Karácsonykor Nápoly egészen sajátos módon meséli el a születés történetét. A város betlehemhagyománya évszázadok óta egyszerre vallásos ábrázolás és összetett kulturális nyelv, amelyben a hit, a mindennapi élet és a történelem rétegei fonódnak össze. Ünnepi cikkünkben a nápolyi betlehemek világán keresztül mutatjuk meg, hogyan válik a szent történet élő, hétköznapi tapasztalattá.
Nápoly különleges hangulatához nagyban hozzájárul a Presepe, vagyis a betlehemépítés élő hagyománya, mely jóval régebbi, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. Bár a betlehemkészítés művészete Itáliában már a középkorban megjelent, Nápolyban a 14. századtól dokumentálható a jelenléte, valódi művészeti formává azonban a 18. században vált.
Ebben döntő szerepe volt a Bourbon-dinasztiának, különösen Carlo di Borbonénak, vagyis III. Károly spanyol és nápolyi királynak, aki uralkodása idején a betlehemet kivitte a templomok világából, és beemelte az arisztokrácia reprezentációs tereibe.
A főúri palotákban ettől kezdve nem egyszerű áhítati tárgyként jelent meg, hanem kulturális státuszszimbólumként is, a nemesi családok versengtek egymással, ki tud gazdagabb, bonyolultabb, látványosabb betlehemet építtetni. A nápolyi betlehem ekkor nyerte el azt a formáját, amelyet ma ismerünk.
Ennek a hagyománynak az egyik legfontosabb sajátossága, hogy a jelenetek szándékosan nem a bibliai Betlehemben játszódnak.
A megszülető Krisztust nem Palesztina távoli földjén látjuk, hanem egy idealizált, 18. századi Nápoly utcáin. Sikátorok, piacok, kocsmák, romos oszlopok és boltívek között bontakozik ki a történet. Ez tudatos döntés, a nápolyi betlehem üzenete, hogy Krisztus születése nem történelmi epizód, hanem örök esemény, amely minden korban és minden városban újraértelmezhető. Ebben az olvasatban Jézus valóban Nápolyban születik meg.
A betlehem figurái messze túlmutatnak a dekoráción. Százával jelennek meg, és mindegyikük meghatározott szimbolikus szerepet tölt be. Benino, az alvó pásztor az emberiség álmát testesíti meg, azt az állapotot, amelyből Krisztus a világra születik, ezáltal felébredünk. A borárus az eucharisztiára utal, a halárus az ősi keresztény jelképet idézi, a macellaio, vagyis a hentes Krisztus majdani áldozatának előképe. A mosónő a megtisztulás, a hétköznapi munka és a lelki felkészülés figurája. A cigánylány, gyakran háttérbe húzódva, mégis hangsúlyosan jelen a sors és a jövendölés motívumát hordozza, Krisztus jövőbeli szenvedésének próféciájával. Cicci Bacco, vagyis Bacchus a bor és a mulatozás alakja az ókori, pogány világ továbbélését jelzi.
A nápolyi betlehemben semmi sem véletlen, minden alak értelmezhető, minden jelenet beszél valamiről.
Ugyanez igaz az építészeti környezetre is. Az ókori romok a pogány világ lezárulását jelképezik, azt a történelmi és spirituális fordulópontot, amelyet a születés eseménye hoz el.
A hidak, lépcsők és ívek átmeneteket mutatnak földi és égi, régi és új között.
A barlang mint helyszín a születés, a titok és a kinyilatkoztatás tere. A betlehemek gyakran emelkedő szerkezetűek, a tekintetet fokozatosan vezetik a Születés jelenete felé, mintha egy belső úton haladnánk végig a pogány elemektől a keresztény vallásosságig.
A figurák technikai kivitelezése önmagában is művészeti teljesítmény. A hagyományos nápolyi pásztorok terrakottából formált, kézzel festett fejet kapnak, testük drótból és kenderből készül, így mozgatható és természetes testtartásra képes. Ruháikat textíliákból, gyakran selyemből és lenből varrják, szemeik üvegből vannak. Ez a technika különleges életszerűséget ad az alakoknak, amelyek nem merev figurák, hanem gesztusaikban is kifejezők.
