A szabadság bástyája címmel nyílt a magyarság szabadságért folytatott harcait bemutató kiállítás a megújult Citadellában, amit a nyitás előtt mi is bejárhattunk. A vendégeket ötletes megoldások és látványos vizuális elemek vezetik végig 1200 évnyi történelmünkön és annak küzdelmein, így a kiállítás nemcsak a külföldiek, hanem a magyarok számára is mindenképpen megér egy látogatást.
Hosszú évtizedekig, évszázadokig az elnyomás szimbóluma volt a Gellért-hegyet uraló Citadella, amely kiváló elhelyezkedése ellenére gyakorlatilag el volt zárva a város lakói elől. Tavasszal mindez megváltozik, hiszen megnyílik a megújult Citadella, amit a nyitottság és a szabadság jegyében gondoltak újra – az erről szóló cikkeink ITT érhetők el.
Ám a Citadella ezzel nemcsak pihenésre és újabb panorámafotók elkészítésére alkalmas közösségi- és kilátótér lesz – bár kétségkívül ezen célnak is hiánytalanul megfelel majd –, hanem ennél komplexebb élményt kínál az érdeklődőknek. A nyugati ágyútoronyban A Szabadság Bástyája címmel kiállítás nyílik, ami a magyar szabadságért folytatott küzdelmeket mutatja be mintegy 1700 négyzetméteren.
Emese álma
A kiállításba belépve rögtön a Törőcsik Franciska által megszemélyesített Emese, Álmos vezér édesanyja fogad minket, aki álmában látta meg a jövőt. Az egész tárlatot gyakorlatilag ez álom keretezi és Emese hangja kíséri, de túlmutatva a honfoglaláson, a magyarság egész, 1200 éves történelmét elmeséli. Mivel a magyar történelem gyakorlatilag egy nagy, szünet nélküli szabadságért vívott küzdelem elfeledett és napi szinten emlegetett mérföldkövekkel, így annak ellenére, hogy a narratíva elsősorban ezeket a jelentősebb eseményeket helyezi előtérbe, tágabb képet is ad a múltunkról.
A narratíváért felelős Köbli Norbert forgatókönyvíró és a belsőépítész, Taraczky Dániel jóvoltából a kiállítás inkább az érzelmi hatásokra és az átélhetőségre épít,
és egy mintegy másfél óra során filmszerű élményt nyújt a látogatóknak.
Az erős vizualitáshoz a kifejezetten ötletes megoldások is hozzájárulnak: egy-egy történelmi esemény megelevenítéséhez például az azt ábrázoló híres magyar festmény adja az ihletet. Elsőként például a honfoglalást ábrázoló Feszty-körkép megfilmesített feldolgozásával találkozhatunk. Az atmoszferikus filmek központi jeleneteit ráadásul valódi színészekkel és valódi díszlet segítéségével forgatták le Fóton, így egy átlagos múzeumi produkcióhoz képest jóval magasabb színvonalat képviselnek.
Látványos megoldások, drámai hatás
Mindezek ellenére szerencsére a történelmi hitelesség sem szorult háttérbe. Bár a kiállítás legelején Elek Imre és Engler András hétvezérszobrait Székely Bertalan jól ismert, a vérszerződést ábrázoló festménye ihlette meg, az alakok fizimiskája és öltözéke is a történeti kutatások bizonyítékain alapszik, míg a festő a kecskeméti városháza falára a XIX. század ízlésére szabott ősmagyarképzetét festette fel. A hét vezér 3-4 méteres alakjai mint a történelmünk alappillérjei magasodnak a látogatók fölé, illetve szintén a hasonló szobrász-dramaturgiai megoldásokra szolgál jó példaként a gigantikus, alulról vörössel megvilágított Batu kán-fejplasztika is, ami legalább annyira megszeppentő alkotás, mint amennyire az Arany Horda kánja a korban félelmetes lehetett.
A kiállításban egyébként nem a kifejezetten ez alkalomra készített szobrokkal is találkozhatunk: egy-egy híresebb alkotás, többek között a Hősök terei Árpád-lovasszobor életnagyságú másolata is helyet kapott, a talapzataikon pedig QR-kód invitálja a látogatókat arra, hogy a művet a valóságban, eredeti helyén is megtekintsék. Az egyik ilyet, a Szent Gellért-szobrot viszont kifejezetten exkluzív portrék övezik a teremben: Jeszeniczky Ildikó, aki a székesfehérvári bazilika felújításából is kivette a részét, ezeket a freskókat eredeti, középkori technikával és a korabeli ábrázolási szokások figyelembevételével alkotta meg.
