Látogatás Ozorai Piponál: reneszánsz hangulat és jegesmedve Fejér megyében

Kaprinyák Nikolett

Tamásitól 22 km-re, Tolna és Fejér vármegyék határán magasodik Ozorai Pipo várkastélya, amely igazi reneszánsz hangulattal, izgalmas kiállításokkal és szálláslehetőséggel várja a látogatókat.

Története

A firenzei kereskedőcsalád sarja, Filippo Scolari (1369-1426) Zsigmond király lovagjaként vette nőül Ozorai Borbálát és “magyarosította” nevét Ozorai Pipóra. Kortársai közül kitűnt műveltségével, hiszen írni, olvasni és számolni is tudott, legnagyobb sikereit mégis a harcmezőn, a törökök ellen aratta és így jelentős vagyonra, illetve befolyásra tett szert.

Tizennyolc alkalommal mérkőzött meg a törökkel, és mindannyiszor győzött. Oly nagy dicsőséggel végezte a dolgát, hogy a törököt már a neve hallatán rémület szállta meg, és hosszú idő kellett ahhoz, hogy elfelejtse ki volt Pipo.” (Poggio/Engel)

1416-ban kapta meg a királyi engedélyt egy vár vagy kastély építésére, amelyet a házassága révén szerzett birtokán, Ozorán valósított meg. A négyzetes alaprajzú, zárt udvarral rendelkező, egyemeletes várat széles és mély árok vette körül. A földet a szomszédos hegyről hordták ide, hogy minél magasabbnak tűnjön az épület.

A gótikus stílusú várkastélyt kívülről szabályos elrendezésű várfal övezte, amelynek négy sarkát kerek tornyok erősítették.

Az épület nem igazán hasonlított a korabeli várakra, díszítése inkább az itáliai városi palotákra emlékeztetett. Ozorai Pipó halála után özvegye lett a tulajdonos, majd törvényes örökös hiányában a birtok a Hédervári családhoz került. Az épületet Hédervári Ferenc, nándorfehérvári bán alakíttatta át kényelmes, reneszánsz várkastéllyá a XVI. században, majd a 140 éves török uralom után az Esterházy család állította helyre a romokat. A 18. század elején kastélyszerű hivatali, tiszttartói központot alakítottak ki belőle -immár barokk stílusban-, később magtárként és iskolaként is funkcionált az épület.

A kastély akkori gondnoka hazafele sétál munkájából, 1965-ben.
MTI/MTVA
Fotó: Fehérváry Ferenc

Napjainkban

Ozorai Pipó egykori vára teljes körű felújításon esett át, 2002 óta múzeum és szálláshely is működik a falak között sok izgalmas kiállítással. A várkastélyt egy hídon keresztül lehet megközelíteni, a jegypénztár az épületen belül kapott helyet. A növényekkel gazdagon díszített, vadszőlővel befuttatott, loggiás udvarbelső azonnal megállásra készteti a látogatókat, de miután alaposan kigyönyörködtük magunkat a reneszánsz hangulatban, érdemes továbbindulni.

A földszinti terek önállóan látogathatók, a vártörténeti kiállításon az ásatások során előkerült eredeti régészeti leleteket, 3D-s filmvetítéseket láthatunk és közelebbről is megismerhetjük Ozorai Pipó történetét.

Az emeleti termeket és a földszinti konyhát kizárólag idegenvezetéssel lehet felkeresni: a 35-40 perces séta során megtekinthető Ozorai Borbála rekonstruált hálószobája, láthatjuk Pipó rekonstruált páncélzatát és egy életnagyságú lovaskatonát a lovával. A kápolnában több mint 600 éves freskón Szent László tekint ránk alabárddal a kezében. A bejárás végére pedig az is kiderül, hogyan zajlott egy reneszánsz lakoma és miért rejtőzik a pincében egy életnagyságú jegesmedve preparátum.

Fotó: Mohai Balázs

Kastélytúra gyerekkel is

A bejáratnál babakocsi-szimbólum jelzi, hogy gyerekeket is szívesen látnak a várkastélyban. Az épületben lift segíti a babakocsival (és kerekesszékkel) érkezőket, a kávézóban játszósarok várja a legkisebbeket, a mosdóban pedig fellépőt, szűkítőt, pelenkázót találunk.

Kastélytipp a közelben: A dégi Festetics-kastély 27 km távolságra fekszik Ozorától.

Nyitva tartás, cím:

Nyári nyitvatartás (04.01-10.31): kedd-vasárnap 10.00-18.00 (Hétfő: zárva)

Múzeum jegypénztár zárás, shop és kávézó pénztárzárás: 17:15

Téli nyitvatartás (11.01-03.31): kedd-vasárnap 10.00-17.00 (Hétfő: zárva)

A belépőjegyek ára tartalmazza a földszinti kiállítás megtekintését, és a kb. 35-40 perces idegenvezetést is.

Cím: 7086 Ozora, Várhegy u. 1.