Határ Renáta építésgazdaságért felelős helyettes államtitkárral készített interjúnk azt bemutatja, mit jelent a TÉKA szerint a természetes építőanyag, milyen előnyöket ad a vályog, a fa, a szalma és a kender, s miért lehet egészségesebb, tartósabb, illetve fenntarthatóbb választás ma Magyarországon ezekkel építkezni vagy felújítani.
Az építészet nem más, mint nyers anyagokból érzelmi kapcsolatokat teremteni.
(Le Corbusier)
Le Corbusier a 20. század egyik legnagyobb hatású, svájci származású francia építésze, teoretikusa és képzőművésze volt. A modernizmus atyjaként megreformálta a lakóházakról alkotott képünket. Azt vallotta, hogy a ház egy „lakógép”, de közben hitt abban is, hogy az építészetnek költészetnek kell lennie. Az idézet eredetileg az 1923-ban megjelent, korszakalkotó könyvében olvasható, melynek címe: Vers une architecture (Apropó építészet / Egy új építészet felé). Az idézetben szereplő matériaux crus (nyers anyagok) használatával arra utalt, hogy az anyagok őszintesége és természetes textúrája az, ami valódi érzelmi választ vált ki az emberből.
Határ Renáta, az Építési és Közlekedési Minisztérium építésgazdaságért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük a természetes építőanyagok újjászületéséről, az új Eljárási kódex, a településrendezési és építési követelmények alapszabályzata (TÉKA) nyújtotta lehetőségekről és arról, miért ésszerű ma Magyarországon vályogból, fából, szalmából építkezni.
Mint kirajzolódott, évezredes tapasztalat találkozik ma a 21. századi technológiával és az uniós fenntarthatósági célkitűzésekkel: ám miközben Európa-szerte újra felfedezik a követ, a vályogot, a fát, a kendert és a szalmát, nálunk még mindig jellemző a negatív hozzáállás, az indokolatlan félelem.
Manapság rengeteg minden reklámozza magát „természetesként”. Mire gondol pontosan a szabályozás, mit ért ez alatt a TÉKA?
A TÉKA, vagyis a településrendezési és építési követelmények alapszabályzata pontosan meghatározza, mit tekintünk természetes építőanyagnak: olyan építési anyagokról beszélünk, amelyek természetes eredetű alapanyagokból – például földből, sárból, agyagból, vályogból, szalmából, kenderből, nádból, gyékényből, fából, terméskőből vagy cellulózból – készülnek, és csak minimális ipari feldolgozáson esnek át. Ez azt jelenti közérthetően, hogy az anyag alapja maga a természet, és a gyártás során nem alakítjuk át teljesen művi, vegyileg erősen módosított termékké,
hanem megőrizzük a természetes eredetéből származó fizikai és páratechnikai tulajdonságait.
A lényeg három szóban foglalható össze:
megújuló, helyben elérhető, hagyományos.
Ezek az anyagok a magyar népi építészetben már bizonyítottak: az Alföldön a vályog, a Dunántúl erdős vidékein a fa, a hegyvidéken a kő volt a meghatározó, és ezekből olyan házak születtek, amelyek ma is állnak. Az 1890-es népszámlálás adatai szerint a falusi lakóházak közel fele vályog- vagy vertfalú volt. Ma Magyarországon hozzávetőlegesen 600 ezer vályogház vagy vályogfalazatú lakás van – melyeknek mintegy 85 százaléka lakott –, ami a teljes lakásállomány körülbelül 13‑14 százaléka.
Tehát a teljesség igénye nélkül: fa, vályog, szalma, kender, nád, kő – ezek mind beleférnek ebbe a kategóriába?
Pontosan. Mindegyiknek megvan a maga erőssége és ideális felhasználási területe: a fa kiváló teherhordó szerkezet, a vályog kimagasló belső klímaszabályozó, a szalma és a kender nagyon jó hőszigetelő, a nád és a gyékény pedig burkolásra alkalmas. Ami közös bennük, hogy
előállításuk energiaigénye alacsonyabb, környezeti terhelésük kisebb, és a falak nem zárják le a párát, hanem „lélegeznek”.
