedig az Állatorvostudományi Egyetem Biológiai Intézetének ad otthont.
A 35-ös számot egy ötemeletes eklektikus lakóház birtokolja, amely mellett biztosan nem sétál el senki szó nélkül. A szép, régi épület bejárata márvány és arany díszítéssel kiemelkedik a többi épület közül. A sárga csempés lépcsőházi előtérben még egy csobogó is állt, ennek ma már sajnos csak nyomai látszódnak.
A városi legendák szerint ez volt Budapest első ötemeletes lakóháza. Az épületet Ybl Lajos tervei alapján Blitz Mórné építtette, ezért Blitz-háznak is nevezik. 1912-ben a földszinten még egy kávézó is működött: az Aeroplán kávéház.
Egy kísérleti lakhatási modellhez kapcsolódva épült a Magházként ismert Rottenbiller utca 32. 2001-ben. A Rottenbiller utca és a Hutyra Ferenc utca sarkán álló épület tervezője Dévényi Tamás. Annak ellenére, hogy egy 2000-es évekhez kötődő házról van szó, a Magház megidézi a régi, gangos bérházakat, ugyanakkor anyaghasználatában nagy szerepet kapott az üveg és az acél.
A Magház megidézi a régi, gangos bérházakat
— Kaiser Ákos
Az üvegfelületek mögött egy rejtett kis udvar van. Az épület eredetileg egy a városi fiatalok életmódjához igazított kedvező lakhatási megoldás lett volna. Az elképzelés szerint egy közösségi térből, az ott működő szolgáltatások összességéből, illetve a kis alapterületű lakóegységekből állt volna össze a Magház projekt.
A múlt és a jelen találkozása talán leginkább a Rottenbiller utca 17-ben érvényesül. A telken eredetileg egy 1902 és 1904 között épült háromemeletes, historizáló ház állt, amely a Piatnik család megbízásából épült. A név ismerős lehet, a család nevéhez fűződik a Piatnik kártyagyár. A cég rendkívül gyümölcsözően működött, ezért is volt szükség a Csengery utcai üzem után, 1903-ban a Rottenbiller utcában az új gyár megnyitására, majd 1938-ban a szomszédos lakóházat is megvásárolták és tovább bővítették az üzemet. A Rottenbiller utca 17. homlokzatát faragott kő erkélyek és egy különleges boltozatú kapualj díszítette, az épület előtt kovácsoltvas kapu állt.
De vajon hogyan egyesül a 17-es szám alatt a múlt és a jelen? Az egykori épület szerkezeti szempontból nem voltak ugyan kedvező állapotú, de a mostani épületegyüttest jegyző T2.a Építésziroda ötletes módon oldotta meg, hogy az egykori ipari jelleg, funkció és a régi homlokzat ne tűnjön el nyom nélkül az átépítés során.
Az épületet nem bontották el teljesen, ezért az udvarba a Piatnik építtette ház már említett boltíves kapuján keresztül vezet az út a diákszállásként működő IN Budapesthez, ahol az anyaghasználatban és a formavilágban is visszaköszön a „gyári” hangulat.
Talán a leírtak tükrében nem is meglepő, hogy egy ilyen sokszínű utcához egy városi pletyka is fűződik. A történet szerint 1902-ben Hamrák János szélhámos eladta a budapesti utca 200 négyszögméter bükkfakocka burkolatát Székesfehérvárnak.
Az alaposan kiszínezett história után, az „eladott utca” vagy az „utca, amit elloptak” elnevezésekkel is közismertté vált Rottenbiller utca burkolatán valójában végül jóval kevésbé bravúrosan adott túl Hamrák János. A korabeli források szerint a csaló felszedte és eladta ugyan a kockákat, de mindössze 72 koronáért két pesti asszonynak tüzelőanyagként.
Nyitókép: Kaiser Ákos