Hatalmas, gömb alakú sportcsarnok épülhet Tiranában

Hatezer fő befogadására lenne alkalmas.

Mindenki szereti a golyókat és a labdákat, így kétségtelenül a köz javát szolgálná az a hatalmas, gömb alakú sportcsarnok, amit az MVRDV építésziroda tervezett Albánia fővárosába, Tiranába. A tervekben kijelölt helyszínen jelenleg az Asllan Rusi sportcsarnok található, így megvalósítása csak ennek lebontása után vehetné kezdetét.

A gömb

100 méteres átmérőjével mintegy húsz emelet magas lenne, az itt megrendezésre kerülő sporteseményeket pedig 6000 néző tekinthetné meg a helyszínen. Winy Maas, az MVRDV munkatársa hiánypótló módon rávilágít, hogy „a gömb alakú forma a sok sportágban használt kerek labdára utal”.

Így nézhet ki a gömb belülről
Fotó: MVRDV

A több mint 90 ezer négyzetméteres épület belseje a tervek szerint több szintre lenne beosztva: legalul a sportpályák kapnának helyet, a felsőbb emeleteken pedig – melyek középen lyukasak lennének, biztosítva a letekintés lehetőségét – egyéb szolgáltatások lennének.

Különlegessége, hogy a gömbbe szállodai szobák mellett megvásárolható ingatlanokat is terveznek.

Az elképzelés jelenleg igen kezdetleges, így egyelőre nem ismert, legkorábban mikorra valósulhatna meg.

Forrás és nyitókép: MVRDV

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat