Ha megemlítjük a Napraforgó utca nevét, akkor azoknak, akik kicsit is érdeklődnek Budapest építészete iránt egészen biztosan eszébe jutnak a pasaréti házak. Ismerik Bauhaus telepként, színes házas utcaként, de a valódi történetet annál kevesebben. A TERC kiadó gondozásában megjelent könyv azonban teljes őszinteséggel és hitelességgel nyit be a 22 ház kapuján, hogy megmutassa az olvasóknak, mi is rejlik valójában a falak mögött. Jó hír, hogy mindezt már nemcsak magyarul, hanem angol nyelven is elolvashatjuk.
A modern magyar építészet egyik izgalmas fejezete kel életre Ferkai András Ybl Miklós-díjas, Németh Lajos-díjas, Molnár Farkas-díjas és Príma díjas építészettörténész, építész kötetében, Modern házak és lakóik – A Napraforgó utcai kislakásos mintatelep története címmel.
A könyv különlegessége nemcsak témájában rejlik, hanem fontos megemlíteni az egyedülálló megközelítést is. A közel 200 oldalon ugyanis nem csupán az épületek történetét és stílusát dolgozza fel a szerző, hanem arra is vállalkozik, hogy a házak lakóit, sorsukat is feltárja (természetesen a személyiségi jogokat nem sértve).
Ez a „mikrotörténelem” megközelítés újító módon ötvözi az építészettörténetet a társadalomtörténettel.
A lakók bemutatása által a házak pedig nem kizárólag tervezési egységekként jelennek meg, hanem élő, változó otthonokként, amely különösen izgalmassá és valódivá teszi a kötetet. De miért is fontos ismernünk a lakókat, ha minket a ház érdekel? A szerző célja, hogy az olvasók megismerkedjenek a telep megszületésének körülményeivel és nézzék végig az egyes házakat a lakóérték szempontjából is.
„Eddig főként az építészekről esett szó a Napraforgó utca kapcsán, most kifejezett szándékom a házak lakóira terelni a figyelmet. Köztudott, hogy a telepet kezdeményező Fejér és Dános cég már a tervezés során megpróbált vevőket szerezni az egyes házakra, akik azután beleszóltak a további munkába, ha szükséges volt, módosították a terveket az igényeiknek megfelelően” – fogalmaz a könyv előszavában Ferkai András.
Ennek tükrében az egyes tulajdonosok és tulajdonosváltások nyomán az otthonok, mint épületstruktúrák alakulásait is megismerhetjük.
A kötet korabeli tervekkel, dokumentumokkal, fényképekkel, sokszínű illusztrációkkal rekonstruálja a házak eredeti, korai állapotát, majd részletesen bemutatja a fellelhető információk alapján a módosításokat.
A könyv egy jelentős szelete a Napraforgó utca házaival foglalkozik ugyan, de Ferkai András nem hagyta válaszok nélkül azokat sem, akik távolabb tekintve a mintatelepek és a kislakásépítés elterjedéséről, európai példákról vagy éppen a modellt életre hívó lakhatási, gazdasági helyzetről, történeti háttérről olvasnának.
Az első nagyobb fejezet első részében egy európai, történeti kitekintést tehetünk, majd rögtön a második résztől úgymond „visszazoomolunk” Magyarországra és a hazai helyzetről, aztán a pasaréti mintatelep születéséről ír a szerző. Kitérve a fogadtatásra, a kihívásokra, például az eleinte megugorhatatlannak tűnő falakra, amelyek a kezdeményező cég és az építészek előtt magasodtak, akár az elavultnak ható előírások miatt vagy a rosszalló hangok okán.
Külön kiemelném azt a körülbelül 10 oldalas, gazdagon illusztrált részt a kötetből, amelyben a technikai innovációkat, az új felszereléseket, a korszak modern vívmányait tanulmányozhatjuk, mint például az egyedi elosztású Halaman-ablakok, de ebből a részből derül ki az is, hogy miért él az emlékezetünkben színes utcaként a Napraforgó utca, annak ellenére, hogy már nem annyira tarkák azok a bizonyos házak.