A „lélegző fal” nem azt jelenti, hogy huzatos vagy lyukas a fal, hanem azt, hogy a fal képes a vízpárát felvenni és visszaadni, anélkül, hogy a szerkezetben kárt okozna. A beton és a műanyag alapú, teljesen párazáró szigetelések ezzel szemben olyan falakat hoznak létre, ahol a pára „bennragadhat”, és ha nincs jól megoldva a szellőzés, könnyebben alakulhat ki penész.
Sok ember érdeklődik a természetes építőanyagok iránt, de nem tudja, mit szabad mellettük használni és mit nem. Vegyük például a vályogtéglát: milyen vakolat, festék, ragasztó, hőszigetelés jöhet szóba?
Az alapszabály egyszerű: csak olyan rétegrendet szabad kialakítani, amely „páradiffúzió szempontjából nyitott”, vagyis a fal a teljes keresztmetszetében képes a vízpárát áteresztve, biztonságosan „lélegezni”. Ha a fal egy ponton „lezáródik” – például egy külső oldali, teljesen párazáró festékréteggel –, a pára ott fog kicsapódni, és hosszú távon rontja a szerkezet állapotát.
Konkrétan:
vályogfalhoz vályog- vagy mészvakolat illik, a belső festéshez pedig természetes, páraáteresztő festékek
– például hagyományos mészfesték – ajánlhatók. Amit kifejezetten kerülni kell, az a diszperziós és szilikonbázisú festék, az EPS (közismert nevén hungarocell) külső hőszigetelés, mert ezek a rétegek „elvágják” a pára útját. Ilyenkor a fal belsejében csapódik ki a nedvesség, és az eredmény sokszor penész, gombásodás, helyenként szerkezeti károsodás – amit aztán tévesen magának a vályognak vagy a fának „írnak fel”.
A burkolat és a ragasztó terén ugyanez az elv érvényes?
Igen, ugyanazt az elvet kell követni: a fal teljes rétegrendjének „egy nyelven kell beszélnie” páratechnikailag. Olyan hőszigetelő anyagok illenek a természetes falakhoz, mint a kenderrost, a nádpalló, a farostlemez vagy a juta, amelyek szintén képesek a pára áteresztésére, nem zárják le a szerkezetet. A gépészetnél is fontos a tudatosság: például a padlófűtés kiválóan működik vályogpadlóban, mert az agyag nagy tömegű, lassan felmelegedő, lassan lehűlő anyag, tehát jó hőtároló és kellemes „sugárzó” hőérzetet ad. Ugyanakkor a csövek beágyazásakor oda kell figyelni a nedvesség elleni védelemre, hogy se beázás, se rejtett szerkezeti károsodás ne alakuljon ki. Ha a padlófűtés a „szokásos” módon (betonnal és vízszigetelő fóliával) kerül kialakításra egy vályogházban, azzal aláírtuk a falak halálos ítéletét. Létezik úgynevezett „lélegző” padlófűtés rétegrend. Itt beton helyett könnyűvályogot, ágyazóhomokot vagy speciális mészbetont használnak.
Kritikusak lehetnek az úgynevezett „hőhidas csomópontok” is
– ezek azok a pontok, ahol a hőszigetelés folytonossága megszakad, például nyílászárók körül, födémcsatlakozásnál, lábazatnál. Ha itt a pára kicsapódik, a nedvesség hosszabb távon sokkal gyorsabban tönkreteheti a szerves anyagú szerkezeteket, ezért a természetes építőanyagoknál a tartósság kulcsa nem maga az anyag, hanem a fegyelmezett, átgondolt tervezés és a technológiai fegyelmet betartó kivitelezés.
Sokan hallottak arról, hogy ha természetes építőanyagból épül a ház, nagyobb beépíthető alapterületet kaphat az építtető. Pontosan mivel lehet itt számolni?
Valóban létezik új lakó- és szálláshely rendeltetésű épület építése és meglévő lakó- és szálláshely rendeltetésű épület bővítése esetében ilyen kedvezmény, és kifejezetten arra ösztönzi a tervezőket és az építtetőket, hogy az épület vagy a bővítmény tartószerkezete – az alap kivételével – kizárólag természetes építőanyaggal készüljön. A TÉKA előírásai alapján lehetőség nyílik arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett a természetes építőanyagokból épülő házak és meglévő bővítése esetében a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke a helyi építési szabályzatban megállapított beépítettség legnagyobb mértékének 1,2 szorzóval megnövelt értékével egyezhet meg.
Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy
az építtető akár körülbelül 20 százalékkal nagyobb hasznos alapterületben gondolkodhat,
miközben a beépítési korlátokat tartja, azonban egy masszív vályogfal vastagabb természetes falszerkezetet jelent, így az elérhető növekmény a választott technológiától is függ. Egy 100 m²-es háznál a falvastagság miatti 5-8 m²-nyi „ajándék” hasznos alapterület piaci értéke is ma már egy becsülendő több millió forint értékű többletet jelent. Fontos, hogy ez mindig egyedi tervezési kérdés: a pontos számítást az építész és az illetékes építésügyi hatóság a konkrét telek méretei és a telken álló és/vagy a tervezett épület méretei alapján végzi el, amelynek során figyelemmel kell lenni a helyi építési szabályzatban a beépítettség megengedett legnagyobb mértékére meghatározott paraméterre. Ezért javaslom, hogy ezt a lehetőséget mindenki már a tervezés legelején, a tervezési program készítésekor beszélje át a tervezőjével.
Gyakori félelem a természetes építőanyagokkal szemben, hogy „szétázik a vályog", „elkorhad a fa", „tönkremegy a szalmafal 30 év alatt". Ez mennyire jogos félelem?
Ezek a félelmek érthetőek, mert a közbeszédben évtizedekig a „kő-beton-tégla” hármas számított egyedül időtállónak, de szakszerű tervezés és kivitelezés mellett nem megalapozottak. A természetes építőanyagok tartósságának aranyszabálya nem bonyolult:
„száraz láb és jó kalap”.
Vagyis: az épületet lentről – megfelelő alapozással, pára- és vízszigeteléssel, lábazattal – meg kell védeni a talajnedvességtől, fentről pedig – kellően nagy ereszkiüléssel, jó tetőcsatlakozással – a csapadéktól. Az viszont valóban igaz, hogy a karbantartás, az épület állapotára való rendszeres odafigyelés lényegesebb elem, mint egy hagyományos épület esetén.
Ha ez teljesül, a tartósság sokszor lenyűgöző. Gondoljunk a norvég Borgund fatemplomra (a magyar köznyelv burgundi fatemplomként is emlegeti), amely a 12. század óta áll, vagy a franciaországi, 1920-ban épült Maison Feuillette-re, amelyet szalmabálából építettek, és ma a Francia Szalmaépítők Központjaként működik, több mint száz éve bizonyítva a technológia élettartamát. Magyar példát is említhetünk: a tákosi református templom a 18. században épült természetes építőanyagokból, és ma is méltósággal áll, liturgikus és közösségi térként szolgálva.
– A modern szigetelőanyagokkal összevetve mit lehet látni?
Sokszor éppen fordítva van, mint ahogy a közvélekedés gondolja. A modern EPS-hungarocell hőszigetelések jellemzően 30–40 év után elöregszenek, mechanikailag és hőtechnikailag is veszítenek a teljesítményükből, és cserére szorulnak. Ezzel szemben a kő, a fa és a vályog, megfelelő karbantartás mellett generációkon át szolgálnak, „nem járnak le”, nincs lejárati dátumuk.
A fa szerkezeti élettartamát kutatások szerint az átlagos 75 évről akár 400 évre is lehet növelni tudatos karbantartással és újrahasznosítási stratégiával
– vagyis a faépület nem egyszer használatos, hanem javítható, részben cserélhető, adaptálható. Ezek az anyagok így nemcsak a mindennapi használat során bizonyulnak tartósnak, hanem hosszú távon a vagyonmegőrzés és az ingatlan piaci értéke szempontjából is meghatározóak.
Konkrétan mit kell karbantartani, és milyen időközönként?
A természetes építőanyagok esetében a karbantartás inkább rendszeres, kisebb beavatkozást jelent, nem drága, egyszerre mindent érintő felújítást. A vályog- és mészvakolatot általában 5 évente érdemes alaposan átnézni, az apróbb repedéseket természetes alapú javítóhabarccsal kijavítani, majd páraáteresztő mészfestékkel újrafesteni. Gyerekkoromban nagyszüleim vályogházát minden nyáron átnéztük, ha kellett, akkor kézzel javítottuk.
