Ki ne ismerné az Adria sziklás partjait, a hűvös tenger mellett felhevült kőteraszokat vagy az utakat kísérő leandersort? Ki ne próbálta volna Pannónia Nyugat-Balkánba nyúló lankáinak borait összevetni toszkán, provence-i vagy kaliforniai szőlők nedűjével? Ismerős a somogyi méhes, a zalai „hegyeken” fészkelő présház, a nyári semmittevés? Más ez, mint amit Bécs, Győr, Buda patinás rendje, Sopron polgárházai vagy Pozsony feszesre húzott utcái kínálnak. A formakülönbségek rávilágítanak Dél és Nyugat géniuszának különbségeire is. A magyar táj és építészet jellegzetességeiről Hamvas Béla nyomán gondolkozunk…
Az öt géniusz földjében Délnyugat-Magyarországot Hamvas napos, meleg vidéknek írja le, ahol a természet bőséges és termékeny.
Itt a mediterrán hatás, Róma és Athén centruma érvényesül, vagyis az ókori világ emlékezete.
Ez főként az élet szeretetében, a művelődés és a kultivált környezet harmóniájában, valamint a családcentrikusságban nyilvánul meg. A déli területek gazdag termőföldjei, a borvidékek és a Duna menti síkság mind hozzájárulnak a vidék gazdagságához.
Az itt élők életvitele nyugodt, kényelmes és élvezetekre nyitott. Hamvas szerint a déli emberek szeretik az élet apró örömeit, mint például a jó borokat és ízletes ételeket. Az életöröm, az élvezetek keresése és a bölcselkedő hajlam jellemzi őket. A déli költő: Berzsenyi Dániel.
A déliek kultúrája gazdag és sokszínű.
A régióban erős a borászati és gasztronómiai hagyomány, ami összefügg az itt élők hedonisztikus életmódjával.
Az ünnepeknek, fesztiváloknak és a közösségi életnek fontos szerep jut a déliek mindennapjaiban.
Hamvas szerint a déli szellem könnyed és derűs. Az emberek nyitottak, barátságosak és közvetlenek, ugyanakkor mélyen spirituálisak és fogékonyak a művészetekre. Életszeretet és vitalitás jellemzi őket, amely megnyilvánul mindennapi életükben és kultúrájukban.
Délnyugat-Pannónia népi építészete
E régió népi-paraszti vagy hagyományos vernakuláris építészeti jellemzőit a térség földrajzi adottságai, az éghajlat és a történelmi-kulturális hatások alakították.
Az építkezéshez használt anyagokat a helyiek elsősorban a környékről szerezték be. A délnyugat-pannon vidéken gyakori volt a vályog, a tégla, a fa és a kő használata. A vályogot egykor különösen kedvelték, mivel jó hőszigetelő tulajdonságokkal bírt és bárhol könnyen elő lehetett állítani.
Az épületeket egyszerű, funkcionális szerkezet jellemezte. Általában földszintesek voltak, egy vagy két szobával és egy konyhával, amit – füstös mennyezete miatt – gyakran fekete konyhának neveztek. Az elrendezés gyakran L- vagy U-alakú volt, belső udvarral, ahol a gazdasági épületek is helyet kaptak.
A náddal, zsúppal vagy cseréppel fedett tetők meredek hajlásszöge az eső- és hóvíz gyors lefolyását segítette elő. A nád- és zsúpfedél különösen jellemző volt a 19. századig.
Az épületeket egyszerűen, de jellegzetesen díszítették. A homlokzatokat – esztétikai és praktikus okokból fehérre meszelték, így védve azokat a rovaroktól és a hőségtől. A faszerkezetek, mint például a tornácok és az ablakkeretek, gyakran díszes faragással készültek.
A magánházak mellett a délnyugat-pannon régióban találhatók közösségi és gazdasági épületek is, mint például pajták, istállók, magtárak és méhesek.
Külön jelenség a „hegyeken” zajló szertartásos bortermelés épülete, a présház.
Ezek az épületek is helyi anyagokból készültek és egyszerű kialakításúak voltak. Több helyütt még ma is állnak.
A házak elrendezését tehát a praktikum és az egyszerűség jellemezte. A paraszti építészet célja az volt, hogy a lakók számára kényelmes és védett életteret biztosítson, amely megfelelt a helyi éghajlati viszonyoknak és a gazdálkodás igényeinek.
Nyugat szelleme
Északnyugat-Pannóniát Hamvas termékeny és művelt vidéknek mutatja be, amelyet jól ápolt táj és városias rendezettség jellemezett. A régió előnyös földrajzi adottságai okán, mint a dombok és síkságok változatossága, valamint a Balaton közelsége, az itteni vidék gazdagsága felülmúlta a többiét, a nagy európai kulturális centrumok közelsége pedig ösztönözte a polgárosodását.
A nyugati régió történelmi és kulturális hagyományai gazdagok és sokrétűek. A Habsburg Monarchia közelsége és a német kultúra hatása elősegítette a letelepedést és a társadalmi konvenciókhoz kötött életmód meggyökeresedését.
Hamvas kiemeli a régióban jelen lévő polgári kultúrát, amely precizitást, rendet és kifinomultságot sugall.
Ugyanakkor ezt a régiót jellemzi egy bizonyos fokú elidegenedés a természettől, ami a tervgazdaságoknak és az ipari termelésnek kedvezett. Eredeti értelemben vett városok Hamvas szerint csak nyugaton vannak. Ennek az urbanizációnak pedig Párizs a szellemi központja és történelmi mintaképe, a német nyelvterület csak mint a francia hatás közvetítője vehető számításba.
A nyugati emberek életvitele fegyelmezett, rendszerető és munkaközpontú.
Hamvas szerint a nyugati szellemre jellemző a gyakorlatiasság és a racionális gondolkodás, valamint a hagyományok és az újítások közötti egyensúly megtartása. Az itt élők számára fontos a család, de fontosabb a társadalom, az etikett és a helyi szokások tisztelete.
Nyugat-Magyarország gazdasága fejlett és sokszínű. A mezőgazdaság, különösen a szőlő- és bortermelés, valamint az ipar és a kereskedelem egyaránt hozzájárulnak a régió gazdasági stabilitásához. Hamvas kiemeli a helyiek tudatos gazdálkodását és szakértelmét is.
A nyugati emberek szellemi beállítottsága Hamvas szerint mérsékelt és kiegyensúlyozott. A racionalitás és a pragmatizmus mellett a művészetek és a kultúra iránti nyitottság is jelen van. Az emberek értékelik a kifinomult esztétikát és tisztelik az örökségüket.
A nyugati emberek számára az intézményesült kultúra minden egyéb létfenntartó érték fölött áll.
Északnyugat-Pannónia hagyományos építészete
Északnyugat-Magyarország polgárosodó népi építészete a térség gyors gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének eredménye. Ezek a jellemzők az építőanyagok, az építészeti stílusok és a funkcionalitás terén is megnyilvánulnak.
A polgárosodó építészetre jellemző a tartósabb anyagok használata, mint a kő és a tégla, noha a fa továbbra is fontos szerepet játszik, különösen a tetőszerkezetek és díszítések terén. Az épületek falai vastagabbak, szilárdabbak, ami a jobb hőtárolást szolgálja, és a cívis közösség tartós jelenlétét, hosszú távú berendezkedését sugallja. Bár a földszintes épületek továbbra is elterjedtek,
a polgárosodással egyre több emeletes ház is megjelenik, ami a nagyobb belső élettér iránti igényt tükrözi.
Ez abból következik, hogy az emberek itt kevesebb időt töltöttek a szabadban gazdálkodással, és szívesebben tartózkodtak odabent.
A nádtetők helyett a kisebb nyugati településeken is egyre inkább cseréptetőt raktak, amelyek tartósabbak és kevesebb karbantartást igényelnek. A tetők ugyanakkor meredek hajlásszögűek maradnak, ami elősegíti az eső- és hóvíz gyors lefolyását. Ez is a városias közeg jellemzője, gondoljunk csak a német és francia kisvárosokra, szemben az elszórtan álló alpesi házakkal, ahol – a tévhittel ellentétben – a tetők hajlásszöge inkább lapos, hogy a hó tartósan befedje és szigetelje őket. A városokban azonban a házak egymást érik, ezért ott ilyen szigetelésre nincs szükség. Annál inkább van az esővíz elvezetésére.
Az épületek homlokzatai nyugaton idővel egyre díszesebbek, gyakran stukkóval, faragásokkal és festésekkel ékesítettek, ami a polgárosodás eredményeként megnövekedett esztétikai igényeket tükrözi. A nyílászárók sokszor díszesek, nagyobb méretűek és üvegezettek, ami a természetes fény beáramlásának kedvez, így növelve a komfortérzetet.
Különösen protestáns területeken a nyitottabb homlokzatok erkölcsi felhangot is kaphattak, amolyan szimbólumaivá válva az őszinte lelkiismeretnek.
A jólét növekedtével a házak belső terei is tágasabbá váltak, gyakran több szobával bővültek, amelyek új funkciókat szolgáltak, így lett például nappali, hálószoba, dolgozószoba vagy műhely. A házakhoz gyakran tartozott udvar vagy kert, amely a vidéki életmód részeként a kertészkedés és a háztáji gazdálkodás helyszíne.
A polgárosodással növekedett a közösségi épületek száma és jelentősége is. Ezek gyakran a települések központjában helyezkedtek el, és kulturális-társadalmi centrumként szolgáltak. A mezőgazdaság és a kézműipar fejlődésével megjelentek a különböző gazdasági épületek is, amelyek a helyi ipar és kereskedelem bázisai lettek.
Mondhatni tehát, hogy a nyugati géniusz eleve magában hordozta a saját civilizációs átalakulásának magvát, szemben a Déllel, ami az állandóság örömében, a természetben és a múlt megidézésében merült el.
Milyen Észak szelleme és mik a Kelet jellemzői?
A folytatásból kiderül…
Nyitókép: A bajnai Sándor-Metternich-kastély homlokzati részlete (Fotó: katona Vilmos)
Öt géniusz a magyar építészetben
Elolvasom az előző részt is.
