Mennyire alakítja át a mesterséges intelligencia az építészeti szakmát és hogyan őrizhetjük meg a Vitruvius óta élő hagyományokat? Vajon az új technológiák fenyegetést jelentenek a hagyományos építészeti tudásra, vagy könnyebbé teszik az életünket? Erről szólt a Magyar Művészeti Akadémia „Az építészet jövője” című vitaestsorozatának szeptemberi alkalma, amin a hely.hu is jelen volt.
Aktuális és igen komoly témában folyt beszélgetés szeptember 9-én, szerda este a Hild-villában, ahol Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Pálffy György korábban 30 éven keresztül Japánban dolgozó építészmérnök, valamint Jász Borbála filozófus, a Barcelonai Egyetem kutatója beszélgettek az ember és algoritmus kapcsolatáról az építészet jövője vonatkozásában. Az est moderátora Katona Vilmos építészteoretikus volt.
A beszélgetés a három résztvevő rövid állásfoglalásával kezdődött. Pálffy György először az építészet fejlődésének több ezer éves ívét vázolta fel: a vitruviusi ideáktól, melyek az ideális szépség matematikai formába öltését célozták meg, egészen a modern korig jutottunk, amikor a helyi hagyományok jegyeit magán viselő építészetet elkezdte fokozatosan felváltani a sztenderdizáció és előregyártottság. Pálffy saját szemével láthatta azt, hogy Japánban miként teremtenek harmóniát e két megközelítés között, hiszen az országban használt tatami modulokokat nagy számban, gyárakban állítják elő ugyan, ám méretükben szigorú, az esztétikai egyensúlyt követő arányrendszert követnek.
Rámutatott továbbá arra, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása egy olyan folyamat újabb lépése, amely a különböző számítógépes segédprogramok megjelenésével már évtizedekkel korábban megkezdődött.
Szerinte félő, hogy a korábbi lokalitás, azok a helyi építészeti ismertetőjegyek, amik az embereket utazásra hívták, eltűnhetnek az építészetből,
mégis reményre adhat okot a mesterséges intelligencia sajátossága, azaz a unortodox gondolkodás – ezáltal a szakma visszatérhet azon építészeti alapértékekhez, amelyek miatt a résztvevők is elkezdték űzni a szakmát.
Turi Attila saját monológja elején ebbe a gondolatmenetbe kapcsolódott be. Kiemelte a gondolat és az információ közötti különbséget, melyek közül az MI az utolsó kezelésére képes, igaz, igen gyorsan. Többször is megjegyezte: szerinte a „mesterséges intelligencia” kifejezés helyett így a „mesterséges okosság” használata lenne célszerű. Nagy hangsúlyt fektetett emellett az általános emberi moralitás kérdésére is. Mint kiemelte, a technika és a morál különböző ütemben fejlődnek, a modern korban pedig előbbi leelőzte a másikat.
A gondolatmenet kulcsszava az önkorlátozás volt;
mindent, amit csinálunk, vissza kellene horgonyozni az alapvető, a nyugati világban, a keresztény erkölcsökön alapuló moralitáshoz – jelentette ki hozzátéve: nem szabad elfelednünk, hogy az MI hasznos, ám csakis addig, ameddig uraljuk. Szerinte
ügyelnünk kell arra is, hogy a kényelemszeretetünk ne tegyen szolgájává minket.
Jász Borbála egy közvélemény-kutatás példáján keresztül az MI által teremtett valóságot mutatta be. A kutatásban résztvevők egy 10 objektumot magába foglaló kérdőívet töltöttek ki, melyben felváltva voltak MI-generált és valódi, ám atipikus, szokatlan épületek és helyek. Rámutatott, egy ránézésre Gaudí-stílusú, de MI-generált házra a válaszadók jelentős része nemcsak rávágta, hogy létezik, de azt is bepipálta, hogy ismeri is a konkrét épületet. A filozófus továbbá kiemelte, a korábbi felállás megváltozott: az alkotót és a befogadót eddig az alkotás tevékenysége kötötte össze, ám a két fél között mára kölcsönös kapcsolat létesült.
AI vagy valóság? Ezek a világ legfurcsább épületei
Elolvasom a cikket!
