Aki nem tud magyarul, nem költözhet Sátoraljaújhelyre

hely.hu

A zempléni Sátoraljaújhely önkormányzata elfogadta a helyi önazonosság védelméről szóló rendeletét, amely szigorú feltételekhez köti a városba való betelepülést és ingatlanvásárlást,.

A sátoraljaújhelyi képviselő-testület által elfogadott szabályozás úgy fogalmaz: kiemelt cél, hogy a város hosszú távú fenntarthatóságát és élhetőségét biztosítsa, valamint megelőzze a közösségi összetartást veszélyeztető jelenségeket, ideértve a betelepülések kívánatos mértéket meghaladó hullámait és az ingatlanszerzések aránytalanságát.

Az önkormányzat a rendelet értelmében elővásárlási jogot gyakorolhat az eladó ingatlanokra,

valamint szabályozhatja a lakcímlétesítést, beleértve annak engedélyezését vagy tilalmát is.

A betelepülni vágyóknak kérelmet kell benyújtaniuk a jegyzőhöz a szükséges dokumentációval együtt. A rendelet előírja, hogy a betelepülőnek folyamatos biztosítotti jogviszonnyal vagy nyugdíjjal kell rendelkeznie, továbbá a megvásárolt ingatlanban egy főre legalább 10 négyzetméternyi lakóterületnek kell jutnia.

Azt is kikötötték: a nem magyar anyanyelvű ingatlanvásárlóknak legalább társalgási szintű magyar nyelvtudással kell rendelkezniük.

Ez a szabályozás érintheti a városban már jelenleg is ingatlannal rendelkező nyugat-európai munkavállalással rendelkező szlovákiai szlovákokat, akik befektetési céllal vásároltak és adtak bérbe lakásokat.

A rendelet emellett százezer forintos betelepülési hozzájárulás megfizetését is előírja az újonnan érkezők számára.

Nem Sátoraljaújhely az első település, amely él az önazonosság védelmének lehetőségével és különböző feltételekhez köti a betelepülést, egy Pest vármegyei település mellett Taktaharkány is így döntött már.

Forrás

Fotó: MTI / Vajda János