Három hónap alatt látványos mozgás indult el a lakáspiacon: tízezrek igényelték a fix 3 százalékos Otthon Start hitelt, megduplázódott az első lakást vásárlók aránya, és sorra indulnak az új lakásprojektek. A keddi sajtótájékoztatón Panyi Miklós és Lánszki Regő arról beszélt, hogy a fiatalok soha nem látott súllyal jelentek meg a piacon, miközben az építési engedélyek száma is meredeken emelkedik.
Három hónap telt el az Otthon Start Program indulása óta, és a kormány szerint már most jól látszik, hogy a fix 3 százalékos hitel komoly mozgást indított el a magyar lakáspiacon.
A keddi sajtótájékoztatón Panyi Miklós miniszterhelyettes és Lánszki Regő országos főépítész számolt be az eddigi eredményekről – mindketten a keresleti és a kínálati oldal egyidejű élénkülését hangsúlyozták.
Több tízezer igénylés, megduplázódó első lakásvásárlói arány
A szeptember 1-jén elindult Otthon Start Programra eddig 22 ezer hiteligénylés érkezett be, összesen mintegy 800 milliárd forint értékben. A kérelmek egy része már végigfutott: több mint 8500 igénylőnek folyósították is a hitelt, nagyjából 300 milliárd forintot – ismertette Panyi Miklós.
A Miniszterelnökség államtitkára szerint a program legfontosabb eredménye, hogy a rendszerváltás óta először újra a 20-40 éves korosztály lett az ingatlanpiac motorja.
Az első lakást vásárlók aránya országosan megduplázódott: Budapesten például a korábbi 12-15 százalék helyett már 35-40 százalék, vidéken pedig 20-25 százalékról szintén 40 százalékra nőtt.
Az adatok alapján a fiatalok nemcsak nagy számban jelentek meg a piacon, de egyre nagyobb lakásokban gondolkodnak. A 30-40 évesek vidéken már a vásárlók közel harmadát adják, és átlagosan 96 négyzetméteres otthonokra költenek több mint 58 millió forintot.
A 20-30 évesek átlagos költése 38,6 millió forint, alapterületben pedig 85 négyzetméter környékén járnak – ami jóval meghaladja a korábbi „első lakás = garzon” mintát.
Budapesten még élesebben látszik a generációváltás: a 30-40 évesek aránya 32 százalék, a 20-30 éveseké 19 százalék lett. Bár a 40-60 évesek még mindig többet költenek, arányuk kisebb, így már nem ők mozgatják a piacot. Az igénylők átlagéletkora 34 év, jellemzően 34-35 millió forint hitelt vesznek fel 25 éves futamidőre, és az ügyletek 40 százaléka házaspárokhoz köthető. Ma tízből négy lakástranzakció már az Otthon Start konstrukcióval történik.
Nemcsak a kereslet pörgött fel, újra megindult a lakásépítés is
A kínálati oldalon is látványos változás kezdődött az elmúlt hónapokban – erre már Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára hívta fel a figyelmet. A kiadott építési engedélyek száma több mint 25 százalékkal nőtt az év harmadik negyedévében, és ha a trend folytatódik, év végére akár 30 százalék fölé is mehet az emelkedés.
Lánszki szerint azért kulcsfontosságú az új lakások építése, mert ha a kedvezményes hitel csak a használt piacra lenne felvehető, az csillagászati árakat eredményezne.
„A kedvezményes hitel mellé kínálati oldali bővülés is kell, különben csak az árakat hajtanánk fel” – fogalmazott.
A kormány ezért vezette be a 250 lakás feletti projekteket érintő nemzetgazdasági kiemelést, amennyiben a lakások minimum 70 százaléka megfelel az Otthon Start Program követelményeinek.
Eddig 51 ilyen projektötlet ismert, összesen 38 és fél ezer lakással. Ezek közül:
- 5 projekt már megkapta a kiemelt státuszt (6148 lakással),
- 7 projekt társadalmi egyeztetése lezárult, ezeket most küldik aláírásra (4262 lakás),
- 16 projekt miniszteri vizsgálat alatt áll (9500 lakás),
- 4 projektet elutasítottak (1889 lakás).
A többség budapesti helyszínhez kötődik, de több vidéki nagyvárosban – Pécs, Győr, Szeged, Debrecen – és agglomerációs településen is terveznek hasonló fejlesztéseket.
A programmal kapcsolatban további fontos bejelentés, hogy 2026. január 1-étől belterületi átsorolásra váró, ám jelenleg még külterületen zajló családiházas fejlesztésre is igénybe vehető lesz a fix 3 százalékos hitel.
A barnamezős építkezéseket az állam további kedvezményekkel ösztönzi: ha lakások épülnek ilyen területen, a beruházó visszakapja az 5 százalékos ÁFA-t.
Eddig 4 ilyen beruházás kapott engedélyt, összesen 1400 lakással, és még 8 ilyen projekt bejelentése várható. Lánszki szerint mindez azt jelzi, hogy megfordult az újlakás-építések évek óta tartó csökkenése, és újra elindulhat egy erős lakásfejlesztési ciklus. A kormány célja, hogy a hitelezhető új lakások ma még alacsony, 10 százalék körüli aránya jelentősen nőjön.
Két oldalról építkezik a program
Mindkét szereplő hangsúlyozta, hogy az Otthon Start Program akkor lehet tartósan sikeres, ha egyszerre növekszik a kereslet és a kínálat.
A fiatalok lakáshoz jutása mellett az is cél, hogy az építőipar régóta várt, stabil megrendelésekhez jusson, kiegyensúlyozottabb jövőképpel, mint az elmúlt években.
Az első három hónap eredményei alapján úgy tűnik, többéves visszaesés után új lendületet kaphat a lakáspiac. A következő hónapok nagy kérdése az lesz, hogy a most beindult új projektek mennyi idő alatt jutnak el a kivitelezésig, és hogy 2025-ben valóban tartósan megfordul-e az újlakás-építések trendje.