Nyilvánossá vált Eötvös Loránd négyszázharminc fényképe: két közgyűjtemény – a Földtani Szolgálat és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum – anyaga most először találkozik egy válogatásban. Sztereófelvételek és üvegnegatívok a századfordulós Budapestről, az Alpok ormáról és laboratóriumok csendjéből. Egy kalandvágyó, kísérletező szellem néz vissza ránk: a fizikus, akadémikus, feltaláló – és nem mellékesen hegymászó – Eötvös Loránd, aki a képeken nemcsak egy világot rögzít, hanem a saját gondolkodásának rendjét is.
Eötvös Loránd (1848–1919) a magyar tudomány emblematikus alakja: a torziós ingával végzett mérései, a gravitáció finom eltéréseit feltáró vizsgálatai és a geofizika születésében játszott szerepe közismert. Kevésbé tudjuk róla, hogy a fényképezés korai technikáit is magabiztosan használta. A most látható anyag épp ezt az „ismeretlen” Eötvöst hozza közel: a sztereófotó – két szemre komponált, térhatású kép – és a nagy részletességet adó üvegnegatív olyan precizitást, szinte mérnöki tekintetet közvetít, amely pontos párja a laboratóriumi munkájának.
Vidék a városban: Budapest, ahogy ma el sem hinnénk
A sorozat legmeglepőbb darabjai a fővárost vidékiesen mutatják. Gellért tér és Lágymányos, a Tabán és Budaörs – csupa törékeny lépték, földszintes házak, kanyargó utcák, fák és kertek. Paraszti tájhangulat a város szívében. A Magyar Tudományos Akadémia tetejéről készült panorámák levegős, ép városszövetet mutatnak: lovasszekerek, alig látható forgalom, áttekinthető utcák. A Lánchíd még a háborúk előtti pompájában áll, a Budavári Palota északi tömbje pedig olyannak látszik, ahogyan ma már nem ismerünk rá.
Egy korszak urbanizációja eltűnt vagy átalakult százhúsz év alatt. Az ok: két világháború rombolása, a Tabán tudatos bontása, a töltések és feltöltések (Lágymányos), a közlekedés autóközpontúvá válása, s az a szemlélet, amely a folytonosságot gyakran felülírta az újdonság kedvéért. Éppen ezért érdemes elővenni Eötvös képeit, amelyek
nem nosztalgiát kínálnak, hanem egy mára ritka erényt: kiválóan olvasható léptéket.
A legizgalmasabb kérdés talán ez: mit tanulunk abból, ahogyan Eötvös Budapestje és a mai város különbözik? A képek azt sugallják, hogy a lépték számít – a gyalogos szemmagasság, a részlet ritmusa, a terek levegője. A folytonosság is számít: mikor bontunk és mikor gyógyítunk. És számít a tekintet is:
a város akkor marad élhető, ha használjuk és olvassuk is rendszereit, anyagait, történeteit.
Hegyek, laborok, kontinensek
Az Alpok havas gerincein készült felvételek azt a fegyelmet és lírát hozzák, amely a jó mászót és a jó fotóst rokonítja: kompozíció, türelem, biztos ritmus. A műszerek, állványok, kísérletek a tudomány színházát mutatják, ahol a fénykép egyszerre dokumentum és gondolkodási eszköz.
A külföldi képek között feltűnik Luxor, az ókori Egyiptom kőbe írt ideje, amely a századfordulón az európai tudós elit számára a „kezdet” tapintható közelségét jelentette. És ott van Itália is – a „talján” kapcsolat –, amely a korszak magyar építészeit szó szerint iskolázta:
a pesti bérházak sora olasz mintákat beszél, mert egy építészgeneráció még kötelezően Itáliában tanult.
Ezt a kulturális érvényességet sodorta széjjel a huszadik század vihara – Eötvös képei még a természetes átjárhatóságot és az európai kultúra virágzását rögzítik.
A hagyaték különlegessége abban rejlik, hogy a két archívum – földtani és műszaki – lencséjén keresztül egyszerre látjuk a várost, a természetet és egy tudós belső gondolatait. A sztereók és üvegnegatívok szépek, és módszertanilag is beszédesek:
Eötvös a valóságot nem „fölfényképezi”, hanem elemzi.
Ritka, hogy egy életműben a városképi, a magashegyi és a kísérleti világ ilyen magától értetődően fonódik össze – és ritkább, hogy mindezt egyetlen, következetes tekintet formálja.
Eötvös Loránd fotói nem csupán múltidézők. Útmutatók ahhoz, hogyan nézzünk rá a környezetünkre – miként mérjünk, komponáljunk, észleljünk. A századforduló polihisztora a kamerával is ugyanazt tette, mint a műszereivel: pontossá tette a világot. A kérdés most már a miénk:
milyen Budapestet fognak látni újabb százhúsz év múlva utódaink a ma készülő panorámaképeken?
A teljes fotógyűjtemény a Fortepan oldalán érhető el.
A szerző az MMA-MMKI kutatója.
Nyitókép: Férfi műszerrel (Fotó: Eötvös Loránd, 1900 előtt. Forrás: Fortepan / SZTFH Földtani Szolgálatának gyűjteménye)
