Sokáig félő volt, hogy a Lux Kálmán-féle tisztviselőtelepi templomtoronynak örökké búcsút inthetünk.
Az elmúlt bő egy évben több cikket is közöltünk arról, hogy a Vajda Péter utca 33. szám alatt épülő társasházfejlesztés milyen kellemetlenségekkel jár a helyiek számára, ám decemberben építésztörténeti szempontból is szomorú fejleményről számolhattunk be: úgy tűnt, az érintett telken található, Lux Kálmán-féle templomtornyot a fejlesztő elbontja.
Mint kiderült, ez valóban így történik, de az egykoron egy azóta már lebontott evangélikus templomhoz tartozó, 1936-ban elkészült torony újjászületik,
és az építész eredeti tervei szerint építik újjá.
Mint Perényi László, Józsefváros főépítésze a Józsefvárosi Újságnak elmondta, tisztában voltak azzal, hogy az építtető által kikért statikai szakvélemény szerint az épület életveszélyes állapotban volt, így elbontása elkerülhetetlené vált, de a munkálatok tényleges megkezdése meglepetésként érte őket, mert erről nem tájékoztatták őket előzetesen.
A főépítész szerint szigorú előírásaik is kellettek ahhoz, hogy a 2022 óta helyi építészeti védelem alatt álló torony megmeneküljön. „A beruházónak előírtuk, hogy vissza kell építeni a tornyot,
méghozzá Lux Kálmán eredeti tervei alapján, az eredeti technológiával, statikailag megerősítve. Az eredeti tetőcsúcs is visszakerül, és a belső részt is használhatóvá teszik.
Ők sem akarták lebontani a tornyot, minél többet meg akartak belőle tartani, most azonban olyan lesz, mint újkorában” – nyilatkozta Perényi.
Az újság megkeresésére a beruházó, a Fiumei Virág Kft. elmondta, nem konkrét cél volt a bontás, hanem kényszerűség, a torony állapota ugyanis nem tette lehetővé a részleges megerősítést. A munkálatokat részletes műemléki adatfelvétel előzte meg, ami lehetővé teszi az eredeti tervek szerinti helyreállítást.
A torony elbontása és a tisztázatlan körülmények mind online, mind a való világban nagy felháborodást keltett a Tisztviselőtelep lakóinak körében, hiszen az
sokak szerint a városrész identitásának része, jól látható tájékozódási pont és a telep történetének kézzelfogható emléke volt.
Egyelőre nem ismert, hogy a fejlesztő milyen funkciót szán pontosan a toronynak.
Forrás: Józsefvárosi Újság