A Gombaszögi Nyári Tábor immár közel százéves múltra tekint vissza és időközben a felvidéki magyarság egyik legnagyobb találkozási pontjává nőtte ki magát. Gombaszög azonban ennél is többet rejt. A fesztivált, a romjaiból újjáépülő völgybéli kolostort, az uralkodó ellen forduló rablólovag történetét, a hatalmas vasipari komplexumot, illetve a házat, ahol az Andrássyak utolsó éjszakájukat töltötték emigrációjuk előtt, egy elhivatott közösség most egy közös szálba sodorja.
„Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki diszes hivatalába bele unván, utazni ment” – kezdi Petőfi Sándor az 1845-ös úti jegyzékét. A költő április elsején a Pestet és Eperjest összekötő gyorsszekérre szállt, majd kevéssel később Rozsnyónál találta magát. Ha már arra járt, körülvezettette magát a környező településeken, így Gombaszögön is megfordult, ahol a kocsis elmondta neki, hogy a helyi kolostorban egykoron vörösbarátok szolgáltak, a föld pedig kincset rejt.
„(...) ejh, furcsa egy hely ám az. A jószág világért sem legel azon a tájon éjfél idején. Kincs van ott elásva (...)”
– jegyezte fel a kocsis szavait a költő.
Ahhoz azonban, hogy megtudjuk, mi tette a felvidéki Gombaszöget azzá, ami, egészen a XIV. századig kell visszamennünk. Ekkor született ugyanis innen mindössze hat kilométerre az a Bebek György, aki gömöri emberként Nagy Lajos király nevében kétszer is járt az avignoni pápánál. Ő volt az, aki az üdvössége reményében megalapította azt a kolostort, ami a mai napig meghatározza a hely szellemét.
A Bebek család az elkövetkező évszázadokban sem tétlenkedett, sőt: a Magyarország számára igen turbulens XVI. században, mint oly sokan mások – és egy ideig saját apja, Ferenc is – a rablólovag hírében álló és hamis pénzt verő II. Bebek György is szembefordult Ferdinánddal, katolikusból evangélikussá lett, kiűzte a szerzeteseket a kolostorból, amit erőddé alakított, mire a király ráküldte a hadait, és egészen Erdélyig űzte őt.
„Minden bizonnyal én is ezt tettem volna abban az időben” – teszi hozzá Orosz Örs, akit a sokan politikusként ismernek, ám a tevékenységi spektruma ennél valójában jóval szélesebb. A Gombaszögi Nyári Tábor egykori főszervezőjeként és a jelentős értékmentő tevékenységet folytató Sine Metu Egyesület elnökeként keresve sem találhattunk volna alkalmasabb személyt arra, hogy kiigazítson minket a fordulatos helyi történelem útvesztőiben.
„Utána elkobozták a vagyont, és kiosztották a császárhoz hű családoknak, úgyhogy az volt az Eszterházyaké, később a Csákyaké, a Pálffyaké és a végén az Andrássyaké. De előbb még feljegyezhetünk egy mintegy két évszázados hanyatlást is, aminek az lett a vége, hogy jött Liptóból egy Johannes Polcz nevű férfi, aki később a »Joó« nemesi nevet vette föl.”
Ő volt az is, aki azt az épületet is átalakította kis vidéki kúriává 1764-ben, amelyben ezen az ad hoc történelemórán részt vettünk és ahol a gombaszögi történeti kiállítás is található. A ház minden bizonnyal már az 1500-as évek elején, a pálos kolostor utolsó virágkorában is állt, ám a történet java még csak ekkor következett, hiszen Joóhoz köthető a szűken vett régió újjáélesztése is.
A kolostort elbontotta, a kövekből pedig három vasgyárat épített a közelben.
„Van egy vasipari része is a kiállításunknak, meg mi magunk is sokat foglalkozunk archeometallurgiával. Innen 15 kilométerre van Közép-Európa legrégebbi fennmaradt nagyolvasztója, aminek a megmentésén most dolgozunk – mondja, pontosabban kiabálja Orosz, miközben működésre bírja a kiállítás egyik kohómodelljét, ami többek között a hangélmény tekintetében is igen intenzív élményt nyújt.
A XX. század újabb fordulatokat hozott. A kúria időközben az Andrássyak kezére került, Andrássy Géza pedig, akinek a lovaspóló magyarországi meghonosítását is köszönhetjük, ide telepítette a ménesét. A vagyonelkobzások, kitelepítések időszaka aztán természetesen az ő családjukat is érintette;
az Andrássyak Svájcba menekültek, ám utolsó éjszakájukat még pont ebben az épületben töltötték.