Az állásfoglalások után maga a kerekasztal-beszélgetés következett, ami kellemes meglepetés gyanánt valóban kerek asztal körül folyt. Az asztal vidám kereksége azonban nem tudta ellensúlyozni a 21. századi valóság éles helyzeteit. A beszélgetés legelején Pálffy hozakodott elő egy közelmúltbeli példával, amikor egy építészeti iroda az összes kezdő munkatársát elküldte, és őket a mesterséges intelligenciával helyettesítette. Hogy tudja az építész több évtizedes tapasztalat nélkül felvenni az MI-vel a versenyt? – vetette fel Pálffy, aki ezzel kapcsolatban elsősorban a hazai építészeti oktatás hiányosságaira mutatott rá,
amelynek a technika mellett nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a szakma emberi aspektusaira.
Merre tovább, építészeti oktatás?
Elolvasom a cikket!
Turi Attila Makovecz-tanítványként számos családi ház építkezését végigkövethette, így pontosan tudja, hogy az otthon megteremtése nemcsak az algoritmus által meghatározott, matematikai szempontból tökéletes harmóniában lévő értékekről, hanem ennél jóval többről, illatokról, benyomásokról szól. Kiemelte, az MI nem képes értelmezni azt a tágabb értelemben vett arányérzéket, ami meghatározza az életünket, viselkedésünket, ám az ember képes a szigorúan vett, leírható tökéletesség háttérbe helyezésére egyéb szempontokkal szemben. Példa erre a vörösiszap-katasztrófa utáni revitalizációs projekt is, amiben maga is részt vett: itt az érintett családok számára
nem a tökéletes házat tervezték a kollégáival, hanem olyanokat, amik megidézték az elvesztett otthon varázsát.
Azon felvetéssel, hogy az építészet és a poézis között párhuzamot vonhatunk abban az értelemben, hogy egységesen átlépik a vonalat a működés és szükség között, Pálffy is egyetértett. Megjegyezte: ezt a harmóniát a mesterséges intelligencia csak akkor tudná létrehozni, ha a poézist sikerülne matematikailag meghatározni, ám ez szerinte lehetetlen. Hozzátette továbbá: jó megrendelő nélkül nincs igazán jó építész.
Jász ezt a gondolatmenetet folytatta. Úgy fogalmazott, hogy
az építészet adja meg az élet keretét,
az addig tárgyaltak szempontok pedig sem a megrendelő, sem a tervező szempontjából nem pótolhatók. Mivel azonban az MI mégis kikerülhetetlen a szakmában, nyomatékosította, azzal jogi és etikai szempontból is foglalkozunk kell.
Bár ez utóbbi kétségtelenül a közeljövő egyik legmeghatározóbb témája lesz, idő szűkében az ezzel kapcsolatos diskurzus többnyire elmaradt. A beszélgetés vége azonban mindhárom résztvevő részéről tartogatott értékes zárógondolatot: Turi elmondta, a világban vannak archetipikus formák, vonzók és taszítók is, ám a modern építészet szerinte elvesztette megszólító képességét; Jász egyetértett és hozzátette: az egész világ egy bizonyos arányrendszeren alapszik, így az emberi intelligencia sosem szűnhet meg tényezőnek lenni; míg Pálffy egy idézettel zárta le az eseményt:
„Ne engedjük, hogy a mesterséges intelligencia meghekkelje a civilizációt!”
Az építészet jövője vitaestsorozat legutóbbi alkalma tehát bizonyos szempontból megnyugtathatott minket, hiszen a szakma kiválóságai állították:
az emberi tényező az építészetben pótolhatatlan.
Felvetődik azonban a gondolat: ha ezt a kiváló építészek képesek csak igazán megragadni, mi lesz az átlagos építészekkel, illetve azokkal, akiket a lelketlen, szinte láthatatlan épületek megtervezésével bíznak meg? Hogy számukra mit tartogat a jövő, egyelőre nem ismert, az viszont biztos, hogy az Az építészet jövőjének ezzel még nincs vége, idei utolsó alkalma novemberben lesz esedékes.
(Nyitókép: MTI | Mohai Balázs)