A nádtető élettartama jó kivitelezés mellett 30–50 év, ugyanakkor évente célszerű ellenőrizni a tetőgerincet és szükség esetén eltávolítani a mohásodást. A szalmabála falazat, ha a külső és belső vakolat ép, lényegében nem igényel külön karbantartást; a lábazatnál azonban gondoskodni kell a rágcsálóvédelemről, hogy a szerkezetet ne érje kár.
Összességében az ilyen épületek fenntartási költsége alacsonyabb lehet, és 15–20 év múlva is kiszámítható, „barátságos” üzemeltetési számlákkal lehet számolni.
Sokan azt gondolják, hogy a természetes építőanyagokkal való építkezés drága.
Aki ma természetes építőanyagból épít, az nem a múltba tekint, hanem a jövőt építi.
Olyan örökséget hagy hátra, ami 100 év múlva is érték lesz, és nem ökológiai teher. A „luxus” kifejezés félrevezető: természetes építőanyagból építeni inkább józan, hosszú távra tervező döntés, nem státuszszimbólum. Helyi alapanyagok esetén – például vályog esetében, ahol sokszor magából a telek talajából nyerhető ki az alapanyag – a szállítási és anyagköltségek kifejezetten alacsonyak lehetnek, hiszen azokat nem kell messziről, több országon keresztül behozni.
A rövidebb, átláthatóbb ellátási lánc egyrészt kiszámíthatóbb költségeket, másrészt kisebb importkitettséget jelent, ami különösen válságos, bizonytalan nemzetközi környezetben felértékelődik.
A fa esetében történelmi okokból – a trianoni határváltozások miatt – Magyarország szerkezeti faigényének jelentős részét ma is importból elégíti ki. Ez valóban emelheti az árat, ugyanakkor a fenntartható erdőgazdálkodás, a gyorsan növő fafajták – mint például a nemesnyár - bevonása és az előregyártott faépítési rendszerek várhatóan csökkentik ezt a különbséget.
Nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy ha egy épületben bizonyos szerkezeti elemeket – például födémet, tetőszerkezetet – fával váltanak ki, az egy házra jutó szén-dioxid-kibocsátás akár 38 százalékkal is csökkenhet, míg teljes favázas épületeknél ez az arány közel 50 százalék. Ez azt jelenti, hogy a fa- és más természetes építőanyagú – melyek teljes életciklusuk során szén-dioxidot kötnek meg – épületek nemcsak a családnak, hanem a nemzeti klímacéloknak is kézzelfogható előnyt jelentenek.
Hol lehet ezeket az anyagokat Magyarországon beszerezni?
A hazai természetes építőanyagok piaca folyamatosan bővül, ahogy a hagyományos ágazatok is reagálnak a TÉKA által preferált technológiák iránti igényekre. Példaként említhetők a Fertő-táj nádgazdaságai (nádpalló, nádszövet), a vályogvakolatokat és rostlapokat előállító gyártók, mint a pápateszéri mész- és vályoghabarcs-termelők, valamint a kenderbeton területén tevékenykedő szereplők.
Az állam célja a magyar természetes alapanyagú termékek gyártási volumenének és versenyképességének növelése nemcsak itthon, hanem a közép-európai régióban is.
Fontos hangsúlyozni a gyártók és a minősített termékek számának növelését, valamint további kutatások lefolytatását, és ezekre támaszkodva irányelvek, szabványok kialakítását ezen a területen. Ezt a folyamatot segíti, hogy Magyarországon több egyetem – a teljesség igénye nélkül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Soproni Egyetem – foglalkozik természetes építőanyagok, mint a vályog, fa vagy kenderalapú kompozitok kutatásával és oktatásával. Ezek az intézmények a fenntartható építészet jegyében vizsgálják az anyagok hőtechnikai, szerkezeti és környezeti tulajdonságait, valamint azok korszerű építési rendszerekbe való integrálhatóságát.
Valljuk be: sokan azért tartanak a természetes építőanyagoktól, mert azt gondolják, hogy nem fogja elvállalni egyetlen átlagos kivitelező sem.