A nápolyi betlehem egyik legfontosabb jellemzője a szent és a profán együttélése.
A Szent Család közelében ott vannak a kocsmák vendégei, a zenészek, a kártyázók, a koldusok. Ez nem tiszteletlenség, hanem maga a nápolyi világkép, annak hangsúlyozása, hogy Isten az emberek valóságába érkezik meg, nem egy idealizált, steril térbe.
Ez a hagyomány ma is él. San Gregorio Armeno utcája évszázadok óta a betlehemkészítés központja, ahol a mesterség generációról generációra öröklődik. A figurák világa folyamatosan bővül, a történelmi és bibliai alakok mellett megjelennek a mindenkori jelen szereplői is.
Nápolyban a betlehem nem kizárólag a karácsonyról szól, ezek a műhelyek egész évben dolgoznak.
A nápolyi betlehem végső soron egyszerre színház, képzőművészet, szimbolikus elbeszélés, társadalmi látlelet és hitvallás. Egy olyan hagyomány, amely megmutatja, hogyan fér meg egymás mellett a mindennapi élet és a szent történet.
A nápolyi betlehemhagyomány legfontosabb darabjai ma elsősorban múzeumi környezetben láthatók.
Mégis megőrizték azt a narratív és szimbolikus erejüket, amely eredetileg a magánpaloták tereiben formálódott meg. Ezek közül három különösen jól mutatja a műfaj sokszínűségét.
A Cuciniello-betlehem
A Cuciniello-betlehem a Certosa di San Martino, vagyis a Szent Márton-kolostor gyűjteményének központi darabja, a nápolyi betlehem klasszikus, szinte kanonikus megfogalmazása. Michele Cuciniello munkája tudatosan összeállított, nagy ívű kompozíció. A jelenetek egy barlangszerű térben rendeződnek el, ahol a fények váltakozása a nappalok és éjszakák ritmusát követi.
A hangsúly nem kizárólag a Születésen van, hanem azon az úton, amely a pásztoroktól a királyok érkezéséig vezet.
A Cuciniello-betlehem a nápolyi hagyomány teljességét mutatja, zsúfolt, részletgazdag, mégis következetesen felépített, és pontosan érzékelteti azt a gondolatot, hogy a szent esemény a hétköznapi élet szövetébe ágyazódik.
A Banco di Napoli betleheme
A Banco di Napoli betleheme , amely a Palazzo Riccában, az egykori banki levéltár tereiben kapott helyet, egészen más karaktert képvisel.
Ez a betlehem kevésbé látványos, visszafogottabb kompozíció, ahol a hangsúly a figurák minőségén, arányain és az egész jelenet belső rendjén van.
Az alakok mozdulatai fegyelmezettek, az építészeti elemek rendezettek, a tér kevésbé zsúfolt. Ez a betlehem jól tükrözi azt a polgári és intézményi környezetet, amelyhez kötődik, inkább szemlélődésre hív, mint lenyűgözésre, és a nápolyi betlehem hagyományának elegáns, intellektuális oldalát mutatja meg.
A Bourbon-betlehem
A Bourbon-betlehem, amely a Nápolyi Királyi Palota gyűjteményéhez kapcsolódik, a 18. századi udvari kultúra világát idézi. Ebben az esetben a hangsúly különösen erősen a három királyok menetén van, amely gazdag ruházatával, egzotikus részleteivel és hangsúlyos térbeli elhelyezésével a kor kozmopolita szemléletét tükrözi.
A figurák öltözéke és megjelenése túlmutat a helyi környezeten, és azt az elképzelést erősíti, hogy a Születés eseménye az egész világot megszólítja.
A Bourbon-betlehem egyszerre vallásos tárgy és reprezentációs eszköz, amely jól érzékelteti, miként vált a betlehem a hatalom és a kultúra közös nyelvévé Nápolyban.
Ez a három betlehem együtt világosan mutatja, hogy a nápolyi hagyomány nem egységes stílus, hanem különböző társadalmi rétegek, gondolkodásmódok és esztétikai elképzelések találkozási pontja. A betlehem itt amellett, hogy karácsonyi látványosság, történeti dokumentum is, amelyből egy egész város világlátása olvasható ki.
