Leomlott a szilágycsehi református templom, most te is hozzájárulhatsz az újjáépítéséhez!

hely.hu

Személyi sérülés nem történt; a helyi egyházközösségnek 10 millió forintra lenne szüksége a károk helyreállításához.

Február 3-án, az esti órákban leomlott a szilágycsehi református templom tornya – számol be róla a Krónika.

A templomban szerencsére senki sem tartózkodott a baleset során,

de a helyi rendőrség egyik alkalmazottja megsérült, miközben éppen a munkahelye felé tartott. A rendőrnőt kórházba szállították, eszméleténél van.

A XV-XVI. századi eredetű templomon, mely a Partium egyik legrégebbi műemléke, 2025 októberétől kezdve felújításokat végeztek: az átfogó munkálatok célja az épület szerkezeti megerősítése, a tetőzet és a falak helyreállítása, illetve a belső terek és a homlokzat restaurálása lett volna. Minderre 10 millió lej vissza nem térítendő támogatást kaptak, befejezési határidejét pedig 2027 végére tűzték ki.

A felújítás során azonban a szakemberek arra lettek figyelmesek, hogy a torony alapzata és falazata rendkívül gyenge, így a tervezett régészeti feladatokhoz már hozzá sem kezdhettek. A Krónika nem hivatalos információi szerint az épület közelében földmunkákat végeztek, ami hozzájárulhatott a baleset bekövetkeztéhez.

A Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést szervezett a gyülekezet részére; az elkövetkezendő 115 nap során 10 millió forintot szeretnének összegyűjteni.

Az adományokat az adomany.jobbadni.hu weboldalon, valamint az Alapítvány bankszámlájára várják. Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005, közlemény: szilágycsehi templom.

Forrás: Krónika

Nyitókép: Torkos Márk-Erik | KREK

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat