Olaszország az a hely, amit mindenkinek legalább egyszer látnia kellene. De még aki nem is járt ott, az is ismeri az építészetét – nemcsak a számtalan film, könyv és fotó révén, hanem mert hatásával, sőt, az épületeinek hasonmásaival lépten-nyomon találkozunk, bármerre is járunk a világban. FormaVilág című új sorozatunkban bejárjuk a világot, hogy – a nagykövetségekkel együttműködve – az egyes országokat az építészetükön keresztül fedezzük fel.
Olaszország annyira benne van a magyarok kultúrájában, hogy legalább egyszer mindenki igyekszik elmenni, hogy megnézze. Még azok is körbenéznek a városokban, akik elsősorban nyaralni kívánnak a tengerparton, s a látogatást a pihenésre, kikapcsolódásra gondolják eredetileg fordítani.
Vannak is különösen kedvelt helyek, városok, környékek, amelyekre feltétlenül el szeretnénk jutni, amelyeket meg szeretnénk nézni. Ösztönöznek erre a magyar írók, akik regényeikbe foglalják Olaszországot, a festők, akik a tájaikat, városaikat elevenítik fel számunkra, a filmek, amelyek az olasz nagyvárosokban vagy éppen kisebb településeken játszódnak, vagy a zene, amelynek számtalan sok műfajában kiváló alkotókat és előadókat találunk. A gasztronómiáról nem is beszélve, mára már beépült az étkezésünkbe számos hagyományosan olasz étel.
Mindezeket látni, érezni, megélni természetes vágya az embernek.
Azonban a személyes találkozás azzal a rengeteg csodával, ami az itáliai félszigeten található, mégiscsak meglepetést tartogat, mégiscsak elámul az ember. Magyarországról indulva van egy általános útvonal, amit követ az utazó, s akárhol áll meg, rengeteg érdekességre figyelhet.
Itt van például Velence, ami maga a varázslat, ilyen város nincs több a világon, hiába próbálják itt is, ott is utánozni.
A főútja víz, a Canal Grande, aminek a két partján meseszép paloták emelkednek. Nem lehet kihagyni, látni kell, hogy elhiggyük, ez tényleg valóság.
Velence után a magyar utazó dél felé veszi az útját, sok esetben meg sem áll Firenzéig, ami ráadásul erősen bele van épülve a magyar kultúrába, hiszen Mátyás király kapcsán mindenki hallott Lorenzo de’ Mediciről, az ő reneszánsz építkezéseiről, a firenzei művészóriásokról. A város egy különleges ékszerdoboz akár az egyházi, akár a világi épületeit tekintve, s a Ponte Vecchio aranyműves műhelyei révén ez még szó szerint is érthető.
Firenze után jön az igazi nagy meglepetés, Róma. Többezer év lenyomata, miközben egy folyton megújuló, ma is új negyedekkel, épületekkel gazdagodó város. De itt a történelmet keressük az antikvitástól a barokkig, már ami az építészeti látnivalókat illeti.
A magyar utazó a későbbi építészetre nem nagyon figyel, pedig Rómában ebből is rendkívülit láthat. Ehhez azonban nem hetek, hanem évek kellenének, hogy Róma építészetét valamelyest megismerje az ember, s rendíthetetlen kitartás, hogy fenntartsa a figyelmét, az érdeklődését, valamint teljes nyitottság, hogy be is tudja fogadni.
Egy 3-4 napos római utazás éppen csak betekintést nyújthat abba, hogy mit kellene megnézni, éppen csak arra elég, hogy konstatáljuk, hatalmasak és lenyűgözők az antik emlékek, csodás a Colosseum, a Pantheon, tényleg vannak a bazilikák, a Vatikán, a Palazzo Farnese, a Palazzo Falconieri – 1927 óta a Római Magyar Akadémia –, s egyéb nagy arisztokrata családok 4-500 éves palotái.
A modern egyetemi városba az Erasmus-ösztöndíjasok jutnak el, a Foro Italico sportlétesítményeibe a sportolók, az EUR-ba, Róma két világháború között épült modern városnegyedébe azok, akik az országos levéltárban kutatnak vagy kifejezetten a modern építészet iránt érdeklődnek.
