Nemrégiben kiderült, Magyarország leendő miniszterelnöke, Magyar Péter nem a Karmelitában rendezi be miniszterelnöki irodáját, hanem a Parlamenthez közelebb költözik. De mégis mi is az a Karmelita? Alábbi cikkünkben áttekintjük az előbb vallási célú, majd színházi, végül pedig politikai szerepet betöltő épületkomplexum történetét.
Kevés épület szerepelt annyit az elmúlt 10 évben a hírekben, mint a Karmelita. Mióta Orbán Viktor 2019 legelején ide költöztette a miniszterelnöki irodát, az épület a kormányfői hatalom egyik legfőbb szimbólumává vált, ám múltjáról, jelentőségéről csak ritkán esik szó.
Pedig területén már a XIII. századból vannak érdekes feljegyzések. A ferencesek Magyarországi letelepedését IV. Béla király engedélyezte, sőt, a Karmelita helyén, 1269-1270-ben még templomot és zárdát is alapított a számukra, mivel a budai vár déli része kellően messze esett a sűrűn lakott területektől. Építészeti felépítése ismeretlen, kizárólag egyetlen, 1541-es ábrázoláson lelhető fel. A török hódoltság alatt a várban mindössze egy keresztény templom maradt működésben: a Mária Magdolna templom, így a ferencesek kénytelenek voltak istentiszteleteiket itt megtartani, miközben saját, Szent Jánosról elnevezett templomukat az idegen berendezkedés mecsetté alakította át, valószínűleg azért, mert közvetlenül a basa főhadiszállás mellett helyezkedett el.
Az átalakítások pontos részletei szintén ismeretlenek, ám a XVI. században Gerlach István udvari prédikátor feljegyezte, hogy az épületben mind a földön, mind a falakon gyönyörű szőnyegek kaptak helyet, a keleti falban pedig boltíves fülkét alakítottak ki, ahonnan a szertartásokat vezették. Buda visszafoglalásakor, az 1686-os ostrom során, mint a várnegyed oly sok másik építészeti emléke, a mecset is jelentős károkat szenvedett: a közeli puskaporos torony felrobbanása következtében mind ez, mind a basai rezidencia összeomlott, így az ország újjáépítésekor teljesen új fejezet kezdődhetett a telek történetében.
A hódoltság utáni újjáépítést vezető I. Lipót, hogy a katolikus vallást terjesszék, számos szerzetesrendnek adott betelepülési engedélyt. Így kerültek Magyarországra a XIII. századi eredetű karmelita rend szerzetesei is, akik tradicionálisan visszafogott, már-már aszketikus életvitelt folytattak. Érdekesség, hogy első körben egy Úri utcai területet jelöltek ki a számukra a várban, ami azonban szűkössége miatt nem felelt meg elvárásaiknak; ezt a klarisszáknak értékesítették, majd a jezsuitákat váltva, akik egy évnyi itt tartózkodást követően a Nagyboldogasszony templomba költöztek, az egykori Basa dzsámi romjain megépítették a – többé-kevésbé – máig álló épületegyüttesüket.
A folyamat a valóságban persze ennél lassabban ment végbe: a telket 1693-ban adták át a karmelitáknak, az alapkőletételre 1725-ben kerülhetett sor, és a templom 1734-ben készült el, igaz, belső berendezése és díszítése még évtizedekig elhúzódott, így csak 1763-ben szentelték fel. A végeredmény mindenesetre – állítólag – gyönyörűre sikerült. Mint a XVIII. század ábrázolásain is láthatjuk, az egyhajós templom későbarokk stílusban épült, és a keresztboltozattal fedett szentélyt balról torony kísérte, amiben négy harangot helyeztek el. A templom tetőpárkányzata egymagas volt a kolostorépületével, ahonnan egy lépcső vezetett a kórushoz.
Amilyen sokat vártak a karmelita szerzetesek új otthonukra, annyira gyorsan kellett azt elhagyniuk. Mint ismert, II. József és rendeletei rendesen felforgatták az ország működését, és ez különösen igaz volt a vallási struktúrákra, hiszen azon szerzetesrendeket, amik szerinte nem végeztek hasznos munkát, feloszlatta. Ezzel a karmeliták magyarországi története gyakorlatilag véget is ért: 1784-ben kiköltöztették őket épületegyüttesükből, és hogy még jobban fájjon, annak berendezését is elárverezték.
A Karmelitáról azonban nem feledkeztek meg. Miután a kalapos király 1783-ban Pozsonyból Budára költöztette a Magyar Királyi Helytartótanácsot, a Magyar Királyi Udvari Kamarát, illetve a Királyi Hétszemélyes Táblát, nyilvánvalóvá vált, hogy a város egész egyszerűen nem tudja kielégíteni a nagy számú tisztviselők szórakozási igényeit. Hogy az tisztviselőket boldoggá tegye, II. József egy színházbérlő javaslatára elhatározta, az egykori templomból és kolostorból színházat varázsol. A munka elvégzésével Kempelen Farkas udvari tanácsost bízta meg.
