Április 16-a a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. A szomorú évforduló alkalmából áttekintjük a magyar zsinagógaépítészetet, az árván maradt és megújuló imahelyeket.
1944. április 16-án kezdődött a magyar zsidóság gettóba zárása. Ennek emlékére 2000 óta ez a nap a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. A szomorú évforduló alkalmából bemutatjuk a magyar zsinagógaépítészet évszázadait, többnyire árván, üresen maradt templomokat, de biztató módon megújult, ismét élővé váló épületeket is.
A magyar zsidóság első fénykora a késő-középkorban volt, mikor Nyugat-Európában üldöztetésnek voltak kitéve, azonban a Magyarországban és Lengyelországban a tatárjárás után minden munkáskézre hatalmas szükség volt. Ekkor épült gótikus zsinagógáik Sopronban és Budán is fennmaradtak, előbbi helyen már helyreállított, látogatható formában. A budai várnegyedben álló két zsidó imaház közül csak a kisebbik lelhető fel ma is, a nagyobbikat a második világháború után feltárták, de visszatemették, noha még a rekonstrukciós tervek is elkészültek. Nagy lehetőséget rejt ennek a tervnek a megvalósítása, hiszen ilyen méretű középkori zsinagóga csak Prágában és Türingia fővárosában, Erfurtban található.
A zsinagógaépítés következő nagy korszaka a török uralom után érkezett el. A nagy területen lakatlanná váló országba hatalmas méretű, részben spontán, részben szervezett népességvándorlás indult meg. A zsidóság a szabad királyi városokból sokáig ki volt tiltva,
a földesurak viszont, hogy városaik kereskedelmét fellendítsék, lehetővé tették a zsidók letelepedését.
Így jött létre többek között Nagykanizsa és Körmend (Batthyányak), Pápa és Kismarton (Esterházyak), Várpalota, Óbuda (Zichyk) népes hitközsége, illetve épültek fel barokk és klasszicista zsinagógái. De még a 18. században jelentős zsinagógák épültek Tokaj-hegyalján és a Duna mentén is. Ezek közé tartozik Apostag egykori temploma, ami évtizedekig a pusztulás szélén állt. Végül 1986 és 1988 között, Wirth Péter tervei szerint újították fel. A vallási funkció – mivel ez a közösség is szinte teljesen elpusztult – megszűnt, az épületet közösségi házként hasznosították, viszont az egykori belső tér változatlanul fennmaradt, központjában áll a bima (tóraolvasó emelvény), ezzel egy vonalban, az épület falában pedig a tóraszekrény.
Sokáig szintén a végpusztulás szélén állt a magyar barokk építészet egyik legszebb emléke, a mádi zsinagóga is. A felújítás itt 2004-ben történt meg, Benkő Ágnes és az Apostagnál már említett Wirth Péter tervei szerint. A munkát még abban az évben Europa Nostra díjjal ismerték el. A mádi zsinagóga, köszönhetően a Tokaj-hegyalján ismét megerősödő zsidó életnek és a csodarabbikhoz kötődő turizmusnak újra élő templommá vált, a szomszédos, kúriaszerű rabbiházat a közelmúltban állították helyre. (Érdemes megjegyezni, hogy a zsidóság hagyományosan csak a jeruzsálemi szentélyre használja a templom szót, de ennek ellenére a köznyelvben a zsinagógákra is hivatkoznak így.)
Várpalotán a Zichy grófok tették lehetővé zsidók letelepedését, akik fellendítették a Székesfehérvár és Veszprém közt félúton elhelyezkedő mezővárost.
A klasszicista zsinagóga 1839-ben épült, építészetileg sok rokonságot mutat a türelmi rendelet után kibontakozó protestáns templomépítészettel.
Várpalota a második világháborúban jelentős károkat szenvedett, a középkori várral szemben álló, immár hitközség nélkül maradt zsinagóga azonban megmaradt. A későbbiekben a város szocreál stílusban épült újjá, ami hazánkban a klasszicizmushoz nyúlt vissza. Az épületet belekomponálták az új városképbe, ami így beleolvad a művelődési ház és az egyéb középületek timpanonos-oszlopcsarnokos világába.
Az épület évtizedeken át képtárként funkcionált, a belső teret azonban meglehetősen átalakították. A legutóbbi, 2023-as felújításkor azonban rekonstruálták az egykori szakrális teret, így a templom stílusához illő, klasszicista tóraszekrényt és a nők számára kiépített karzatokat is.