A sötét középkor
A honfoglalást és államalapítást feldolgozó szekció után a középkor következik. A nándorfehérvári diadalnál nemcsak Dugovics Titusz hőstettét láthatjuk filmes formátumban, de templomi harangok másolatait is felfedezhetjük a fejünk fölött. Ezek olyan, máig létező harangok, amik már a Nándorfehérvári diadal korában léteztek – mint ismert, ennek apropóján rendelte el III. Kallixtusz pápa a déli harangszót. Az ablakon kinézve pont az az öröklángot látjuk, ami a magyar történelem szabadságért küzdő hősei emlékére ég.
A mohácsi csata jelentős veszteségeivel – amelyet egy halom sírkereszt szimbolizál – erős kontrasztban áll az egri diadal, amelyből a várvédő nők is kivették a részüket. Mivel a kiállítás történelmünk meg nem énekelt hőseit is igyekszik bemutatni, végig nagy hangsúlyt fektet a nők ebben betöltött szerepére, legyen az olyan közvetlen, mint Egerben, vagy kevésbé látványos, de éppoly nagy hatású, mint a XIX. századi asszonyok esetében.
A török hódoltság demográfiai változásainak bemutatása, valamint a Habsburg-korszak kezdete után, II. Rákóczi Ferenc idejére fordulva, a magyar huszárság bemutatása következik. Szobormásolat, öltözékreprodukciók mellett itt már eredeti műtárgy is található, a vitrin üvege mögött ugyanis a Várkapitányság által vásárolt, valódi huszárkarabélyok is feltűnnek.
Belső-építészet
Kilépve innen valódi belsőépítészettel találjuk szembe magunkat, hiszen a kiállítótérben megépítették II. Rákóczi rodostói „fogházának” egy részlete is. A reformkor nagyjainak teljes alakos digitalizációi, Petőfi, valamint az elfojtott forradalom a Citadella megszületésének korába vezetnek át bennünket – a Gellért-hegy építménytörténetén egyébként az egész kiállítás végigkísér –, amit a kiegyezés és annak sok szempontból gazdag korszaka követett.
A boldog békeidőket egy, majd még egy véres, brutális háború zárta le, amit egy Budapesten ezerszámra megtalálható bérpalota szimbolizál. A megépített homlokzatból nyíló, még épség lévő kapun belépve egy számos tragédiával tagolt korszakba lépünk, és a kijárat már egy egészen más világba, egy ekkor már romos, belőtt épületen kívülre vezet. A személyes veszteségek mellett természetesen nagy hangsúlyt fektet a kiállítás Trianonra is, az ezzel foglalkozó terem a békediktátum következtében otthonukat vesztő magyarokra koncentrál, de a drámai hangulatot az aláírás színhelyéül szolgáló, itt felégetett asztal is fokozza.
A közelmúlt és annak tragédiái
A negyvenes évek újabb pusztításai után a Szabadság-szobor életnagyságú másával is találkozunk, a Rákosi-korszaknál pedig egy befelé fokozatosan szűkülő, sötét szoba járul hozzá ahhoz a fenyegető hangulathoz, amit a kínzások és az elnyomás egyébként is megteremtett. Az 56-os forradalom leverése után aztán szépen lassan – a szabadságot szimbolizáló üveghídon át a tárlat is átvezet arra az időszakra, ami a képeket látván fékezhetetlen nosztalgiázásra készteti a korosabb látogatókat; hamarosan itt a nyolcvanas évek, annak válogatott ízléstelen nyakkendői és a már számunkra is ismerős világ, legvégül pedig eljön az ez idáig legutolsó felszabadulás: a rendszerváltás, és az utolsó teremben mi magunk is búcsút inthetünk a vasúti vagonokból integető szovjet katonáknak – felkelhetünk a jó másfél órás álomból.
„Aki uralja a Gellért-hegyet, az uralja Magyarországot” – ez a mondás gyakorlatilag a magyar történelem teljes egészét végigkísérte, ám most fordul elő először az, hogy az itteni építmény a szabadságot és a nyitottságot hivatott jelképezni.
A szabadság bástyája kiállítás történelmünk szabadságért vívott harcait mutatja be, ami a külföldiek számára mindenképpen tartogathat meglepetéseket, de érdekes kiállítástechnikai, muzeológiai megoldásaival és látványos vizualitásával az magyarok számára is mindenképpen megér egy látogatást.
A megújult Citadella március 28-án nyílik meg a nagyközönség számára. Arról, hogy mi volt és hogy mi lesz itt, arról bővebben a Citadella címke alatt, ITT írtunk.