Már az első héten több ezren indulhattak el a bérlői létből az első otthonuk megszerzése felé vezető úton az Otthon Start segítségével.

Egy hete elindult a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program. Panyi Miklós államtitkár szerint erős startot vettek: a hét szerinte nem szűkölködött a jó hírekben, ingatlanpiaci rekordok, csökkenő albérletárak, 3% alatti kamatok, bankok közötti verseny, több tízezer új lakásfejlesztés.
Az illetékesek szerint az indulás minden téren zökkenőmentesen zajlott.
A bankok bírták a fokozott terhelést, sehonnan nem érkezett hír fennakadásról.
Ez nagyban köszönhető a korábbi hetek intenzív munkájának a pénzintézetek részéről, akik megerősített ügyintézői jelenléttel, hosszított nyitva tartással, előregisztrációval, képzésekkel és informatikai fejlesztésekkel készültek a szeptemberi indulásra.

Melyik banknál érdemes felvenni az Otthon Startot?
Itt vannak a részletes ajánlatok!
Több ezren fordultak már a bankokhoz
Az első információk alapján a héten több ezer otthon startos ügyfél kereste fel a pénzintézeteket. Sok ezer telefonos érdeklődés mellett több ezren indították el a hitelügyintézési folyamatot. Sok helyen rekordszámú megkeresés volt, részletesebb első heti adatokat ezen a héten ismertetnek.
Mind a bankoktól, mind az ingatlankeresési adatokból az derül ki, hogy az Otthon Start iránti érdeklődés országos szintű. Tizenegy vármegyében ugyanolyan vagy nagyobb mértékben nőtt az eladó ingatlanok iránti érdeklődések száma, mint Budapesten. Öt hiteligénylőből egy budapesti, a többi nagyvárosi és vidéki ügyfél: Panyi Miklós szerint ez a program az egész országban segítség.

Lakhatási fordulópont: ezek az Otthon Start első tapasztalatai
Itt a Helyzet legújabb adása Panyi Miklóssal!
Három bank már 3 százalék alatti kamaton kínálja az Otthon Start Hitelt,
több bank pedig több százezer forintos jóváírással és egyéb kedvezményekkel csalogatja az ügyfeleket. Két olyan bank is van, akinek az ajánlata egy 50 millió forintos hitel esetén több mint 1 millió forintot hagy az elsőlakás-vásárlóknál. A verseny ugyanakkor csak most kezdődik: azt hallani a piacról, hogy lesznek ennél még alacsonyabb ajánlatok is.
A Magyar Nemzeti Bank a héten eltörölte a 10 százalékos jegybanki önerő szabály életkori megkötéseit.
Így az elsőlakás-vásárlók most már kortól függetlenül igényelhetik a hiteleket 10 százalékos önerővel. Ezzel a lehetőséggel egy 30 millió forintos ingatlanhoz, nem 6, hanem csak 3 millió forint önrész szükséges, egy 50 millió forintos ingatlan pedig 10 millió forint helyett már 5 millió forint önrésszel elérhető.
Változás az albérletek piacán
Ahogy a Hely.hu arról beszámolt: rögön reagált az albérletpiac, csökkennek az albérletárak is.

Ennyibe került most átlagosan egy albérlet Budapesten
Érződik az Otthon Start hatása
Az Otthon Start nemcsak az első otthon megszerzésében segít több százezer fiatalnak, de a bérleti díjak leszorításához is hozzájárul, ez pedig azoknak könnyebbség, akik majd csak később csatlakoznak a programhoz.
A héten elindult a Startolj rá mobilalkalmazás is – máris több ezren letöltötték.
Eközben három hét alatt közel 30 ezer otthon startos lakás megépítését célzó kérelem érkezett a Programirodába.

Máris közel 30 ezer új lakást terveznek az Otthon Start miatt
Reagálnak a fejlesztők.
Több tucat fejlesztő és egy tucat város érintett a fejlesztési javaslatokban. Az Építési és Közlekedési Minisztériummal dolgoznak ezek feldolgozásán.
A fix 3 százalékos hitel nemcsak az első otthon megszerzését segíti és lenyomja az albérletárakat, hanem beindítja az építőipart, növeli a foglalkoztatottságot, segíti a mobilitást, ennek keretében jó hatással lesz a vidéki és roma foglalkoztatottság javítására is, sorolta tovább Panyi Miklós.
Az első heti összegzés szerint
a programnak köszönhetően egy hét alatt már több ezren indulhattak el a bérlői létből az első otthonuk megszerzése felé vezető úton,
nemcsak Budapesten, hanem az egész országban.
A most kezdődő héten jönnek az első hiteligénylési adatok, tájékoztatást adnak a várható lakásfejlesztésekről, egyeztetnek több önkormányzattal és a Bankszövetséggel is.
Fotó: Róka László