Rövidesen új épül a használhatatlanná vált kilátó helyére.
Ledöntötték a 2007-ben átadott, eredetileg napórának is tervezett Napszentély-kilátót, amely a Magyarhertelend és Orfű közötti dombon állt. A 23 méter magas, négyszintes kilátóból azonban nem vandalizmus áldozata lett, sőt.
A kilátót, amely egy 2016-os villámcsapás miatt látogathatatlan volt szándékosan, irányítottan döntötték le, hogy új épülhessen a helyére.
„A bontás során kiderült, hogy a fa tartószerkezet veszélyes állapotban volt, elkorhadt, a sok évvel ezelőtti villámcsapás nélkül is zárva kellett volna tartani a kilátót. Pályázati forrásból tudjuk most újjáépíteni, az anyagiak rendelkezésre állnak. Az új fém tartószerkezet már gyártás alatt van, amely fa borítást fog kapni, ezáltal szépen illeszkedik a természet adta környezetbe, és a sziluett is emlékeztetni fog a régi kilátóra. A kilátó mellett próbálunk kialakítani további létesítményeket: kerékpártárolót, nyársalási lehetőséget, esőbeállót, esetleg egy kis büfét
– magyarázta a történteket a Facebookon Bakó Norbert, Magyarhertelend polgármestere, aki azt is megosztotta, hogyan fog kinézni az új kilátó.
Fonyód kilátóját jóval drámaibb okokból bontották el. Mint kiderült, az építmény a cincérek áldozata lett. Erről itt írtunk részletesen:
Szétrágták a cincérek: el kell bontani Fonyód kilátóját
Alig 14 éve adták át, de tönkrement a szerkezete.