Rómában minden korból található emlék, s az is példaértékű, milyen természetesen élik meg őket a rómaiak,
s azt is izgalmas látni, mennyi hazai és külföldi turista csodálja meg őket az év minden szakában.
Ha még van idő, Nápoly a következő állomás, ahol viszont a magyar utazók kicsit elveszve érzik magukat a sok csodás épület között zajló túlságosan nyüzsgő élet miatt. De a Castel Nuovo, a Palazzo Reale, a Teatro di San Carlo, a dóm, a Santa Chiara kolostorkertje és a város főutcája, a via Toledo bele kell, hogy férjen az időbe, még ha keveset is szánunk Nápolyra. Ugyanis, innen még el kell menni Pompejibe, hiszen ilyen épen megmaradt antik várost nem szabad kihagyni.
Ezek a városok nagyjából a Grand Tour, a 17-18-19. században a német, angol, francia utazók által bejárt helyek, amelyeknek az ismerete hozzátartozott a közép és felső osztályokhoz tartozó személyek, az értelmiségiek és a művészek általános műveltségéhez.
Itália művészete minden európai művészet alapja, mondják is, hogy Itália a művészet bölcsője.
Bárhova, bármelyik kis- vagy nagyvárosba megyünk Olaszországban, a legmagasabb szintű művészettel találkozunk. Felfogni nem lehet, esetleg próbálkozni, hogy egy-egy szeletét jobban megismerjük.
Európában és a világ más részeinek történeti és kortárs építészetében sok olyan épület található, ami az olaszországi városok híres épületeinek a másai, ezzel megidézve az olasz remekművet.
Magyarországon is sok hasonmást látunk, amelyek tudatosan egy-egy olaszországi épület mintájára készültek.
Firenzében járva a Strozzi-palotába – melyet 1538-ban Benedetto da Maiano álmodott meg – valószínűleg mindenki eljut, megcsodálja a ritmikusan elhelyezett kettős ablakokkal osztott kubisztikus formáját, a harmonikus, árkádokkal övezett belső udvarát. Gyönyörű, talán a legszebb reneszánsz városi palotának tartott épület.
Gróf Batthyány Géza is így gondolta, ezért kérte meg 1884-ben Hauszmann Alajost, a neoreneszánsz építészet egyik legkiválóbb mesterét, hogy számára Budapesten, az Oktogon mellett építse meg a Strozzi-palotát.
A neoreneszánsz stílus divatja idején, azaz, a 19. század közepén sok olyan épület épült Budapesten és a vidéki városokban, amelyek számos elemükben idézik a firenzei reneszánsz építészetet. Ybl Miklós bevallottan mintának tekintette, amikor a Régi Képviselőházat, a mai Olasz Kultúrintézetet, a Várkert Bazárt és az Operaházat tervezte. A Szent István Bazilika reneszánsz homlokzati kiképzése pedig egy firenzei építész, Leon Battista Alberti mantovai Sant’Andrea-templomának a megoldását idézi.
Szkalnitzky Antal a venetói reneszánsz, Andrea Palladio építészetét követte a neoreneszánsz városi palotáinak – az ELTE Egyetemi Könyvtár, a Thonet-udvar és a székesfehérvári Vörösmarty Színház – kialakításakor.
Hasonlóan közvetlen hatás látható a két világháború közötti olaszországi és magyarországi építészet között,
akkor ugyanis az olasz építészek a modern irányzat jegyében alkottak, aminek a követését Gerevich Tibor, a Római Magyar Akadémia igazgatója, a Rómában ösztöndíjjal tartózkodó építészek számára melegen javasolt, s amelyet más, a modern építészet jegyében alkotó építészek is követtek.
A két világháború között épült templomaink, mint Rimanóczy Gyula pasaréti ferences temploma, Weichinger Károly pécsi Szent Mihály-temetőkápolnája és pálos temploma, az Árkai Aladár által tervezett mohácsi Fogadalmi Emléktemplom, középületeink, mint Rimanóczy Gyula, Hidasi László és Papp József budapesti Postaigazgatósága, Nyíri István és Lauber László Pénzintézeti Központja, iskoláink, például Weichinger Károly és Hübner Tibor által tervezett budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium, valamint Hidasi László és Papp József Árpád Gimnáziuma, továbbá üdülőink, mint Lauber László és Nendtvich Andor pécsi Mecsek szállója vagy Hidasi Lajos balatonlellei MABI Üdülőszállója, nyilvánvaló hatását mutatják annak a modern építészetnek, amely Olaszországban jött létre.
