Világszerte november 9-én ünneplik a feltalálók napját. Bár a magyar feltalálókról június 13-án külön is megemlékezünk, az őszi dátum is alkalmat ad arra, hogy felidézzük azokat a magyar innovációkat, amelyek építészetünket máig formálják. Ezek közül a leglátványosabb a Zsolnay kerámiagyár történetében is kulcsszerepet játszó eozin.
Ha Zsolnay, akkor eozin, ha eozin, akkor Zsolnay. Ezzel a módszerrel még az is biztosan találkozott, aki a szót magát nem is hallotta, hiszen az eozinmázas kerámiák a Zsolnay-örökség legjellegzetesebb darabjai.
Előállítása kényes folyamat. A már alapmázzal bevont, majd kiégetett kerámiát többféle fémet tartalmazó péppel vonják be, majd tokban a kemencébe helyezve redukciós folyamatoknak teszik ki. Az így elkészült kerámiát már csak le kell mosni, és láthatóvá válik az olajosan csillogó, több színben pompázó eozinfelület, melyért a mázra tapadt fémgőzök felelősek.
A fémes fényű máz előállításával többen kísérleteztek, de végül a kerámiagyártást forradalmasító Zsolnay Vilmos és Wartha Vince erőfeszítései hozták meg a nagy áttörést 1892-ben.
Először még vöröses színvilágban fénylett a kerámia, innen a név is, amely a görög eósz, azaz hajnal szóból ered,
de hamarosan megjelent az ismertebb sárgás, zöldes türkiz eozinvariáns is.
Az eozinmáz a középkorban alkalmazott lüsztermázas technikával állítható párhuzamba. Előállítási és kémiai alapjaiban szinte megegyezik az eozinnal, illetve kinézetre is hasonlóan irizál. A kontinensünktől keletre már korábban is használatos lüszterezés mór közvetítéssel az Ibériai-félszigeten keresztül került Itáliába, de az eljárás mikéntje a feledés homályába veszett. A fentieket figyelembe véve nem csoda, hogy a késő 19. és kora 20. században, a keleties elemekhez gyakran nyúló szecesszió korában került elő újra az eljárás.
Zsolnay egyedülálló technikával készült dísztárgyai a hazai közönség előtt az 1896-os millenniumi emlékév során debütáltak.
A kollekció legszebb darabjai ma a pécsi Zsolnay Múzeumban található Gyugyi-gyűjtemény részét képezik. A magyarországi siker után hamarosan a nemzetközi szcénát is lenyűgözte a találmány. Az első világsikert az 1900-as párizsi világkiállítás hozta meg, majd az eozin 1902-ben, Torinóban is képviseltette magát. Annak ellenére, hogy az ekkor már elhunyt Vilmos fia, Miklós zsűritagsága miatt saját gyárának termékeivel nem vehetett részt a versengésben, Maróti Géza Kacsás kútjának köszönhetően az eozinmáz az 1906-os milánói iparművészeti expón is szerepelt. Maróti, akit a magyar pavilon belső berendezésének feladatával bíztak meg, munkáival nagy sikert aratott. Bár a pavilon augusztus 3-án a tűz martalékává vált, a Kacsás kútról több másolat is készült, melyeknek fennmaradt példányai a debreceni strandon, illetve a Zsolnay Múzeumban tekinthetők meg.
Ezen korszak építészeti emlékei a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek, így bármikor belefuthatunk egy-egy eozinos épületdíszbe. Pécsen, a Zsolnay család otthonában például a centenáriumi emlékkút, a Széchenyi téren álló Zsolnay-kút, a Tüke-kút és a Városházában található órakút is eozinos részletekkel bír, de Pécs testvérvárosában, Fellbachban is találkozhatunk ilyen megoldással.
A Zsolnay-örökség egyik ikonikus elemeként az irizáló máz a család emlékhelyeiről sem maradhatott le, így a 2023-ban felavatott Király utcai emléktáblájukat is ékesíti. Apja halála után Miklós emeltette a gyár közvetlen közelében a család mauzóleumát, melyet a vállalat munkásai készítettek. A végső forma az ő szakértelmüket dicséri. Ennek központi részét képezi az eozin is, hiszen a neoromán stílusú épületben nemcsak oltár pompázik annak ezer és egy színében, de a templom közepén, a lépcsős pódium tetején álló szarkofág is ilyen bevonatot kapott, melyben maga Zsolnay Vilmos nyugszik.
Budapesten járva a szecessziós, orientalizáló épületeket kell figyelni, ha eozinra vadászunk. Mivel évtizedek óta pocsék állapotban volt, a 2008-ban elbontották a korábbi Hungária fürdő épületét, majd újat építettek a helyére, belső csarnokát és homlokzatát azonban eredeti állapotában felújították. A város egyik legszebb portáján a főbejárat felett elhelyezkedő felirat és a mellette látható kisebb dekorrészletek is eozinosak.
Igencsak gyakran alkalmazta ezt a technikát egyik legnagyobb építészünk, Lechner Ödön is. Gondoljunk csak az Iparművészeti Múzeumra vagy a Városligetnél található Sipeki-villára, mely a magyar szecesszió egyik csúcsterméke. Az épületen mindössze pár évvel ezelőtt végeztek alapos renovációs munkákat. Az 1905-ös épület több kultúra elemeit is magán viseli, szinte minden irányból nézve más formát mutat, de ebből a motívumegyüttesből is kiemelkednek a díszlépcsősort követő, eozinos mázzal megmunkált korlátoszlopok.
Azok, akik jártak már a Fővárosi Állat- és Növénykertben, szintén találkoztak szemtől-szemben az olajos fényű bevonattal, fellelhető ugyanis az 1912-ben elkészült Elefántház épületén is.
Neuschloss Károly műépítész átható keleties-afrikai hatást szeretett volna elérni alkotásával, hiszen az épület eredetileg nemcsak elefántoknak, hanem más, a korban egzotikusnak tekintett fajoknak, így rinocéroszoknak és vízilovaknak is otthonául szolgált – az eozin tehát kihagyhatatlan volt. Az épületet 1997 és 1999 között Kugler Katalin tervei nyomán, Europa Nostra-díjat érő módon, teljesen felújították, de bizonyos elemei teljesen eredetiek maradtak. Az főbejáratot körbeölelő eozinmázba borított domborművek így immár több mint 110 éve méltóságteljesen tekintenek le a látogatókra, emléket állítva nemcsak az eredetileg Vastagbőrűek Házának nevezett épületbe beköltöző egyedeknek, de a világhíres Zsolnay család örökségének is.
