Nyakunkon a hétvége, merre menjünk kirándulni? Itt a Hely.hu utazós sorozata, hazánk építészeti értékeket rejtő vidékeinek bejárásával: ezúttal Nógrád vármegyébe, a palócok vidékére indulunk!
Nógrád vármegye szívében fekszik Hollókő, az UNESCO Kulturális Világörökség egyik magyarországi helyszíne, rengeteg turista célpontja a főszezonban. Ám ha még időben vagy egy csendesebb napon érkezünk, igazán átélhetjük a hely szépségét és szellemét. A bájos falu fölött egy
az utóbbi években jelentősen felújított, visszaépített sziklavár áll, lélegzetelállító kilátással a nógrádi hegyekre és völgyekre.
A vár eredete a 13. századra vezethető vissza, amikoris a tatárjárás utáni zűrzavaros állapotokban királyi rendeletnek köszönhetően felépült a kővár. Első ismert lakója egy Péter fia Mikus nevű nemesember volt.
Az azóta eltelt századok során számos tulajdonosváltás történt: török kézre is került, várfalai közt olyan történelmi jelentőségű személyek is megfordultak, mint Evlija Cselebi, a híres török történetíró, világutazó. Cselebi 17.század végén megírt, tízkötetes Utazások könyve értékes forrás a hódoltság korának megismeréséhez. Hollókő váráról így emlékezik meg:
„A vár alakja magas halmon fekvő kicsi ötszögű vár, fakapuja van, benne mintegy száz üres ház van. Egyetlen templomát dzsámivá alakították át a padisah nevére. Gondoskodás történt, hogy éléstár és hadiszertár legyen benne.”
A török háborúk után, mint oly sok erősséget az országban, a hollókői várat is lerombolják 1711-ben egy királyi rendeletre hivatkozva, majd sorsára hagyják. A 20. század második felének régészeti és restaurációs munkái, majd a 21. századi nagy visszaépítés után ma ismét egy látványos, nagyszabású várat járhatunk be, ha Hollókő fölött felkapaszkodunk a kapujához.
A várhegy alatti völgyben meghúzódó egyutcás, jobbára palócok lakta Hollókő falu története nem is olyan régre tekint vissza.
A török kiűzése utáni első nagyobb összeírás 1715-ből még csak három magyar háztartásról számol be Hollókőn.
Ahogy a lakosság száma egyre gyarapodott, úgy nőtt a száma a jobbára fából és vályogból épült kis házikóknak is. A gyakori tűzvészek hatására a faépítészetet részben felváltotta a kőépítészet: a domboldalra épült, kőalapra állított, tornácos vályogházak egymás mellett sorakozva festői látképet adnak a tájnak. A régies és autentikus hangulatot erősíti a vezetékek hiánya, ugyanis mostanra megoldották, hogy a szokásos vezetékek a föld alatt legyenek elvezetve – ne pedig a levegőben éktelenkedjenek –, újra kiemelve ezzel a hagyományos palóc népi faluképet.
Hollókő jövője a múltjában van,
ezt erősíti, hogy gyakorlatilag egy élő múzeumfaluként működik a település a turisták számára, időszakos programokat, vásárokat, hagyományőrző foglalkozásokat kínálva az érdeklődők számára. Április 18-ától kezdetét veszi a Hollókői Húsvéti Fesztivál, ahol remek családi és gyermekprogramok várják majd az érdeklődőket.
Ha már a régióban járunk, Hollókőtől nem messze, már a szlovák határ közelében fekszik Benczúrfalva. Nevét egykori lakója, a híres festő, Benczúr Gyula tiszteletére kapta – a település korábbi neve egészen 1927-ig Dolány volt. A festő közeli jó barátja, Mikszáth Kálmán tanácsára vett magának kúriát 1910-ben és alkotott itt élete utolsó éveiben, itt is hunyt el 1920 júliusában. A kivételes tehetségű művész néhány fontos műve is itt született, mint például az Európa elrablása vagy a Krisztus az olajfák hegyén. Dombtetőn, festői környezetben áll az igazán hangulatos, magyaros, rusztikus barokk kúria. Nemrég készültek el a felújításával, így ma egy korszerűsített és mai igények szerint felújított épületről beszélhetünk, ami Benczúr Gyula tiszteletére múzeumként üzemel.
Benczúrfalva szomszédjában áll Szécsény, ahonnan a főúri Széchenyi-család a származását eredezteti. A ma a szlovák határ mellett fekvő kisváros kiesik a hazai túraútvonalakból, pedig egykor Nógrád fontos települése, a Felvidék egyik kapuja volt. Ennek megfelelően jelentős történelmi múlttal bír, építészeti emlékei között értékes épületeket találunk. Szécsényt meghatározza az egykori vár tágas körzete:
az itt-ott megmaradt eredeti várfalak hatalmas térséget vesznek körbe, ami ma is a város központját adja.
Itt található a Forgách-kastély, ami egy késő középkori várkastély helyére épült az 1700-as évek közepén barokk stílusban. A Forgáchok negyed évezreden keresztül voltak a birtokosai, majd Pulszky Ferencé lett a kastély. Ez az igazi 19. századi reneszánszember a korabeli magyar kultúra egyik fő szervezőembere lett, segítette az Esterházy-képtár és ezzel a későbbi Szépművészeti Múzeum gyűjteményének megvásárlását, majd 1869-től 25 éven keresztül a Nemzeti Múzeum igazgatója lett, továbbá az MTA tagja és egyben a magyar szabadkőműves mozgalom nagymestere is volt.
A 20. században újabb tulajdonosok kezére került a hatalmas kastély, végül pedig – különös módon – nem államosítás, hanem eladás útján került a kommunista állam tulajdonába. A hetvenes évektől múzeum működik falai között, értékes parkja pedig természetvédelmi terület lett. A ma Kubinyi Ferenc nevét viselő múzeumban Nógrád régészeti és történelmi emlékeit tekinthetjük meg, néhány megmaradt szalon bejárása mellett.
A kastély közelében áll egy középkori eredetű, korabeli építészeti elemeket is őrző, jelentős ferences templom és kolostor. Az 1330-as évek óta itt élő és szolgáló ferenceseket a kommunizmus idején negyven évre elüldözték, de a rendszerváltás óta újra visszatértek. Szécsényben áll egy neobarokk tűztorony is – ami ferdeségével tűnik fel, a talaj ugyanis az idők során megsüllyedt alatta.
Nógrádi körutunkat zárhatjuk aztán Szentkút zarándokhelyének meglátogatásával: a festői, erdős dombok közötti katolikus kegyhely az utóbbi években igencsak kinőtte magát. Hatalmas parkolók és új építésű szálláshelyek és közösségi épületek között kereshetjük fel a barokk kegytemplomot, amit 1758-ban kezdett felépíttetni az Almássy család.
A hagyomány szerint 1091-ben a Szent Lászlót üldöző kunok egy völgybe szorították a királyt, aki egy szakadék fölé ért, de onnan reménytelen volt a továbbjutás. Ekkor lovával átugratt a a szakadékot és a legenda szerint a patkószegek nyomán forrásvíz fakadt, mégpedig gyógyító forrás. A helyszín már a középkorban is zarándokhely volt, a török háborúk után tovább fokozódott a népszerűsége, a 21. század pedig egészen új fejezetet hozott hosszú történetében.
Ma már évente 200 ezer zarándok is ellátogat ide hitük gyakorlására és reményeik beteljesülése érdekében.
A modern infrastruktúrán túljutva, az erdős völgy mélyén még átélhetjük mi is a kegyhely eredeti, idilli hangulatát.
