Hogyan áll össze egy kiállítás, ami arról szól, ami már megszűnt létezni? Dékány Melániával és Kovács Evelinnel, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) munkatársaival beszélgettünk a Bajza utcai Műhelytérben látható Budapest ostroma című kiállítás kapcsán, amelynek ők – Köntzey Mercedesszel együtt – kurátorai.
Nemrég volt a 80. évfordulója annak, hogy Budapest felszabadult a közel két hónapig tartó ostrom alól, és véget értek a fővárosban a II. világháború pusztításai. Bár a történelem az elkövetkezendő években sem bánt kesztyűs kézzel Magyarországgal, és annak fővárosával, építészeti szempontból végre eljött a fellélegzés pillanata.
A MÉM MDK a főváros világháborús pusztítását, annak előzményeit és közvetlen következményeit dolgozza fel a Walter Rózsi-villa tőszomszédságában található Műhelytér elnevezésű kiállítóhelyén a Budapest ostroma című fotócentrikus kiállítás keretein belül. A kiállítást érdemes személyesen megnézni, hogy az ember komplex képet kapjon az építészeti károkról, ám minket most első sorban az érdekelt, milyen kutatómunka van egy ilyen projekt mögött.
Úgy képzeli az ember, hogy az évforduló apropóján szinte magától értetődő ebből a témából kiállítást rendezni. Tényleg így volt?
Kovács Evelin: Ez nem mindig magától értetődő. A mindennapi munka során akadtak a kezünkbe az ostromhoz kapcsolódó anyagok Rados Jenő építészettörténész hagyatékából, és nagyjából egy éve fogalmazódott meg bennünk, hogy igen, ebből létre lehetne hozni egy kiállítást.
Hogy kezdenek ilyenkor neki a munkának? Először a történeti hátteret fejtik fel, vagy előbb összeszednek mindent a gyűjteményből, ami a témához kapcsolódik?
Kovács Evelin: A kettő párhuzamosan zajlik. Először átnézzük, mi áll rendelkezésünkre és az mennyire bemutatható, vizuálisan mennyire erős. Rados Jenő hagyatékának esetében ez négyszáz képet jelentett, amit más anyagokkal is kibővítettünk.
Dékány Melánia: A fotótár gyűjteményében ott vannak például Seidner Zoltán, Szőllösy Kálmán munkái – ezeket szoktuk a leggyakrabban emlegetni, mert az ő épületfotóik külföldön is ismertebbek, de van olyanunk is, ami ismeretlen szerzőtől származik. Végül több ezer kép fordult meg a kezeinkben.
Ezzel együtt ugyanakkor elkezdtünk utánaolvasni is a történteknek, hogy kialakuljon, milyen úton induljunk el, mi legyen a kiállítás íve. Mi első sorban az építészeti, műemléki szempontokat szerettünk volna a figyelem középpontjába helyezni, úgyhogy legelőször meg kellett találnunk az arany középutat ezek és az általános történeti háttér ismertetése között.
Van a koncepcióban egyfajta területi átmenet is: Pestről indul, majd a hidakon keresztül átjut a kiállítás narratívája Budára, és ezzel a történeti vonal is megvalósul.
Kovács Evelin: Az épületek kiválasztása szubjektív volt, kapcsolódva a gyűjteményi anyaghoz, hiszen első sorban erre próbáltunk építeni, miközben ahol kellett, más intézményektől is kölcsönöztünk anyagot. A válogatásban az is szerepet játszott, hogy mely érintett épületek voltak a város legikonikusabbjai.
Dékány Melánia: A fotóválogatással kapcsolatban még tudni kell, hogy ezek főként dokumentáló céllal születtek, így hiába van hatalmas gyűjteményünk, eléggé meg kellett szűrni, hogy olyan fotók kerüljenek végül a falakra, amelyek művészetileg is megállják a helyüket.
Nyilván a károkat már a korban is felmérték.
Dékány Melánia: A Rados Jenő-hagyatékban a fotók mellett írásos feljegyzések is vannak arról, mely épület milyen állapotban volt. A kárfelmérő munkák már 1945-ben elkezdődtek, de elég hosszú ideig elhúzódtak, mi is ezeket nézegettük először kiindulásként.
Kovács Evelin: Ezután következett a szakirodalmi anyag áttekintése. Ebben nagyon fontos szerepet játszottak az ostromnaplók, amik nagyon jól átadták a mindennapok miliőjét. A tablók címeinek is olyan idézeteket választottunk, amik amennyire csak lehet, átadják a feldolgozott téma hangulatát, illetve egy hangzuhanyt is alkalmaztunk, amelyben a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagjai olvasnak fel részleteket az ostromnaplókból.
Az egyik sarokban a Margit híd felrobbantásának pillanatáról olvashatunk egy visszaemlékezést. Ez is egy ilyen naplóból származik?
Dékány Melánia: Igen, ezt Kassai Margit, a Sztehlo Gábor által szervezett gyermekmentés egyik gyermekgondozójának naplójából választottuk, ő írta le ezt az eseményt a legátélhetőbben.
Mennyi idő alatt jött össze végül a kiállítás?
Dékány Melánia: Bár az ötlet már tavaly ilyenkor megvolt, egy projekt miatt csak ősszel tudtunk nekikezdeni a munkának, úgyhogy olyan 5-6 hónap alatt.
Ez egyébként elég kevés időnek számít egy kiállításnál. Szerencsénk volt, hogy a fotók nagy része már korábban digitalizálva lett, mert az hosszadalmas folyamat.