Kempelen tervei alapján a kolostorhelyiségekben kaszinót rendeztek be, a földszintre három tekepálya került, a templomépületet pedig színházzá alakították. A munkálatok rendben zajlottak, és 1787. október 17-én, A karmelhegyi barát című, természetesen német nyelvű előadással alavatták fel az átalakított intézményt. Mivel a király kifejezett utasítása az volt, hogy az épület építészetileg is elveszítse templom jellegét, Kempelen jelentős esztétikai változtatásokat eszközölt a külsején is: így például a barokkívelésű homlokzatot egy síkba építette át, és a kornak megfelelően jelentős copfosítást rendelt el. A bejárat fölé erkélyt építettek, míg belül, az 1200 fős nézőtéren a fehér, szürke és kék színek domináltak, a színpad mögött pedig az egykori kolostorcellákat öltözői funkcióval látták el.
Az épületnek jelentős színház- és kultúrtörténeti jelentősége van: 1790. október 5-én itt hangzott el az első magyar nyelvű színelőadás (Simai Kristóf: Igazházi), 1800-ban Beethovent hallgathatta itt a nagyérdemű, míg 1835-ben itt adták elő Budán először a Bánk bánt. Strukturálisan azonban, a XX. századra fordulva, már hagyott némi kívánni valót maga után a Várszínház. Bár 1815-ben, 1854-ben és 1884-ben is végeztek rajta kisebb felújítási-átalakítási munkálatokat – nézőterét szinte teljesen fehérre festették, a mennyezeti festményeket aranyozott díszítésekre cserélték, de kétemeletes, klasszicista homlokzatú utcai szárnya is ekkor nyerte el ma is ismert formáját –, illetve 1917-1918-ban restaurátorok is kezelésbe vették, a kedvezőtlen gazdasági helyzet lehetetlenné tette az átfogóbb állagmegóvási feladatok teljesítését. A tragédia, ami így elkerülhetetlenné vált, 1924-ben következett be. A pocsék állapotban lévő fakarzat egy része leszakadt, és az épület állapotára, tűzveszélyességére hivatkozva a színházat bezárták, a színelőadások pedig ezen a helyszínen évtizedekre szünetelni kényszerültek.
Miután 1943-ban gyakorlatilag teljesen szanálták belülről az épületegyüttest, Budapest ostroma során jelentős károkat szenvedett el. A kolostor Színház utcai szárnyának udvari menete leomlott, ez lett a sorsa az északi és keleti szárnyak egy részének is, tetőzete elpusztult, a templom szentélye bedőlt. A templomot 1947-ben, a kolostort 1949-50-ben, Meczner Lajos vezetésével, az eredeti állapotokhoz meglepően hűen állították helyre; előbbi színházi funkcióját 1978-ban nyerte vissza, és 2016-os bezárásáig az ország egyetlen XVIII. századi, aktív színházépülete volt, míg a kolostorban sokáig különböző hivatalok kerültek elhelyezésre.
Az elmúlt bő egy évtizedben az épület korábban soha nem tapasztalt nyilvánosságnak örülhetett, hiszen 2014-ben napvilágot láttak Orbán Viktor tervei, hogy a magyar miniszterelnöki rezidenciát a Várnegyedbe költözteti. Bár az 1867 és 1945 között fennállt állapotok elérhetetlennek bizonyultak, hiszen a Sándor-palotában ekkor már évek óta a köztársasági elnök székelt, Zoboki Gábor és építészirodája garantálta azt, hogy a célra a Karmelita kolostor is tökéletesen megfeleljen.
A megújulás jegyében mindössze egy, kívülről is szembetűnő változtatást eszközöltek: a Duna felőli homlokzat kapott egy erkélyt. Belül a Magyar Nemzeti Galéria, illetve az Iparművészeti Múzeum kölcsönzött műtárgyai találhatók; bútorok között találunk restaurált darabokat, illetve másolatokat is, a Várszínház helyét a könyvtár vette át, míg a kormány üléstermét a refektóriumi helyiségben helyezték el.
Hogy mi lesz a sorsa Karmelitának a jövőben, egyelőre nem ismert. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy háromszáz éves történelme során bőven kijutott neki a nagy jelenetekből.
Forrás: Műemlékvédelem, 23/1.; Horler Miklós et al.: Budapest műemlékei 1. - Magyarország műemléki topográfiája 4.; Clauderné Vladár Margit : A Várszínház története. Tanulmányok Budapest Múltjából 10.
