Ha Szlovénia felől érkezünk Velencébe, jó kérdés, hol érdemes megállni egy rövid pihenőre Friuli és Veneto tájain. A válasz: Aquileia. Az egykor az ókor tíz legnagyobb városa közé tartozó település romjai ma is tanúskodnak keresztény patriarchátusáról és polgári fénykoráról, amelyet Attila hódítása szakított meg. Az itt álló középkori bazilika altemplomában megőrzött ókori mozaikok és középkori falfestmények között különös kuriózum egy hátrafelé nyilazó lovasíjász ábrázolása, amely a hun támadások emlékét idézi. Aquileia páratlan öröksége megtöri az út monotonitását, és utazóit a római kertek és korai keresztény csarnokok időtlen világába repíti.
A település története dióhéjban
Aquileia Kr. e. 181-ben jött létre a rómaiak északkeleti határvédelmi vonalának kulcspontjaként, a Natissa folyó partján. Kezdetben katonai és veteránkolónia szerepében erősítette a birodalom védelmét az őslakók, köztük a venétek ellen. A heves illír–római háborúk lezárulása után Aquileia egyre fontosabb utánpótlási, kereskedelmi bázissá vált: leszerelt katonák kaptak itt földet, és a város gyorsan bekapcsolódott a római úthálózatba. Már Kr. e. 173-ban út kötötte össze Bononiával (Bologna), majd a mai Genova és Rimini irányában is kiterjedt kereskedelmi hálózata épült ki.
Korai virágkorában, a Kr. e. II. század közepére már húszezernél is több telepes élt itt, és a mai Klagenfurt környéki aranylelőhelyek felfedezése (Kr. e. 130) vélhetően újabb hullámban hozott bevándorlókat. A város Kr. e. 90-ben a latin colonia rangjáról municipiummá avanzsált, vagyis innentől a lakosai teljes római polgárjogot élveztek.
Olyan nagy római személyiségek fordultak meg errefelé, mint Cicero, Augustus császár, Tiberius vagy Marcus Aurelius.
A markomann háborúk (167), majd később a Maximinus Thrax elleni belháború (238) során Aquileia sokszor bebizonyította stratégiai fontosságát és ellenállóképességét.
A harmadik és negyedik században már jelentős kikötő és keresztény patriarchátus központja volt: püspöke kiemelt egyházfői rangot kapott, és 381-től a város több zsinatnak is otthont adott. Még a spalatói palotaerődjéről és keresztényüldözéséről híres Diocletianus is építtetett itt magának szállást, 340-ben pedig
Aquileia falai előtt gyilkolták meg II. Constantinus császárt.
Mindeközben a település az ókori világ kilencedik legnagyobb városává nőtte ki magát.
Virágzásának azonban véget vetett a nagy népvándorlás: 401-ben Alarich gótjai, majd 452-ben Attila hun harcosai dúlták fel a várost, megtörve Aquileia addig jobbára töretlen felemelkedését. Az utóbbi támadás emlékét ma is őrzi a középkori bazilika altemploma:
a falakon látható középkori falfestmények egyikén egy hátrafelé nyilazó lovasíjász alakja tűnik fel,
amely a pusztulás éveire figyelmeztet.
Ebben a korban játszódik Gárdonyi Géza regénye is, a Láthatatlan ember. A történelmi idők és legendák közé ágyazott műben a szerző részletesen festi le az ókori világ egykori dicsőségét és pusztulását – megszólítva mindazokat, akik a templomban barangolva képzeletben a római Aquileiát szeretnék felidézni.
Különös módon épp a hunok pusztítása vezetett ahhoz, hogy a helybeliek a velencei lagúnába meneküljenek,
megalapozva ezzel Velence későbbi felemelkedését.
A város közelében hun vonatkozásként könyvelhető el Torcello szigetének legendás kőtrónusa is, amely a hagyomány szerint Attilának készült.
Újabb látnivalók
A bazilikát övező romváros kiterjedése tekintélyes, és egyre-másra tárnak fel újabb ókori részleteket. A templom padlóját borító színpompás, állatábrázolásokban gazdag mozaikok a hun betörés utáni újjáépülés korában, javarészt a keletrómai Ravennai Exarchátus időszaka alatt készültek. E békésebb jóléti korszakhoz köthető a keresztelőkápolna mellett feltárt pompás mozaikpadlós déli csarnok is.
A korábbi időkből maradt fenn a Domus és Püspöki Palota néven ismert együttes jóval visszafogottabb, geometrikus díszítésű padlója. Az első–második századtól folyamatosan bővülő rezidencia feltárása 2009-ben indult az Aquileia Alapítvány kezdeményezésére, míg a romterület konzerválását és kortárs építészeti keretbe illesztését a Tortelli Frassoni és a Mads & Associati tervezőcsapatai végezték el.
Kissé északabbra található Titus Macer patrícius háza, melynek mai, modern szerkezetekkel kialakított tetőzete a balácapusztai római villa hasonló megoldásaira emlékeztet. Az Aquileiában egyedülálló méretű és állapotú, közel 1700 négyzetméteres római kori lakóépületet először az 1950-es években, majd 2009 és 2015 között tárták fel a padovai egyetem vezetésével.
A Kr. e. I. században épült, és a VI. századig folyamatosan lakott domus feltárása régészeti áttörést jelentett, hiszen
ez az első, teljes terjedelmében rekonstruált atrium-ház Aquileiában,
ahol azelőtt főleg töredékes maradványok voltak ismertek.
A mai formában bemutatott épület tetőszerkezete vizuálisan érzékelteti a terek – a négyoszlopos atrium, a tablinum, a belső kert körüli mozaikos portikusz, a nagy aula, a triclinium, a konyha és a többi helyiség – szerveződését. A gazdag díszítettségű lakószobák, a kerti szökőkút, valamint az északi kereskedőboltok, köztük egy pékség maradványai az épület polgári gazdagságát tükrözik.
És még több
Aquileia a római emlékkörből még ezeken túl is számos érdekességgel szolgál: töredékesen, de fennmaradt a város oszlopokkal szegélyezett egykori fóruma és folyami kikötője. A hetvenes években tárták fel a város decumanusát, azaz közigazgatási főútját, de ősi piacterének és nekropoliszának maradványai is megtekinthetők.
A város alapításának korára datálható a Tergeste (Trieszt) felé vezető ókori út mellett 1956-ban feltárt Heraklion (Candia) mauzóleum, amelynek talapzatra emelt apró korinthoszi körépítménye hellén előképekre vezethető vissza, és meglehet, hogy görög mesterek keze nyomát őrzi.
Aquileia gazdagsága a római köztársaság korától Bizáncig, illetve a kora középkorig terjedően a magyar történelmet is közvetve érintő metszetet ad egy letűnt világváros életéről. Az itt felhalmozódott műemléki gazdagság valódi vonzerőt kölcsönöz az Adria kevésbé ismert északi partvidékének, amit érdemes észben tartaniuk mindazoknak, akik Velence felé tartva tartalmas megállóra vágynak.
Nyitókép: Az aquileiai Santa Maria Assunta-templom (Fotó: Katona Vilmos)
A szerző az MMA-MMKI kutatója