A félelemnek van valós alapja, de egyre kevésbé reménytelen a helyzet. Egy átlagos kőművesbrigád képzés nélkül valóban nincs felkészülve a természetes építőanyagok helyes rétegrendjeire, a páraszabályozás sajátosságaira és a szükséges technológiai fegyelemre. Ugyanakkor Magyarországon már jelen vannak azok a tervezők és kivitelezők, akik kifejezetten erre szakosodtak, és valós, látogatható referenciaépületekkel rendelkeznek.
A tervezési oldalon ma már rendelkezésre állnak korszerű eszközök is: a BIM-alapú (háromdimenziós, digitális épületmodellre épülő) nedvesség- és hőszimulációk segítségével a tervező előre modellezheti, hogyan viselkedik a falszerkezet, hol mozog, hol csapódik ki a pára. Ez jelentősen csökkenti a kockázatokat, és átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé teszi a beruházást az építtető számára is.
Egy természetes építőanyagú ház engedélyezése nem bürokratikus rémálom?
Ott valóban rémálom lehet az engedélyezés, ahol a tulajdonos „saját szakállára”, minősítetlen anyagokból (pl. a kert végében ásott földből vagy a szomszéd tanyájáról hozott bálákból) akar engedélyeztetett épületet létrehozni.
De a félelem indokolatlan.
A folyamat alaplogikája független az épületbe betervezett építőanyagtól: ugyanúgy építészeti-műszaki dokumentáció (amelynek része a tervezett épület paramétereihez igazodó részletezettségű tartószerkezeti műszaki leírás, terv is) és energetikai tanúsítvány szükséges. Ugyanakkor vannak olyan speciális elemek, amelyek a természetes építőanyagok sajátosságaira reagálnak, és ezeket érdemes időben megismerni.
A tervező – és szükség esetén a statikus – feladata, hogy hitelt érdemlően igazolja az adott természetes építőanyagból tervezett tartószerkezet teherbírását
– ezt laborvizsgálatokkal, bevizsgált rendszermegoldásokkal vagy érvényes irányelvek alapján készített számításokkal lehet megtenni. Emellett a hatóság – a német gyakorlatot is irányadónak tekintve – épületfizikai vagy állagvédelmi szimulációt kérhet, például WUFI-szoftverrel, hogy igazolt legyen: a falban nem fog felhalmozódni olyan mértékű nedvesség, amely a szalmát vagy a fát korhadásnak tenné ki. A kivitelezés során dokumentálni kell a beépített anyagokat és a vályogépítésnél helyszíni szilárdsági próbát is érdemes végezni. Szalmaépítésnél a kivitelező ellenőrzi a bálák tömörségét, mert a tűzállóság döntően ezen múlik: a kellően tömörre préselt, külső oldalon vakolattal védett szalmabála oxigénhiányos körülmények miatt nehezen gyullad meg.
Ez tehát azt jelenti, hogy a természetes építőanyagú épületek tűzvédelmi szempontból nem feltétlenül kockázatosabbak?
Pontosan. A laikus szem számára a fa, a szalma vagy a kender „gyúlékony anyagnak” tűnik, ezért automatikusan fokozott kockázatként jelenik meg. A tűzvédelmi teljesítményt valójában nem önmagában a növényi alapú anyag határozza meg, hanem az egész szerkezet: a tömörség, a kötőanyag, a felületi lezárás (vakolat), valamint a rétegrend.
Megfelelően megtervezett rendszer esetén a szalmabála vagy a nádszerkezetek tűzvédelmi minősítése kifejezetten kedvező,
akár jobb is lehet egyes hagyományos szerkezeteknél. A tűzvédelmi teljesítmény mellett a légtömörség is kiemelt szempont. Németországban például vizsgálják, hogy mennyire „húz” az épület, és ezzel együtt mennyire felel meg az energetikai előírásoknak.
– A szakmai érvek meggyőzőek. De mi az a személyes érv, amit az Ön szájából hallva talán a leginkább hat az emberekre?
– Azt szoktam mondani:
a természetes építőanyagból épült falak élnek.
Ez nem költői túlzás, hanem annak a hétköznapi tapasztalatnak a megfogalmazása, hogy ezek a falak képesek a beltéri levegő páratartalmát kiegyenlíteni. Így a falakban nem alakul ki tartós nedvességgóc, amely penészesedést okozhat, ezáltal fokozott egészségügyi kockázatot jelentve.