A képek között van exkluzív darab, olyan, ami csak ezen a kiállításon látható?
Dékány Melánia: Van olyan, ami online sehol sem elérhető, de voltak olyan épületek is, amiket semmiképpen nem akartunk kihagyni, fotónk viszont nem volt róluk, úgyhogy kerültek be reprodukciók a Fortepanról és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-gyűjteményéből is. Az is biztos, hogy ezek a képek korábban nem kerültek ekkora méretben, ilyen kontextusban bemutatásra.
A kiállításon a fotók dominálnak, de látható a Lánchídból is két kisebb darab. Ezeknek mi a története?
Dékány Melánia: Sajnos pontosan nem tudjuk. Ritoók Pál, a MÉM MDK Múzeumi Osztályának vezetője ajánlotta a figyelmünkbe ezeket a darabokat, ismereteink szerint ezen kívül még senki sem foglalkozott velük. A káosz közepette sokan gyűjtögettek ilyen maradványokat, ez is egy leleményes ember fogása lehet, ami aztán később bekerült a múzeumi gyűjteménybe.
Az építészettel kapcsolatban egyébként is kevés olyan háromdimenziós tárgy van, ami igazán látványos – márpedig ez egy kiállításnál nyilván számít.
Dékány Melánia: Igen, ennek a múzeumnak ez nagy kihívása, de szerencsére a Múzeumi Osztálynak van tárgyi gyűjteménye. Többek között makettjeik [a Bajza utcában korábban megrendezett makettfesztiválról mi is közöltünk hírt – szerk.], illetve bútoraik is vannak.
Kovács Evelin: A szakemberek számára a dokumentumok és a fotóanyagok ugyanolyan izgalmasak, mint a kézzel fogható tárgyak, főleg kutatási szempontból,
de mindig az a legnagyobb dilemma, hogy a nagyközönségnek hogyan lehetne ezeket érdekfeszítően bemutatni.
Ezen kívül van még két kisebb vitrin is a kiállítótérben. Az egyikben Csaba Lászlóné Juhász Sára Ybl-díjas építészhez köthető tárgyak láthatók. Ezekről mit érdemes tudni?
Dékány Melánia: A hozzá kapcsolódó anyag főleg a háború előtti, majd utáni időszakot érinti. Hagyatékából az ostromnaplóján kívül egy emlékkönyvet is kiállítottunk, ugyanis ő az ostrom évében érettségizett, lapjain iskolatársai által készített rajzokat láthatunk, személyes üzeneteket olvashatunk.
A másik vitrin Kósa Zoltán építészhez köthető, ő ennél szorosabban kapcsolódik az ostromhoz.
Dékány Melánia: Tőle többek között a munkaszolgálati bevonulás alól felmentő igazolások láthatók.
Kovács Evelin: Egyébként az emlékkönyvek mellett a kiállításon szintén szereplő ágy is építész hagyatékból került hozzánk. Szerettünk volna a korszakból származó tárgyakat is bemutatni és abban a sarokban egy korabeli enteriőrt megjeleníteni.
Volt olyan téma, amit szerettek volna, de valamiért nem tudtak feldolgozni?
Dékány Melánia: Szerintem minden szekcióban van olyan, amihez még lett volna mit hozzátenni,
de igyekeztünk a látogatók számára is befogadható mennyiségű, informatív tablószövegeket összeállítani
és persze a hely is limitált. A hidakkal kapcsolatban viszont azt hiszem, mindent bele tudtunk rakni a kiállításba, amit szerettünk volna.
Ahogy az előzményeket, úgy a háború és az ostrom pusztításának utóéletét is érintik.
Kovács Evelin: Én az előzmények felvázolásához ragaszkodtam, mert érdekes történet, hogy mit indított el az 1942-es városmajori bombázás. Ennek volt köszönhető, hogy a Mátyás templom üvegablakai megmenekültek, és ehhez a témához csodálatos fotóink is vannak – már amennyire egy romos templomról készült kép csodálatos lehet. Mindenesetre ezeknek fontos dokumentációs értéke van, úgyhogy örülök, hogy végül ez a szekció maradhatott is.
Dékány Melánia: Igen, szerettük volna ezt is feldolgozni, hogy pozitív végkicsengéssel záruljon a kiállítás:
sikerült felállni, sikerült újjáépíteni Budapestet.
Lesznek, vannak a kiállításhoz kapcsolódó programok?
Dékány Melánia: Kurátori tárlatvezetések március 6-án, illetve március 20-án lesznek, illetve tervezünk emellett szubjektív tárlatvezetéseket is, többek között Zubreczky Dáviddal. Aztán március 15-én délelőtt és délután is várjuk itt az érdeklődőket, hiszen aznap egyébként is ingyenes a belépés és olyankor mindig valami színes programot kínálunk a látogatóknak.
A kiállításhoz kapcsolódó programokról a MÉM-MDK Facebook-oldalán, illetve a Walter Rózsi-villa honlapján lehet tájékozódni – utóbbi helyszínen a Kaesz otthonok 1925–1960 című tárlat is megtekinthető, míg a Budapest ostroma március 30-áig látható ingyenesen a szomszédos Műhelytér helyiségében.
Amint erről mi is beszámoltunk, a Magyar Építészeti Múzeum a Műhelytérnek is otthont adó volt BM kórház helyén új épületet kap, így az elkövetkezendő időszakban várható időszakiak mellett az oda tervezett állandó kiállítás létrehozása is feladata a múzeum munkatársainak.
(Nyitókép: Nyirkos Zsófia)
