A Mikulásról sokféle történet él, de kevesen tudják, „lakhelye” valójában nem a hófödte északon, hanem Dél-Olaszországban keresendő. Bari román kori bazilikájában őrzik ugyanis Szent Miklós ereklyéit, akinek legendájából a Mikulás alakja megszületett.
Bár gyerekkorunk óta úgy tudjuk, hogy a Mikulás valahol a távoli északon lakik – az Északi-sark hófödte tájain, Lappföld erdeiben vagy épp Grönland magányos fjordjai között –, a valóság egészen más.
A legendás ajándékozó alakja ugyanis sokkal inkább egy napsütötte, délolasz városhoz kötődik.
Bariban, az Adria-parti település román kori bazilikájában őrzik Szent Miklós ereklyéit, azét, akiknek alakjából a Mikulás hagyománya évszázadok során kibontakozott. Ha tehát úgy tesszük fel a kérdést: hol lakik a Mikulás, a legpontosabb válasz alighanem így hangzik: Bariban.
Szent Miklós, a 4. században élt kis-ázsiai püspök a világ legismertebb szentjei közé tartozik. Nevét leginkább a szegények és rászorulók támogatása tette híressé.
Legismertebb legendája szerint három szegény lány számára éjjel, titokban, az ablakon keresztül adott aranyat, így megmentve őket attól, hogy prostituáltnak álljanak.
E történetből született a későbbi Mikulás alakja, aki a keresztény világban az ajándékozás és a jóság szimbólumává vált, és számos országban a karácsonyi ajándékozáshoz is kötődik.
Szent Miklós ereklyéi 1087-ben kerültek Bariba. Ezt az eseményt a korabeli itáliai források „elszállításnak” nevezik, valójában azonban a myrai székesegyházból bari kalózok elrabolták a hajózás védőszentjeként is ismert püspök ereklyéit. A város ezáltal a szent tiszteletének központjává vált és azóta is zarándokok tömegeit vonzza.
A bazilika építése az ereklyék megérkezését követően kezdődött, a 11–12. század fordulóján, a dél-itáliai román stílus jegyében.
Külső megjelenése szigorú és szabályos, a homlokzat három kapuval és középen rozettás ablakkal tagolt, a masszív, szögletes tornyok erősítik a tömbszerű tömegalakítást.
Csakúgy, mint a pugliai román építészet más példáinál, a szűkszavú külsővel ellentétben áll a légies és magasztos hangulatú belső.
A bazilikális szerkezetnek megfelelően a főhajó magasabb – gazdagon aranyozott kazettás síkmennyezetén a szent életét ábrázoló freskókkal –, a két oldalhajó pedig alacsonyabb, keresztboltozatos.
A főoltárt az úgynevezett cibórium vagy baldachin fedi: faragott oszlopai és architektonikus tagolása a pugliai és a bizánci díszítőelemeket kombinálja.
Szintén látványos a püspöki trón, amely a főhajó végében található, emberalakos domborművekkel és oszlopokkal díszített, és a liturgikus hierarchia hangsúlyozására szolgál.
A bazilika magyar szempontból is érdekes, itt nyugszik ugyanis Bona Sforza lengyel királyné és bari hercegnő, a mi Izabella királynénk édesanyja. Síremléke az említett trón mögött látható, csodás reneszánsz faragványokkal díszítve.
Bár az egész épület nagyon szép, a kripta különös jelentőséggel bír, itt vannak ugyanis Szent Miklós ereklyéi – a hajósok védőszentjéhez méltóan egy bárka alakú ereklyetartóban. Az oszlopok egyszerű, masszív, korinthoszi fejezetűek, a boltozatok félkörívesek. A kripta kis kápolnái és ortodox ikonjai az elmélyülést segítik, miközben a zarándokok számára közvetlen kapcsolatot biztosítanak a szenttel.
Az ökumenizmus szempontjából is fontos a bazilika, Szent Miklóst ugyanis mind a katolikusok, mind az ortodoxok tisztelik, utóbbiak nagy számban látogatnak el a városba.
Így a templom a két keresztény felekezet közötti párbeszéd, a közös kultusz egyik központi helyszíne.
Bari Szent Miklós-bazilikája tehát egyedülálló épület, egyszerre a pugliai román építészet remeke, művészeti kincs és népszerű zarándokhely.
A szent életét bemutató művek, a cibórium és a püspöki trón mind a középkori keresztény művészet gazdagságát és a szent évszázadok óta töretlen kultuszát tükrözik.
Emellett a bazilika a Mikulás legendájával is közvetlen kapcsolatot teremt, ami vallási és kulturális szinten egyaránt értékes.