A korszak zsinagógái közül a legtöbb üresen, funkció nélkül várja további sorsát. A hatalmas pápai zsinagóga gyakorlatilag 1944 óta üres, a Szolnok melletti Abony gyönyörű zsinagógáját a helyi tsz gabonaraktárként hasznosította. A klasszicista kúriák városában az elmúlt időszakban komoly értékmentő munka ment végbe, így remélhető, hogy előbb-utóbb az egykori templom sorsa is rendeződik.
A kiegyezés után több folyamat is hatott a magyar zsidóságra, illetve a zsinagógaépítészetre. Egyrészt megvalósult a teljes egyenlőség, a zsidók teljes polgárjogot nyertek. Ezáltal a templomépítés is új lendületet kapott, a jogilag és az ország általános fellendülésével együtt anyagilag is megerősödő hitközségek reprezentatív épületeket emeltek az adott város kiemelt pontjain. Másrészt építészetileg elindult egy formakeresés, elsősorban bécsi és német minták alapján, mely során
a zsinagógák eltávolodtak a fősodratú építészeti korstílusoktól és közel-keleti arculatot öltöttek, sokat merítve az iszlám építészetből is.
Ennek az új építészeti formának a fő képviselője Ludwig von Förster bécsi építész volt, aki a mintaadó császárvárosi nagyzsinagóga mellett a Dohány utcai és a miskolci zsinagógát is megalkotta. Förstert, német katolikus lévén nem saját hite, illetve származása inspirálta az új zsinagógastílus megalkotásakor, több művét, így a katolikus és evangélikus templomokat és a bécsi arzenált is sajátos, kissé keleties stílusban álmodta meg.
Förster tanítványa volt a híres szecessziós építész, Otto Wagner is, aki egyik korai munkáját, a Rumbach utcai zsinagógát is hasonló stílusban vetette papírra, olyannyira, hogy az épületre még két „minaretet” is elhelyezett. Ezt a keleties hatást tükrözi Győr zsinagógája is, amit Benkó Károly, Medgyaszay (született Benkó) István építész édesapja tervezett.
A magyar zsinagógaépítészet elválaszthatatlan Baumhorn Lipót nevétől. Míg a korábban említett zsinagógákat keresztény építészek tervezték, ő már hívő zsidóként formálta többnyire keleties, de a szecesszió ízével egyre inkább átjárt zsinagógáit.
Baumhorn nem kevesebb mint 26 zsinagógát tervezett szerte a történelmi Magyarországon,
így többek között Losoncon, Szolnokon és Esztergomban. Erre az időszakra tehető a zsidó felekezet szakadása: a neológ irányzat az asszimilációt tűzte zászlajára, így magyar nyelven zajlott az istentisztelet, és keresztény hatásra a bima, vagyis a tóraolvasó emelvény a belső tér központjából annak végére került, valamint megjelent az orgona is. Az ortodox hitközségek megőrizték a hagyományokat, valamint létrejött egy status quo irányzat is, ami a szakadás előtti állapotot kívánta megőrizni. A zsinagógaépítészetben a neológ irányzat volt meghatározó, már csak azért is, mert a korszakban egyre nagyobb befolyásra (és egyre nagyobb számú irigyre) szert tevő nagypolgári réteg ezt az irányzatot követte. Baumhorn így főleg neológ zsinagógákat tervezett, melyek méretüknél és meglehetősen egyedi stílusuknál fogva is a városkép fontos részévé váltak.
A legmonumentálisabb Baumhorn-zsinagóga kétségkívül Szegeden áll.
A hatalmas épületben 1340 férőhely található, ami jól mutatja a szegedi zsidóság egykor hatalmas számát. Az épület már különös, átmeneti stílusú, a Baumhornra jellemző keleties elemek mellett a szecesszió, a Szegeden kiemelt hangsúllyal megjelenő irányzat is megfigyelhető. Az építész tervezte a szomszédos hitközségi bér-és székházat is, ami ma is működik. A zsinagóga kertjét a bibliatudós-botanikus Lőw Immanuel rabbi elképzelései szerint telepítették, a Szentföldön és Magyarországon őshonos növényekből. A zsinagóga legutóbbi felújítása során az időközben elpusztult kertet is rekonstruálták, az eredeti tervek és növényjegyzékek alapján.
Baumhorn szegedi zsinagógája ma is működik, ugyanis az ottani zsidóság, ha nagy veszteségekkel is, de átvészelte a holokausztot. A többi hitközség (és zsinagóga) nem így járt, Esztergomban technika háza, Gyöngyösön bútoráruház, Cegléden tornaterem, a budapesti Dózsa György úton pedig a sokak által ismert vívóterem működik az egykori zsinagógában.
