Egy éve adták át Gödöllőn a Premontrei Apátság új templomát. Nemcsak új szakrális tér született, hanem egy liturgikus állásfoglalás is. A forma hagyományos: két torony, szimmetrikus elrendezés, kőkapuzat – mintha időrés nyílt volna a múltból a kortárs építészet nyugtalan világába. Vajon mit rejt az ódivatú külső, és mit üzen a pápaválasztásra készülő katolikusoknak? Stábunk a helyszínen járt.
A premontrei rend 1923–28 között építette ki gödöllői iskolakomplexumát a történelmi Magyarország keleti felében lévő rendházaik elvesztése után. Az akkor még csak tervezett templom a komplexum nyugati sarkában kapott volna helyet, ám végül el kellett halasztani az építését.
Az iskola államosításával az eredeti funkció megszűnt, az épület ma a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) főépületeként működik. Az új templom végül
más helyen, de ugyanazzal a spirituális és liturgikus elhivatottsággal épült meg:
a premontrei rend kilencszáz éves jubileuma alkalmából, kormányzati támogatással.
A tavaly elkészült épület nem csupán egyházi funkciót tölt be, hanem identitásformáló gesztus is: az épített múlt elmaradását pótolja, miközben
nyílt állásfoglalást tesz a hagyományos liturgikus rend és esztétika mellett.
A tervező, Zobay Nagy László építész mai technológiákat alkalmazott, de a formai előképeket mélyen a középkori templomépítészetből merítette. Ez a tudatos döntés nem mentes a vitáktól, ám jelentése túlmutat a nosztalgián.
Hagyomány és korszerűség: egy ellentmondás feloldása
A gödöllői templom háromhajós, keresztházas, tengelyes szerkesztésű bazilika, nyugati tornyokkal és hangsúlyos karzattal – formai világában a középkor román és kora gótikus templomait idézi. Francia, német és itáliai hatások ötvöződnek benne, de nem múltidéző utánzatként, hanem tudatos liturgikus állásfoglalásként.
Az épület szigorúan követi a keresztény templomszerkesztés klasszikus logikáját: keletelt szentély, nyugati kapuzat, önálló keresztelőkápolna, szimmetrikus toronypár, de mindezt napjainkban használatos, részben vasbeton szerkezetekkel és huszonegyedik századi technológiával valósították meg.
Ez a formai hagyományőrzés ma – egy olyan korban, amikor az egyházi terek gyakran individuális, szabadon értelmezett kompozícióként születnek – szokatlan és vitára késztető. Egyesek szerint konzervatív gesztus, mások szerint bátor kulturális önazonosság. Egyben azonban biztosak lehetünk: a templom nem a kortárs formai értelmezésekre kíván választ adni, hanem
arra a szellemi és rituális folytonosságra alapoz, amelyben az építészet a liturgia hordozója
– és nem annak tárgyias kísérője.
Templomtér mint a szertartás lenyomata
A templom térszerkezete a premontreiek által is használt szertartásokhoz igazodik, és ezen keresztül egyetemes kérdéseket vet fel a katolikus egyház jelenlegi irányvonalairól. A liturgikus térszervezés itt nem újító szándékú, hanem mélyen elkötelezett a tradicionális rítus iránt – amelyet többek között XVI. Benedek pápa is támogatott, használata a kétezres évek elején népes mozgalommá nőtte ki magát, és amelyhez kapcsolódva több hazai liturgiatörténész is érvelt számos tanulmányában.
Földváry Miklós szerint például, aki maga is részt vett a templom tervezését előkészítő szakmai konzultációkban, a klasszikus liturgikus rend – annak időtlen szépsége és szakrális struktúrája – nem csupán nosztalgikus rekonstrukció, hanem az egyház időbeli identitásának egyik legmélyebb kifejeződése.
Ferenc pápa, aki gyakran modernizáló attitűddel közelített a liturgikus kérdésekhez, idén húsvétkor elhunyt. A pápaválasztás előtti időszakban tehát különös aktualitást kap egy olyan templom, amely
újra a liturgia rendjére és szépségére hívja fel a figyelmet.