A kötet szerint az egykori újságok minden esetben megemlítették a telep színességét, bár mostanra nem sok épületnél tudhatjuk, milyen színű volt eredetileg.
„Írásos nyoma van annak, hogy a 2. számú ház citromsárga, a 20. számú ház fehér (kis részben kék) volt, a 15. számú kék, vörös és lila, a 4. számú pedig málnapiros.”
Ha pedig már a színes utca elnevezésről lerántottuk a leplet, nem árt megjegyezni az sem, amire az író már az előszóban is felhívja a figyelmet. Mégpedig, hogy a Bauhaus nem pontosan az, amivé mára a fogalom a mindennapi szóhasználatban alakult. Illetve hogy annak ellenére, hogy a Bauhaus példájaként emlegetik a Napraforgó utcai mintatelepet és ez a könyv is a híres németországi iskola, a Bauhaus alapításának százéves évfordulójának alkalmából jelent meg,
a Napraforgó utca nem egy Bauhaus-telep.
Sőt, Ferkai szerint a telep egyetlen háza kapcsán jogos Bauhaust emlegetni, amelyet Molnár Farkas tervezett. A Bauhaus félreértelmezésére pedig a legkifejezőbb gondolat a szerző által is idézett Kállai Ernő művészettörténész mondatai: „A Bauhaus-stílus közkeletű jelszó lett, melynek nevében vállalkozó szellemű, ügyes építők dús aratást tartanak. (...)
A Bauhaus mintegy félrevonul a nagy lakomától, és másokra bízza, hogy lefölözzék az immár kényelmesen lefölözhetőt.
Továbbra is kutató és kísérletező laboratórium óhajt inkább lenni, semmint kaptafára dolgozó nagybani gyártó.”
Ám Bauhaus ide vagy oda, ez a fogalmi tisztázás szemernyit sem vesz el a Napraforgó utcai mintatelep varázsából, építészettörténeti értékéből, amelynek megismeréséhez egyszerre útmutató, érdekes olvasmány, szakmai anyag Ferkai András könyve, amely egyszerre szól szakmabeliekhez és az építészet, várostörténet iránt érdeklődőkhöz.
A történeti hűség, a gazdag képi anyag és a személyes történetek ötvözete egyedülállóan élővé teszi a Napraforgó utca házait. A kötet angol nyelvű kiadása pedig nemcsak a nemzetközi olvasók számára teszi hozzáférhetővé a Napraforgó utca történetét, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a magyar modernizmus egyik legsajátosabb példája méltó helyet kapjon a nemzetközi építészeti diskurzusban.
De ki az a John Pen?
John Pen, vagyis eredeti nevén Székely János író, forgatókönyvíró, aki könyveinél az előbbi álnevet használta. A forgatókönyveket pedig John S. Toldy néven írta többek között a Vágyak a viharban című filmét is 1940-ben, amelyért Oscar-díjat vehetett át. Állítólag a gálán még az akkori amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt is megtapsolta a magyar származású alkotót. Székely íróként sem nevezhető sikertelennek: pályafutásának legismertebb műve a Kísértés című önéletrajzi ihletésű regény.
Felvetődik a kérdés, hogy John Pen vagy John S. Toldy vagy Székely János, hogy kapcsolódik a pasaréti mintatelephez.
Ahogy a könyvből kiderült, a két történet a Napraforgó utca 6-os számú háznál találkozik,
mivel ennek az épületnek az első tulajdonosa Székely volt. Viszont a megvásárlás után finoman szólva sem töltött túl sok időt a házban az Oscar-díjas forgatókönyvíró. A háború alatt és után többen lakták például Dinner Rezső, Alter Henrik kereskedő, majd Kollin Jenő textilnagykereskedő. Később a házat államosították, aztán 1961-ben kapta vissza Székely János Budapesten élő özvegye, Bársony Erzsébet az épületet. 1962-ben pedig a lánya, Székely Kati örökölte a kötetben Székely-házként nevezett ingatlant az eladásig.
Ilyen és ehhez hasonló történeteket is olvashatunk a Modern házak és lakóik – A Napraforgó utcai kislakásos mintatelep története című könyvben, amely már angol nyelven is elérhető a TERC kiadó webshopján.
Nyitókép: Csepely Máté