Ezek az épületek is, mint a korábbi évszázadokban olasz hatás nyomán készült épületek is, közvetítik azt az érzést, megidézik azt az olasz környezetet, amelyben az odalátogató komfortosan érzi magát a belőlük sugárzó harmónia és egység révén.
Az olaszországi épületek másolatai vagy a példáik alapján készült alkotások Európában és Amerikában több helyen is megtalálhatók.
Az egész országot nem lehet odavinni, tehát darabjaival kell megelégedni.
Ezt mondta Goethe is, aki ámulattal volt Itália iránt, amikor kétszer is beutazta, majd 1817-ben megírta az Itáliai utazás című művét.
Így voltak ezzel a német építészek is, akik bejárták Itáliát, ugyanis például Münchenben 1844-ben megépítették a firenzei Loggia dei Lanzi mását, a Feldherrnhalle épületét, illetve a Palazzo Pitti homlokzatának a mását, a Münchner Residenz, a bajor királyi palota épületének a Max-Joseph-Platzra néző szárnyát.
Palladio villáinak először az angol nemesség körében volt sikere,
ki is alakult a palladianizmus,
ami azt a stílust követi, amelynek jegyében az 1508–1580 között élt Andrea Palladio Veneto területén épült villái készültek a 16. században. Ezt a vonalat képviseli Angliában az 1727-ben épült Chiswick House vagy a Woburn Abbey; valamint Észak Amerikában az 1750-es Redwood Library, amely Peter Harrison munkája.
A 18. századi olaszországi színházak mintájára épültek színházak szerte Európában
a Galli Bibiena család révén, akik a patkóalakú nézőteret és a színpadi perspektívikus díszletet kidolgozták, vagy ha nem az ő, akkor a követőik, mint Friedrich Gilly, Gottfried Semper, Ferdinand Langhans stb. tervei alapján. Utóbbinak nyomait láthatjuk többek között Drezdában, Lipcsében és Wrocławban. Olasz építészek is dolgoztak több európai városban, például a szentpétervári cári palotaegyüttes – a színházzal együtt – is nagyrészt olasz építészek, például Carlo Rossi és Giacomo Quarenghi munkája.
A sor végtelen, akár ha az Olaszország területén lévő építészetet szeretnénk bemutatni, de akkor is, ha más országokban az olasz építészet nyomán és hatására készült épületeket.
Az antikvitás építészeti és művészeti alkotásai Olaszország területén maradtak fenn legépebb állapotban,
az antik történelem megismeréséhez elengedhetetlen ezeket a materiális formában megőrzött emlékeket ismerni. A középkori templomok a kereszténység történetének tanúi, ugyanakkor komplex építészeti-festészeti és szobrászati alkotások, mint ahogy a hegytetőkre épült városok is, például Gubbio vagy San Gimignano.
A reneszánsz paloták, az új koncepció szerint kialakított városnegyedek, mint Firenze, illetve Ferrara és ideális városok – Urbino, Pienza –, az erődváros, például Palmanova vagy a végváraink mintájául szolgáló közép- és észak-itáliai várak, az egyetemi városok, többek között Bologna és Padova, a 20. században alapított, készre tervezett városok – lásd Sabaudia, Latina és Torviscosa, az olaszországi régi és új építészet alkotásai, az építészet és a táj harmonikus kapcsolata mind annak példái hogy az olasz építészet évezredek óta csodás és nagyhatású műveket hozott létre.
Ezeket tanulmányozva saját történelmünket járjuk végig,
mert minden évszázadból remekművek őrzik az ember alkotó képességét. Igazat kell adni Vágó József építésznek, aki 1930-ban, a Városokon keresztül című művében megjegyzi: „Mert az igazi történelem az egymásra rakott kövek.” S a történelmünk Olaszországban valóban végigkövethető az építészeti alkotások nyomán.
A szerző Ordasi Zsuzsanna művészettörténész. A cikk a magyarországi Olasz Nagykövetséggel együttműködésben készült.