A századforduló, századelő időszakában nemcsak Baumhorn-zsinagógák épültek, jutott tér a pályatársaknak is – néha. Komor Marcell és Jakab Dezső, a Lechner-tanítványok közül talán a legtehetségesebbek a szegedi zsinagóga pályázatán is részt vettek, amin – ahogy az az előbb látható volt – nem kaptak megbízást. A tervet viszont meg tudták valósítani a szomszédos Szabadkán, ahol 1902-ben épült fel az egyedülálló, magyaros szecessziós zsinagóga. Az épület sikere további megbízásokat eredményezett az építészpárosnak a városban – ők tervezték többek között a városházát –, így komolyan befolyásolták Szabadka arculatát.
A szabadkai hitközség, ha nagy veszteségekkel is, de megmaradt, viszont a hatalmas templom fenntartása bőven meghaladta erejét. A kétezres évekre a templom már rendkívül rossz állapotba került, viszont a magyar kormány, együttműködve a továbbra is erősen magyar identitású gyülekezettel, a zsinagógát bevonta a határon túli egyházi építészeti programba. Így mintegy hétszázmillió forintos állami támogatással újult meg az épület 2018-ra, amit továbbra is egy élő, magyar nyelvű közösség használ.
A két világháború közötti időszakban ismét fontos építészeti és társadalmi változások történtek: megjelent az art deco és a modernizmus, ami természetesen a zsinagógaépítészetre is kihatott. Másrészt az első világháború, majd különösen a tanácsköztársaság véget vetett a magyar zsidóság fénykorának.
A korszakban épült zsinagógák már nem a települések főtereinek, városképének meghatározó elemei, hanem „rejtőzködnek”:
udvarokban, vagy mellékutcákban állnak, növényektől takartan, elmaradtak a kupolák és tornyok (ebben minden bizonnyal az általános gazdasági visszaesésnek is szerepe volt). A korszak zsinagógái közül ezekre legjobb példa a nagykőrösi. A korábbi épület súlyosan megsérült a régiót sújtó 1911-es földrengésben, az új épületet 1923-ban adták át. Az ekkor még alkotó Baumhorn a budapesti Páva utcai zsinagógát szintén az utca felé takarva, immár kupola nélkül tervezi meg.
A magyar zsidóság a holokausztban hatalmas veszteséget szenvedett, a vidéki hitközségek legnagyobb része elpusztult. Sok zsinagógát a visszatérők nem tudtak fenntartani, ezért eladtak, sorsuk sok esetben a bontás volt, így tűnt el Marcali gyönyörű szecessziós zsinagógája, vagy Kaposvár, Székesfehérvár zsidó temploma is.
A szocialista időszakban egy zsinagóga épült, az is egy kisajátítási kárpótlás miatt:
a siófoki hitközség tovább működött, zsinagógájukat viszont városrendezési okból le kellett bontani, ezért 1986-ban új épületet emeltek, Kovács Sándor tervei alapján.
Az alapvetően szomorú hangulatú írást érdemes mégis a megújulás, a megmentés soraival zárni.
Köztudott, hogy hazánkban egyfajta „zsidó reneszánsz” van kibontakozóban, aminek az építészeti eredményei is jól láthatók. Szinte az utolsó pillanatban menekült meg a már említett mádi rabbiház, de egyre több zsinagóga újul meg – és kap ismét vallási funkciót.
Ezek közül talán legjelentősebb az Óbudai zsinagóga,
amiről korábban már írtunk, s mely klasszicista stílusban épült 1820-21-ben. Óbudán, a Zichy grófok birtokában álló mezővárosban a szabad királyi város Pest-Budánál jobb helyzetben voltak a zsidók, így már korábban nagyszabású építkezésre kaptak engedélyt.
Ez a főváros legrégibb, ma is álló zsinagógája,
tervezője Landherr András pesti építész. Az épületet a MIOK (Magyar Izraeliták Országos Képviselete) 1965-ben, a hívek megkérdezése és beleegyezése nélkül eladta (ez az országban több helyen megtörtént). A zsinagóga ezek után mindenféle méltatlan funkciót kapott, többek között itt működött a Magyar Televízió kellékraktára, amely kiszolgálására födémmel kettéosztották a belső teret. Végül az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség visszabérelte a közmédiától az épületet és műemléki igényességgel megkezdte a restaurálási, illetve rekonstrukciós munkákat. Újrafestették a boltozatot díszítő 25 ezer(!) Dávid-csillagot, rekonstruálták a klasszicista bimát és tóraszekrényt, valamint a csillárokat is. Az újjászületett zsinagógában azóta élénk vallási-közösségi élet zajlik.