Ennek látható és átélhető elemei vannak a gödöllői épületben. Ilyen például az emelt szentély, amely körül a premontrei szerzetesek stallumokban foglalnak helyet, jelezve a közösség egymást kiegészítő folytonos dialógusát. A II. vatikáni zsinat után szokásossá vált egy helyett a templomban két felolvasóállvány (ambó) található – külön a szentleckéhez és az evangéliumhoz –, ami szintén a régi rítus gyakorlatát követi.
A szentély előterében áll a népoltár, egy monumentális, robusztus kőhasáb, amely nem méretével hivalkodik, hanem funkcionálisan hangsúlyozza az áldozat asztalának központi jelentőségét. Az oltárba ereklyét helyeztek el, ősi hagyomány szerint. Különösen fontos, hogy az oltár mind a nép, mind pedig kelet felé fordulva használható, így lehetővé teszi a celebráció mindkét – új és régi rítus szerinti – irányát. Ez összhangban áll XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum kezdetű apostoli levelével, amely az ősi, modernizáció előtti katolikus szertartás gyakorlatának szabadságát biztosította a egyházban.
Az oltárt a tér centrumában helyezték el, közvetlenül a fő- és kereszthajó metszéspontjában, a négyezeti tér alatt. Ez a pont a horizontális és vertikális tengelyek metszéspontja, ahol ember és Isten, idő és örökkévalóság találkozik – kozmikus jelentéssel bíró liturgikus centrum. A baldachinként magasodó boltozat alján a megváltás jelenetei bontakoznak ki, világoskék alapon: ez az örömhír szimbóluma, és emellett utalás is a premontrei szerzetesek fehér és kék öltözetére.
A kortárs templomépítészetben gyakori az egyedi, sokszor személyes látásmód alapján kialakított tér – egyfajta „szakrális szobabelső”, amely inkább az alkotó művészi világát tükrözi, mint a liturgia formakánonját. A gödöllői premontrei templom azonban ellenpéldát állít: itt nem az egyéni elképzelések, hanem
a kereszténység kollektív szellemi hagyománya formálta az épületet.
A nyolcszögű keresztelőkápolna, a centrális népoltár, az emelt szentély és a Szent Ágoston szívsebzését ábrázoló szoboregyüttes mind a rituális rend vizuális és spirituális egységét szolgálja.
Mit mond a templom nekünk ma?
Kritikai oldalról persze feltehető a kérdés: vajon egy ennyire historizáló épület hogyan kapcsolódik a mai társadalmi és kulturális kérdésekhez? Nem zárja-e ki a kívülállót az időtlen forma? Nem válik-e önismétlővé a hagyomány, ha nem társul hozzá korszerű reflexió?
A válasz talán nem a forma, hanem az szándékok felől keresendő.
A gödöllői premontrei templom nem a múltat utánozza, hanem a múlt örökérvényű gesztusait teszi újraélhetővé.
És ha a templom valóban azt a célt szolgálja, hogy a közösség – iskola, rend, hívők – egyszerre legyen jelen benne testileg, lelkileg és kulturálisan, akkor ebben az épületben nem a visszafordulás, hanem az újjászületés története íródik.
A templom nem csupán épület, hanem tanúságtétel arról, hogy a hagyomány nem gátja, hanem hordozója lehet a jövőnek. Az épület nem pusztán esztétikai döntés, hanem teológiai és liturgikus állásfoglalás is – és egyúttal a premontrei közösség jövőbe vetett bizalmának kifejeződése. Olyan tér, amelyben az istentisztelet áll a középpontban. Az, hogy az egyház új vezetése hogyan viszonyul ehhez a gondolathoz, még a jövő kérdése. De Gödöllőn már megszületett rá egy épített válasz.
A szerző az MMA-MMKI kutatója
Nyitókép: A templom nyugati homlokzatának részlete (Fotó: Kaiser Ákos)