A háború után a birtokon téesz működött.
„A pálos kolostor, már ami maradt belőle, hála Istennek éppen az udvar közepén volt, így megmaradt, de hagyták benőni, ráadásul ha valami vízvezetéket vagy villanyvezetéket kellett húzni, akkor azt richtig mindig a kolostoron keresztül húzták” – tudjuk meg Orosz Örstől.
Volt azonban egy dolog, amit sikerült a két háború közötti időszakból átmenteni. A cserkészmozgalom csíráiból kinőtt Gombaszögi Nyári Tábor immár közel száz éve, 1928-ban, még az Andrássy-birtok almáskertjében indult szabadegyetemként, bár plakátja és programja már akkor is volt. Az elkövetkezendő évtizedekben – kisebb-nagyobb kilengésekkel – a magyar diákélet egyik legjelentősebb fórumává nőtte ki magát, ám 2005-ben költöznie kellett a csapatnak, így a tábort tíz évig Krasznahorkaváralján rendezték meg.
A 2000-es években még csak pár tucat résztvevővel megrendezett tábor ennek ellenére sebes növekedésnek indult, amiben nagy szerepe volt magának Orosznak is. „Mikor 2008-ban kifulladt, akkor jelentkeztem én be, hogy szívesen átveszem a szervezést, de csak azzal a feltétellel, ha teljes kompetenciát kapok. Innentől 14 évig voltam főszervező, ami alatt a tábort a felvidéki magyarság legnagyobb rendezvényévé emeltük föl egy 500 fős önkéntes csapattal – tavaly előtt például 44.000 vendégéjszakánk volt” – meséli Orosz, aki hozzáteszi, hogy az értékmentés eredetileg nem tartozott a Sine Metu profiljába, de a tábori önkéntes társaságra támaszkodva, annak erejét és lelkesedését érezve közösségi alapon 7-8 éve ezt már programszerűen űzik.
A genezist Tompa Mihály református papköltő szobrának visszaállítása jelentette,
melynek apropóját 2017-ben a reformáció 500. évfordulója adta. A projektet alaptőke nélkül sikerült kivitelezni, mert mint Orosz is hangsúlyozza, egy szobor csak akkor lehet tényleges a közé, ha az közadakozásból készül.
Evés közben jön meg az étvágy: nemrég kiadták Peter Kresánek, Pozsony egykori polgármestere művének fordítását, a nagy felvidéki műemlékes lexikont is, ami mintegy ezer oldalon több ezer képpel mutatja be a térség kulturális kincseit, míg Orosz monográfia formájában jelentette meg a Trianon utáni szobordöntések krónikáját. Mindennek persze megvan a kultúrharcos vonulata is.
„Azzal például jól lehetett motiválni a szlovák geofizikus kutatói szakmát, hogy berobbantunk ide a Magyar Régészeti Intézet 16 antennás georadarjával, amin pont 15-tel több antenna van, mint azon amit a Szlovák Tudományos Akadémia használ. Magyarországi partnerünk, dr. Stibrányi Máté révén olyan tökéletes képalkotásra vagyunk képesek a beszkennelt területekről, hogy attól az itteni közeg hanyatt vágta magát, mely tovább motiválta a kutatási versenyt.”
Versenyezni márpedig van mivel, hiszen az egyesület több mint egy tucat Trianon után ledöntött emlékművet helyezett vissza kifejezetten vad helyekre,
egyet például a Magas-Tátra legmagasabb, még közúton elérhető pontjára,
amivel közel száz évig senki sem próbálkozott meg. Ahhoz azonban, hogy újjáéledt történeti relikviát lássunk, még a gyönyörűen felújított Andrássy-kúriát sem kell elhagynunk, a sarokban áll ugyanis egy hatalmas, smaragzöld cserépkályha, amit valamikor a 15-16. század fordulóján készíthettek a besztercebányai kályhaműhelyben. Az alkotást eredetileg a kolostor ebédlőjében helyezték el, azonban amikor az leégett, egészen a szuterénig zuhant, ahol – két és fél méteres mélységben – több száz évig, hozzávetőleg 1300 darabra törve pihent, egészen addig, amíg az egyesület ki nem ásta.
