Másfél évszázadon át a hatalom fenyegető jelképeként magasodott Budapest fölé, most viszont új jelentéssel tér vissza a város életébe. A Citadella április 5-i megnyitása nem egyszerű felújítás, hanem egy régóta vitatott helyszín újraértelmezése: az egykori erődből közösségi tér, a bezártságból átjárhatóság, a múlt terhéből pedig emlékezet és jelenidejű élmény születik.
Április 5-én hosszú idő után újra megnyílik Budapest egyik legismertebb, mégis sokáig nehezen szerethető helyszíne.
A Gellért-hegy tetején álló Citadella története mindig is ellentmondásos volt, az elmúlt években zajló megújítása azonban alapjaiban írja át azt, amit ez az épület jelent.
Az egykori hatalmi jelkép immár a város felé fordul, és új funkciókkal, új szimbólumokkal teremt kapcsolatot a budapestiekkel.
Történet: egy erőd, amely a város ellen épült
Kevés budapesti műemlék hordoz ennyire nyomasztó eredettörténetet, mint a Citadella, amely nem a város védelmére, hanem éppen ellenkező céllal épült.
Az 1848–49-es szabadságharc leverése után a Habsburg hatalom egy olyan erődöt akart létrehozni, amely szükség esetén ágyútűz alatt tarthatja Pestet és Budát, és már puszta jelenlétével is elrettenti a lakosságot az újabb felkelésektől.
Az építkezés 1850-ben indult Emanuel Zitta tervei alapján, és néhány év alatt be is fejeződött, a koncepció pedig egyértelmű volt: egy zárt, nehezen megközelíthető katonai objektum, amely fölényből kontrollálja a várost.
Egy rendhagyó műemlék története
Képes összefoglaló a Citadella előtti időktől egészen a felújítást megelőző utolsó napokig.
A helyszín kiválasztása sem volt véletlen. A Gellért-hegy már évszázadokkal korábban is stratégiai pontnak számított, ahonnan sikeresen lehetett ostromolni a Budai várat.
A Citadella azonban szinte az elkészülte pillanatában elveszítette katonai jelentőségét.
A politikai helyzet változása és a haditechnika fejlődése gyorsan elavulttá tette, jelképként viszont annál erősebben tovább élt. A budapestiek szemében sokáig a hatalom fenyegető jelenlétének szimbóluma maradt, ezért nem meglepő, hogy már a 19. század végétől felmerült a bontás gondolata, amely végül csak részben valósult meg, így az erőd hosszú időre különös, félbehagyott állapotban maradt.
Alternatív tervek: mi minden lehetett volna a hegytetőn
A Citadella történetének egyik legizgalmasabb rétege az, ami végül nem valósult meg, hiszen a Gellért-hegy hosszú ideig a nagy nemzeti víziók terepe volt. Széchenyi István ide álmodta meg az Üdvleldét, egyfajta nemzeti panteont, ahol a magyar történelem nagyjai kaptak volna helyet, később pedig országos tervpályázatot is kiírtak egy monumentális emlékmű megalkotására.
A beérkező tervek között egészen különböző elképzelések szerepeltek, a klasszicizáló templomszerű épületektől a grandiózus emlékművekig.
Berczik Gyula díjnyertes terve például egy hatalmas, oszlopcsarnokos, klasszikus formavilágú nemzeti emlékmű volt, amely a korszak európai monumentális építkezéseihez kapcsolódott volna, míg más elképzelések sokkal merészebbek voltak: egy névtelen pályázó például egy ezer méter magas piramist képzelt a hegy tetejére.
Ilyen is lehetne a Gellért-hegy? – Tervek a Citadella előtt és után
Nemzeti panteon, kolonnádos emlékcsarnok, gigantikus piramis, – egymást érték a grandiózus elképzelések.
A 20. század elején Medgyaszay István egy még összetettebb koncepcióval állt elő, amelyben a Citadella helyén egy monumentális, teraszokkal tagolt épületegyüttes állt volna, középpontjában a Szent Korona hatalmas másával, a hozzá kapcsolódó csarnokokban pedig a magyar történelem relikviái kaptak volna helyet.
Az épülethez grandiózus rámpák és lépcsősorok vezettek volna fel, az egész hegyet bevonva egy egységes, szimbolikus térkompozícióba.
Ezek az elképzelések végül mind papíron maradtak, mégis jól mutatják, hogy a helyszínben mindig ott rejlett a lehetőség egy erős, közös jelentés megteremtésére, amely túlmutat az eredeti katonai funkción, ezt azonban nem sikerült megteremteni. Egészen mostanáig.
Megújulás: az erőd „leszerelése”
A 2021-ben indult felújítás egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy az épület eredeti jelentését át kell írni, ezért az egykori katonai objektum „pacifikálása”, vagyis az erőd jellegének oldása és megnyitása került a középpontba.
Ahogy a felújítás tervezője, Taraczky Dániel fogalmaz: „ha az erőd egy fegyver, akkor nekünk más feladatunk nincs, mint hogy ezt az erődöt hatástalanítsuk”.
Ennek leglátványosabb eszköze a falak keresztirányú – a Szabadság-szobor keresztjét imitáló – megnyitása volt,
amelynek révén a korábban zárt struktúra átjárhatóvá vált, és fizikailag is összekapcsolta a Gellért-hegy két oldalát, miközben az épület elveszítette erődjellegének egyik legfontosabb alapélményét, a bezártságot.
A hatalmas, látványos lépcsősor, amely a Szabadság-szobor felé nyílik nem mellesleg az épület egyik karakteres, szimbóluma is lett, valószínűleg számtalan, turisták által készített fotón fogunk vele innentől találkozni.