A természetes építőanyagok előállítása, használata jellemzően nem jár illékony szerves vegyületek (VOC-k) tömeges kibocsátásával, és a kész szerkezetek sem bocsájtanak ki ilyen anyagokat a lakótérbe. Ez különösen a gyermeket nevelő családok, az idősek és a légúti betegségekre fogékonyak számára fontos szempont:
a beltéri levegő minősége a mindennapi életminőséget határozza meg.
Az Európai Unió 2050-re a teljes épületállományt karbonsemlegessé kívánja tenni – ez azt jelenti, hogy az építőanyagok, az építés és az üzemeltetés együttes szén-dioxid-lábnyomát radikálisan csökkenteni kell. A vasbetonházak bontása, a keletkező hulladék kezelése jelentős költség és környezeti teher, míg a természetes építőanyagú épületek alapanyagai gyakorlatilag teljes mértékben újrahasznosíthatók, komposztálhatók, a teljes életútjuk során szén-dioxidot kötnek meg. Fontos, hogy az épületfelújításoknál egyre nagyobb arányban alkalmazzuk ezeket a természetes építőanyagokat, elősegítve ezáltal a karbonsemlegesség elérését.
Van olyan hazai vagy külföldi példa, amelyet szívesen említ, amikor „le akar venni valakit a lábáról”?
– Hazai szinten az ökofalu-projektek – például Galgahévíz vagy Gyűrűfű – már évtizedes távlatban bizonyították, hogy a vályog- és szalmaépítés nem kísérlet, hanem működő, lakható, energiatakarékos valóság. A Pilisben és a Balaton-felvidéken
több olyan úgynevezett „bioház” áll, amelyek szalmabála kitöltő falazattal és vályogvakolattal készültek, és mára elismert, díjazott építészeti értékké váltak.
Külföldön az Alnatura Campus Darmstadtban Európa egyik legnagyobb olyan irodaépülete, amely döngölt földfalakkal készült – ez a megoldás jól jelzi, hogy a földalapú építészet ma már nemcsak családi házaknál, hanem nagy léptékű, korszerű irodáknál is versenyképes. A Stockholm Wood City a világ legnagyobb, teljes egészében fából tervezett városfejlesztési projektje, amely Stockholm Sickla nevű városrészében épül. Mintegy 250.000 m² területen valósul meg, lakásokat, irodákat, üzleteket és éttermeket magában foglalva a jövő fenntartható városépítésének egyik mintaprojektje lesz. A világ legmagasabb faépülete az amerikai Milwaukee-ban található az Ascent toronyház. 2022-ben került átadásra, 25 emeletes, több mint 86,5 méter magas. Franciaországban 2024-ben fogadták el a kenderbeton alkalmazásának megújított szakmai szabályzatát, ami azt üzeni:
Nyugat-Európában ezek az anyagok végleg kinőttek a „kísérleti” kategóriából, és szabályozott, támogatott megoldásokként vannak jelen.
Mit üzen annak, aki most fontolgatja, hogy természetes építőanyagból épít, de még habozik?
– Azt, hogy
a habozás teljesen érthető, de ne engedje, hogy régi beidegződések vagy félinformációk döntsenek helyette.
Keressen olyan tervezőt és kivitelezőt, aki valóban ért ezekhez az építőanyagokhoz, nézzen utána a TÉKA által kínált kedvezményeknek, és ami talán a legfontosabb:
menjen el, és tapasztalja meg személyesen, milyen egy ilyen házban lenni.
Ha valaki egy forró júliusi napon belép egy vályogházba, ahol nincs klíma, mégis hűvös és friss a levegő, nagyon nehéz utána visszamenni egy olyan épületbe, amely mesterséges hűtés nélkül gyorsan túlmelegszik. Amit ma sokan a luxussal azonosítanak és egy szűk réteg kiváltságnak tekintenek, az nagy eséllyel néhány évtized múlva kiforrott tapasztalattal és széles termékpalettával rendelkező, fenntartható megoldás lesz.
Borítókép: Határ Renáta, építésgazdaságért felelős helyettes államtitkár; Készítette: Fejes Márton, hely.hu