„Covid idején, az első hullámban, egyszer csak itt találtuk magunkat majdnem hetvenen a fesztivál időpontjában, összetoltunk 12 sörpadot, kitettük a 1300 cseréptöredéket, és elkezdtük összeragasztgatni a darabokat. Volt, akinek egy sör után ment a legjobban, volt, akinek tizenegy után. Volt, aki hajnalban és volt, aki fényes nappal állta körbe az asztalt, de mindig dolgozott rajta valaki. Ez a középkori puzzlejáték így végül egy hétig tartott. A csempéknek középkori technikával elkészítettük a másolatait, mire jelentkezett négy magyarországi kályhás, Géber Zoltán, Németh István, Németh Mihály és Bányi Zoltán, akik Facebookon végigkövették a szenvedéseinket, hogy akkor ők ezt társadalmi munkában megépítik nekünk. Eljöttek, megépítették, és most ebben fűtünk, az eredeti cserepek pedig a kiállításban láthatók.”
Az értékmentés közösségi jellege különben meghatározza az egész egyesületi tevékenységet, ami tehát szoros összeköttetésben áll a fesztiváli önkénteskedéssel is. Az udvaron található kolostor romjait is így közös erővel tárták fel, természetesen – a helyi szabályokat figyelembe véve – professzionális régész felügyelete mellett. A szemfülesek azonban észrevehetik, hogy hiába a több évszázadnyi hányattatás, fosztogatás és rongálás, két hatalmas ablak így is remek állapotban tör az ég felé.
„Amikor nemrég kezdeményeztük a belépésünket a Szlovák Vármentő Egyesületbe, hamar kiderült, hogy már mindent tudnak rólunk hiszen többen is követik a munkánkat. Sokan a szlovák kollégák közül követendő példának tartják a látványos, de tömegben kifejezve mégsem jelentős visszaépítéseket.
A nyolcszögletű kápolnának áttört lemezből és vasprofilokból készült tömegi rekonstrukciója Szlovákiában sorban a második ilyen jellegű megoldás.
Kézenfekvő, reverzibilis, mégis nyolc évet kellett várni, míg a hatóságokat sikerült meggyőznünk – mondja büszkén az egyesület vezetője.
A kolostor újjászületett szeletétől és a szomszédos, a Kárpát-medencében rendkívül ritkának számító nyolcszögletű temetőkápolna-maradványtól – melynek alapzatára egyelőre csak a vázszerkezetet húzták fel – mintegy tíz perc sétára található az a terület, ahol magát a fesztivált is tartják. A helyszínt 2016-ban vásárolta meg az egyesület a magyar állam hathatós támogatásával, de a lehetőséget a véletlen teremtette meg. 10 évvel ezelőtt az eredeti cél ugyanis a krasznahorkaváraljai kemping megszerzése volt, ennek azonban a helyi politikai csatározások útját állták.
Ezen persze már senki sem bánkódik, sőt, a tábor modernkori virágzása is erre az időszakra tehető. A fesztivál közepén az amfiteátrum található, amelynek emblematikus nézőtéri székeit az érsekújvári hűtőgyárban készült hűtőszekrénybelsőkből alakították ki 1984-ben. Átellenben pedig Smidt Tamás műépítész tervei alapján épp két új épületet – a fesztivál központi egységeit – húzzák fel, amit a látogatószám meg is követel. Hiába azonban a tömegek, a tábor így sem veszítette el az identitását. Kalmár Endre booking manager szerint ez eleve adja magát, de kellenek bizonyos szokások is,
így például minden évben kopjafafaragással állítanak emléket a fesztiválnak.
Látogatásunkkor azonban ez még a jövő zenéje volt, cserébe tanúi lehettünk annak, ahogyan lezárul egy több száz éves kör. A temetőkápolna mellett ugyanis eltemették azoknak a szerzeteseknek a csontjait, akik réges-régen a templomban szolgáltak. Közülük sokan mártírhalált haltak és a legtöbbjük csontjai a régészeti feltárások idejéig tisztességes szertartás nélkül voltak beseperve a föld alá, így idén júliusban, a gombaszögi nyári tábor visszatérésének tizedik évében, amikor elkezdődik a fesztivál, valami be is fejeződik: a szerzetesek végre békében nyugodhatnak ott, ahol anno a végzetük érte őket.
Petőfi kocsisának tehát igaza volt, de kifejezetten szerényen fogalmazott:
Gombaszögön nemcsak a föld alatt, hanem a fölött is bőséggel találunk kincset.