A zárt karakter további oldásának fontos eleme a rondellában elhelyezett, kétszintes üvegkubus, mely innovatív üveg-üveg – tehát mind tartószerkezetében, mind járó- és falfelületeiben üvegből készült – szerkezetének köszönhetően átláthatóvá tette az eddig szigorú és zárt épületrész és kapcsolatot terem a múlt, illetve a jelen között. Az emeleten üveghíd biztosítja az átjárást, amely újabb kilátópontként a komplexum egyik legizgalmasabb pontja lett.
Citadella külső és belső terei nemcsak új jelentést, de új szerepet is kaptak. A kazamatákból kiállítóhely, a belső udvarból parkosított közösségi tér, a teraszokból pedig olyan találkozópont született, amely egyszerre kínál pihenést és nyújt páratlan kilátást a városra.
A közösségi időtöltés központi helyszínévé az eddig nem látogatható belső udvar vált, ahol kávézó, fagylaltozó és ajándékbolt kapott helyet. Így az érdeklődők, akik eddig csak felsétáltak a hegyre, megnézték a panorámát, majd elmentek, most akár órákat tölthetnek itt családjukkal és barátaikkal egy olyan térben, amelyet eddig nem vehettek birtokba.
A nyitással együtt a falak környezet is jelentősen átalakult. A Gellért-hegy zöldje immár az erődben is folytatódik. Az aszfaltozott terek helyét zöldfelületek vették át, a növényzet pedig szinte „felkúszik” az erődfalakra, oldva azok korábbi zordságát.
A Citadellát övező zöldterület ezzel jelentősen, mintegy 20.000 négyzetméterre bővült. A változatos növényfajok között igazi ritkaságokat is láthatunk, így mondhatjuk, hogy nemcsak új közösségi helyet, de egy új parkot is kapott a város.
A szabadtéri területek mellett a beltér is sok újdonságot kínál. A rondellában kialakított kétszintes élménytér a magyarság több mint ezeréves történetét és szabadságküzdelmeit mutatja be. Az épület ezzel új narratívát kapott, amely már nem a megfélemlítésről, hanem a közös emlékezetről és a közösségi jelenlétről szól. A kiállítás maga látványos, interaktív és közérthető, amely a fiatalok és a turisták számára is befogadhatóan mutatja be a magyar történelmet. A helyiségeket járva olyan események elevenednek meg a látogatók előtt, mint a Honfoglalás, az egri nők hősies küzdelme a törökök ellen vagy az utolsó orosz katonák távozása az országból.
Új időszámítás a Citadellán
A város fölé magasodó erőd megújul, megnyílik és közösségi térré válik
Új szimbólumok: átértelmezett jelentések
A megújítás nemcsak üzenetével és funkcióival, de szimbólumaival is új fejezetet nyitott az egykori erőd történetében. A három új, markáns elem tudatosan formálja a hely jelentését.
A Szabadság-szobor talapzatán elhelyezett kereszt a magyar államiság ezeréves folytonosságára és keresztény hagyományaira utal.
Ahogy Lánszki Regő országos főépítész fogalmazott: „Azt mondtuk, hogy a magyar történelem része és lenyomata, így maga a Szabadság-szobor maradjon meg, újuljon meg, legyen kinyitva, körbe lehessen járni, illetve az egész lényegét, az üzenetét kell átgondolni olyan szempontból, hogy mit is jelent Magyarországnak ma a szabadság. A magyarság ezeréves történetében a kereszténység az, ami biztos alapokat ad, így a talpazatára felkerült a kereszt. Tudjuk, hogy ez ügyben vannak ellenvélemények, de mégiscsak egy nemzeti konszenzuson és egy ezeréves történeti hagyományon alapul, hogy miért is vagyunk mi magyarok, illetve miért is vagyunk itt.” Az új szimbólum tehát történeti értelmezést kínál a korábban sok ellentmondással övezett emlékműhöz.
A Citadella egyik leglátványosabb szimbóluma a nemzeti lobogó, amely 36 méter magas zászlórúdon függ, maga a zászló pedig 72 négyzetméteres, így az ország legnagyobb szabadtéri, felvonható lobogója. A trikolór már évek óta színesíti a város látképét, szinte már elképzelhetetlen nélküle a városi sziluett.
Az új szimbólumok mellett egy régi is hangsúlyosabban jelenik meg:
a Citadella falán látható hatalmas lövésnyomot konzerválták és a kiállításból elérhető teraszra helyezték, közelebb hozva a látogatókhoz a háború borzalmait és emléket állítva az épület történetének.
A harmadik friss jelképet is itt, a rondellában érdemes keresni. Annak közepén, egy mesterséges tóban kapott helyet ugyanis az üveg szobrászati alkotásként megfogalmazott örökmécses, amely a magyar szabadságért életüket adó ismert és névtelen hősök emlékét őrzi, és egy csendesebb, elmélyülésre hívó réteget ad a helyszínhez.
A Citadella hosszú ideig a város fölé magasodó, nehezen értelmezhető emlék volt, most azonban olyan térként születik újjá, amely kapcsolatot keres a környezetével és a látogatóival.
Ráadásul az eddigi legnagyobb vonzerejét, a városra nyíló panorámát is jobban kihasználja, hiszen a felújításnak köszönhetően a rondella tetejéről 360 fokos kilátásban gyönyörködhetünk. Új zöldfelületével, innovatív kortárs építészeti megoldásaival és informatív kiállításával nemcsak a turisták, hanem a helyiek kedvelt helyévé válhat. A kérdés már nem az, hogy mit jelentett valaha, hanem az, hogy mit jelent nekünk, magyaroknak ma.