Szeptember 14-én a keresztény egység napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból egy különleges épülettípusra, az ökumenikus kápolnára irányítjuk a figyelmet, és négy különleges hazai példát mutatunk be.
Az ökumenikus istentiszteleti helyek korunk sajátos épülettípusát képviselik. A huszadik század második felétől vetődött fel ismét a kereszténység egységének igénye, ami az építészetben is megjelent.
Hazánkban a rendszerváltás után épültek az első ökumenikus kápolnák,
sőt, templomok, szorosan összefonódva az organikus építészet virágzásával. Általában két esetben épültek ökumenikus kápolnák, templomok: újonnan alapított, templom nélküli településeken, településrészeken, ahol gyakorlati okokból a kisszámú felekezetek közösen építettek templomot, illetve jelképes, a magyarság számára fontos helyszíneken. Fontos megjegyezni, hogy az „ökumenikus kápolna” kissé önellentmondásos kifejezés, hiszen a protestáns felekezetek ritkán építenek kápolnát.
Hortobágy, Jó Pásztor templom
A hortobágyi templom az előbb említett két típust egyesíti: egyszerre áll jelképes helyen és szolgál egy viszonylag új település közös református és katolikus templomaként. Magát a települést az 1950-es években alapították a híres híd tövében, a korra jellemző módon „természetesen” templom nélkül. A hívek természetesen szerettek volna templomot, viszont logikus volt a gondolat, hogy az 1200 fős faluban minek építsenek kettőt. Ugyanakkor a Hortobágy szomorú emlékű történelmi helyszín is: az ötvenes években kényszermunkatáborok működtek a környéken.
Így a templom ahogy egyesíti a két felekezetet, úgy egyesíti ezt a két szempontot is.
Egyszerre szolgál élő falusi templomként és emlékhelyként is. Az épületet Rácz Zoltán Ybl-díjas debreceni építész, a cívisváros szecessziós építészetének kutatója tervezte. A 2000-ben kezdődött építkezés 16 évig húzódott, az anyagiakat a helyi hívek, valamint a Hortobágyi Kényszermunkatárobokba Elhurcoltak Egyesülete tagjai biztosították. Az épület nemcsak bibliai eredetű elnevezésében kötődik áttételesen a Hortobágyhoz, hanem a boglyaszerű toronyban elnevezett három harang nevében is: Kisbojtár, Számadó, Hívogató.
Az ökumenikus templomoknak egyszerre kell megfelelniük a katolikus és (hazánkban többnyire) református liturgikus elvárásoknak. Így a hortobágyi templom belső tere, a padok tájolása a katolikus hagyományokat követi, a puritán, de nem dísztelen belső a református tradícióknak felel meg. A templomtoronyra valódi ökumenikus gesztusként csillag és kereszt is felkerült. A templomban külön megemlékeztek a hortobágyi kényszermunkásokról is.
Devecser, Újjászületés-kápolna
A 2010-es vörösiszap-katasztrófa után a ház nélkül maradt áldozatok számára új városnegyed épült Devecser egyik dombján Túry Attila és munkatársai tervei alapján. A tervező visszaemlékezése szerint mikor körbevezette mesterét az épülő telepen, Makovecz megkérdezte:
„Hát a templom hol épül, fiacskám?"
A válasz maga a tervezési felkérés volt, így ez a kis, alig harminc négyzetméteres kápolna lett Makovecz legutolsó munkája. A felszentelésre már halála után, 2013. október 4-én került sor, ökumenikus szertartás keretében. A templom a Makovecz-életművet tekintve leginkább a paksi Szentlélek-templomra hasonlít, azonban az nagyobb ennél, ennek megfelelően a devecseri épület arányai kissé mások, a torony például közvetlenül a kupolás épülettömegből nő ki.
Ópusztaszer, Pallavicini-kápolna
Az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban álló kápolna nemcsak ökumenikus jellege miatt érdekes, hanem azért is, mert egy rekonstrukcióról van szó.
„Ahogy volt, ahol volt” – Az első rekonstrukciók
Elolvasom a cikket!
A Pallavicini-család a 19. század elején jutott a Dél-Alföldön hatalmas birtokokhoz, ami által értelemszerűen nagyban befolyásolták a környék fejlődését. Így többek között az Algyőt (és nem mellesleg Szegedet) elpusztító 1879-ben árvíz után Pallavicini őrgróf az álala alapított és önmagáról elnevezett Sándorfalvára telepítette a lakosok egy részét. Még a század közepén építette fel a család a Mindszent melletti Ányáson álló dombon a temetkezési helyként is szolgáló kápolnát, ismeretlen bécsi építész tervei szerint. Az épület a háborúban megsérült, majd kifosztották, feldúlták, ráadásul a pusztulása után, az ötvenes években a helyszínül szolgáló dombot is beszántották. A Pallavicini-család már a nyolcvanas években foglalkozott a kápolna rekonstrukciójával, sikerült az egykori kriptából a földi maradványok egy részét is kimenteni.
A kápolna végül nem az eredeti helyszínen, viszont a legnagyobb gondossággal épült újjá.
A pusztaszeri emlékparkban skanzen is létesült, ami a vidék tanyasi és mezővárosi építészetét mutatja be. Egy település viszont nem lehet teljes kápolna vagy templom nélkül, így adódott az ötlet, hogy kápolnát itt építsék újjá.
A kápolna alapkövét már 1995-ben letették, azonban az építkezés nem indult el – a mából visszatekintve mondhatni, hogy szerencsére, ugyanis több kedvező fordulat is történt. Először is, az épület nem az akkor tervezett helyszínen található, eredetileg ugyanis a múzeumfalu utcasorába illeszkedett volna, most azonban annak tengelyében, egy kálvária végén áll. A hosszú szünet után 2012-ben megbízott új építész, Murka István (DÓM Műterem) és munkatársai úgy döntöttek, hogy a kápolnát, illetve az alatta lévő kriptát a lehető legautentikusabb módon építik újjá. Így elmaradt a tervezett vasbeton alapozás, az új „lélegző vakolat”, a környező térkő burkolat és megannyi kortárs részlet. A szegedi múzeumban megőrzött tervlapok, a harmincas éveki leltár alapján, Branczik Márta művészettörténész segítségével
sikerült a legapró részletekig hitelesen újjáépíteni a kápolnát.
A vakolat összetételétől kezdve a tölgyfa padokig minden az eredetit követi.
A kápolnát 2015 pünkösdjén szentelték fel/avatták fel ökumenikus (katolikus és református) szertartás keretében. A kápolna belső elrendezése, jelképrendszere az építéskori állapotnak megfelelően katolikus jellegű, viszont előszeretettel használják református istentiszteletek, esküvők alkalmából is.
Sénye, „Kemence-kápolna”
A kápolna 2002-ben épült a zalai Sénye feletti szőlőhegyen. A tervező, Vadász György Ybl-díjas építész egy bácskai, kas alakú, fehérre meszelt, kétszintes tyúkólról mintázta a kápolnát. A magánkápolna nemcsak az építészeti stílusok kereteit, hanem a hagyományos egyházi rendszert is feszegeti, hasonlóan több, az elmúlt évtizedekben emelt magánkápolnához, melyek katolikus vagy református egyházi áldás nélkül épültek, kissé átértelmezve az ökumené fogalmát.
