„Mindkét nép számára alapvető a nemzeti büszkeség és a hagyományok tisztelete” – vont párhuzamot a japán és a magyar szellemiség között a Kulturális Napok a Magyar Pavilonban elnevezésű programsorozaton elmondott nyitóbeszédében Lánszki Regő országos főépítész.
Kulturális Napok a Magyar Pavilonban elnevezésű programsorozat zajlott az Oszakai Világkiállításon a Kulturális és Innovációs Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium közös szervezésében.
Az április 28–30. között megrendezett eseménysorozat célja az volt, hogy betekintést nyújtson az odalátogatóknak Magyarország gazdag kulturális örökségébe, valamint a hagyományokból táplálkozó kortárs magyar kulturális élet jellegzetességeibe.
Az eseménysorozat a magyar kultúra néhány kiemelkedő területe köré szerveződött, mint az építészet, a kortárs dizájn, a népi kultúra, a hagyományőrzés és a zenekultúra.
A rendezvénysorozat többek között szakmai előadások, workshopok és kulturális bemutatók révén hozta közelebb e területeket a nemzetközi közönséghez. A három nap során olyan világhírű japán meghívott előadók is a Magyar Pavilon
vendégei voltak, mint Fujimoto Sou építész, a Sou Fujimoto Architects alapítója, valamint Sejima Kazuyo és Nishizawa Ryue, a SANAA japán építésziroda vezetői.
Az eseményen nyitóbeszédet mondott Lánszki Regő országos főépítész.
„Kevesen tudják, hogy a modern, nemzeti magyar építészet egyik bölcsője Japánban található. No, nem itt ebben a gyönyörű országban, hanem Budapesten a Japán Kávéházban. Amikor Lechner Ödön, a magyar szecesszió atyja, a 19. század alkonyán a Japán Kávéház árnyékos zugában üldögélt követőivel, nem csupán egy stílust alkotott, a japán festményektől és lakkozott bútoroktól övezve, merész gondolatai születtek: egy olyan építészetről álmodott, amely modern, de nem hajlong a divatnak, és ami legalább annyira jellegzetesen magyar, mint amennyire felismerhető volt ott az enteriőrben a japán formavilág” – elevenítette fel az építészeti államtitkár.
„Japán nem csupán díszlet volt – hanem szellemi társ. Hiszen ahogy a magyarok a távoli szigetország esztétikáját felfedezték, úgy Japán is Magyarországra szegezte tekintetét: 1926-ban velünk, egy távoli, kis országgal kötötték meg első kulturális megállapodásukat. Ez nem pusztán történelmi érdekesség – ez a két nép kíváncsiságának és tiszteletének csírája, amely ma is virágzik többek között a népi építészetben” – hangsúlyozta.
Lánszki kiemelte. Az Oszakai Világkiállításon Magyarország szellemiségének három pillérét hoztuk el: a zenét, a táncot és az építészetet, melyek nem csupán művészeti ágak, hanem tükrök, amelyekben a magyar gondolkodás és kreativitás tükröződik. Ezekben „megjelenik, hogy mi magyarok kik vagyunk, mit gondolunk magunkról és mit szeretnénk megmutatni a világnak. Erre keresve se találhatunk jobb helyet, mint Japán, hiszen talán
ez az az ország, ahol az az innováció és a hagyománytisztelet legjobban ötvöződik.”
Az esemény során a jelenlévők „részletes betekintést nyerhetnek a magyar építészet kettős megújulásának folyamatába” – folytatta Lánszki Regő, majd kiemelte, hogy az új irányvonal egyik része a kortárs építészet útkeresése, amely „bátran szakít a globális egyhangúság mintáival”, miközben újra felfedezi a nemzeti motívumokat és „a genius locit, azaz a hely sajátos szellemét” is.
A főépítész a megújulás másik pilléreként a műemlékvédelem új alapokra helyezését emelte ki. Mint mondta: „konkrét lépések sorát indítottuk el a magyar műemlékek megújítása érdekében, hogy ezek az értékek ne csupán múzeumi tárgyakká váljanak, hanem élő, lélekkel teli alkotásokként a mindennapjaink részei legyenek.”
Lánszki párhuzamot vont a japán példával is, kiemelve a kyotói machiya házak újrahasznosítását. „Ez a párhuzam nem véletlen: mindkét országban hiszünk abban, hogy
az örökség csak akkor él tovább, ha használjuk, nem pedig múzeumi vitrinbe zárjuk”
– hangsúlyozta az építész, aki korábban évekig Ázsiában dolgozott.
A magyar-japán kulturális kapcsolatokat mélyen gyökerező értékekre vezette vissza.
„Mindkét nép számára alapvető a nemzeti büszkeség és a hagyományok tisztelete”
– mondta, majd a magyar hímzést és a japán kimonókat párhuzamba állítva és példaként hozva úgy fogalmazott: „a múlt nélkül nincs jövő.”
Az innováció és hagyomány kapcsolatát hangsúlyozva olyan példákat említett, mint Bíró László golyóstolla, Illy Ferenc kávégépe vagy Masahiro Hara QR-kódja.
„Mindketten hiszünk abban, hogy az innováció a hagyomány folytatása”
– fogalmazott.
Talán pont ezek miatt a hasonlóságok miatt találkozik olyan természetesen a magyar és japán építészeti gondolkodás – fűzte tovább a gondolatát Lánszki kiemelve: „a Fujimoto tervezte Magyar Zene Háza ennek szimbóluma, ami nemcsak világszínvonalú alkotás, de elnyerte a széles magyar közönség tetszését is”.
Az építészeti gyakorlatról szólva Lánszki elmondta: Magyarország célja egy olyan keretrendszer létrehozása, amely egyszerre biztosít minőséget és szabadságot.„Nem a számok az elsődlegesek, hanem a minőség; nem olyan hatóságot hozunk létre, amelyik bekötött szemmel alkalmazza a paragrafusokat, hanem olyat, amelyik konzultál és együttműködik.” Ennek mentén kiemelte a megújult építési törvényt, az új főépítészi rendszert és a műemléki, illetve barnamezős adatbázisok fejlesztését is.
Beszéde zárásaként Lánszki egy japán közmondással üzent:
„A hónapok és az évek nem várnak senkire.”
Hozzátette: „Ezzel a szellemiséggel köteleztük el magunkat a magyar építészet megújítása mellett. Ezt kívánjuk ezen a világkiállításon bemutatni Japánnak és az egész világnak.”
