Rodosz építészetileg kissé atipikus görög sziget: bár természetesen ókori emlékek is találhatók rajta, mégis két korszak volt itt meghatározó. Az egyik a Johannita (később Máltai) lovagrend időszaka, a másik a két világháború közötti olasz uralom. Ráadásul ez a két korszak összefügg, ahogy az a későbbiekben kiderül. Rodoszi sorozatunk első részeként következzen ez az első, építészetileg rendkívül izgalmas időszak!
Rodosz építészetileg és történelmileg is meghatározó időszaka napra pontosan 1310. augusztus 15-én kezdődött, mikor a Jeruzsálemből, majd Ciprusról is menekülni kényszerülő Johannita lovagrend elfoglalta a szigetet. Az évtizedek kemény munkájával kiépített hatalmas erődrendszer két oszmán támadást is megállított (1444-ben és 1480-ban), mígnem 1522-ben a hatalma csúcsán lévő birodalom sikerrel járt (így hamarosan sajnos hazánk ellen tudtak támadást indítani).
A lovagrend két évszázados uralma alatt Rodosz a többi görög szigettől eltérő építészeti fejlődési utat járt be: a legfejlettebb nyugat-európai építészeti megoldásokat alkalmazták, a Nagymesteri vár, valamint a különleges fogadók a gótikus építészet kiemelkedő színvonalú alkotásai.
Az itt járó turista így nem egy görög szigeten, hanem Avignonban, vagy épp a középkori Angliában érezheti magát!
Ráadásul Rodosz városának stratégiai helyzete miatt a korszak hadiépítészeti csúcsteljesítményének is tekinthető a városerődítés. A várost kettős fal-, illetve árokrendszer övezi, ami a városkapuknál hármas rendszerré bővül. Az erődítést ráadásul folyamatosan korszerűsítették, a 16. század végétől, az ágyúk elterjedésétől a kerek tornyok elé a Közép-Európában is gyakran látható sokszögű bástyákat, úgynevezett olaszbástyákat emeltek. A kikötőt külön erődök védték,
a rendszer központjában pedig ott állt a Nagymester vára.
A lovagrend későbbi állomáshelyén, Máltán az erődépítészetet valóságos tökéllyé fejleszti majd.
A lovagok a Nagymesteri Palota mellett egy sor egyéb épületet is emeltek, ráadásul egy különleges épülettípust is kialakítottak: ez az úgynevezett fogadó, francia kifejezéssel Auberge, angolul pedig inn.
A különböző nyelven történő megnevezéseknek nagy szerepe van, ugyanis a lovagrend nyelvekre tagolódott (a mai nemzetállamok ebben a formában még nem léteztek), és
minden nyelvnek megvolt a maga fogadója, illetve falszakasza, amit fenntartott, illetve annak vonalában védekezett.
Így a lovagrend olasz (itáliai), német, angol, francia nyelvre tagoldódott, de jól leképezte a korabeli viszonyokat, hogy ezek mellett Provence-nak, Auvergne-nek (a mai Közép-Franciaország), Aragóniának és Kaszíliának is külön nyelve, vagyis „tagszervezete” volt. Ezek a nyelvek egymás mellett, utcába rendezve építették fel fogadójukat. Ez az adott egység székháza, egyben lakóháza volt, de a fogadó nevet azért kapta, mert a Szentföldre igyekvő zarándokokat is fogadták – természetesen az adott régiónak, illetve nyelvnek megfelelően.
Az itt lévő épületek funkciójukat tekintve meglepő folytonosságot mutatnak: az itáliai fogadó ma is az olasz állam tulajdona, míg a francia fogadóban most Franciaország konzulátusa működik, az ország ősi, liliomos címere ma is útbaigazítja a látogatót.
A lovagrend egy hatalmas ispotályt is működtetett, ami a zarándokokat, a helyi lakosságot és természetesen a rend tagjait is kiszolgálta.
Az akkori világ egyik legnagyobb és legfejlettebb egészségügyi épületében egyszerre többszáz beteget tudtak ápolni,
meglepően korszerű körülmények között. A hatalmas boltozatok alatt ma a Rodoszi Régészeti Múzeum működik, a gótikus pillérek alatt békésen megférnek egymás mellett az ókori istenek szobrainak maradványai.
A legfontosabb lovagrendhez kapcsolódó építészeti emlék természetesen a Nagymester palotája.
Ez volt az állam és a már említett védelmi rendszer szíve és egyben a sziget jelképe.
Mai állapota – a sziget legtöbb középkori emlékéhez hasonlóan – nem autentikus, ugyanis az 1912-ben kezdődött olasz uralom alatt módszeresen felújították és „visszaközépkoriasították” a rend időszakából származó emlékeket, természetesen az olaszokra jellemző módon kiváló minőségben.
A lovagok utcáján ezt a műveletet még 1913-ban (!) elvégezték, a palotát a harmincas években rekonstruálták, már a fasiszta birodalom igényei szerint. A királyi rezidenciának szánt épületről a hosszú oszmán uralom összes építészeti nyomát eltüntették, a kiegészítések és visszaépítések olyan hitelesek, hogy építészeti szakértő legyen a talpán, aki szét tudja szálazni a különböző korokat az épület homlokzatain. A belsőben már egyértelműbb a helyzet,
egy nagyon jó minőségű, a középkort hitelesen visszaidéző, de határozottan huszadik századi enteriőrt láthatunk.
Rodoszon a 15-16. században egyfajta „népi gótika” is kialakult. A rend által alkalmazott építészeti formákat átvette a helyi elit is, majd őket követve a társadalom széles rétegei. Ezt az építészeti karaktert az oszmán uralom sem tudta átrajzolni, a város utcáin látva lépten-nyomon a legfejlettebb későközépkori francia ízlés nyomait láthatjuk: gótikus ablakkeretek, íves ajtók, kolostorokat idéző boltozatok, melyek alatt – ahogy azt a magyar szó kiválóan kifejezi – valóban boltok működnek.
Rodoszt több sikertelen próbálkozás után végül fél éves ostromot követően 1522. december 22-én foglalta el az oszmán birodalom. Szulejmán igazán lovagias ellenfél volt: a lovagok ötven hajóval, fedélzetükön a rend tagjaival és további többezer rodoszi lakossal elhagyhatták a szigetet, rövid kitérővel Máltára távoztak. A sziget pedig majdnem négyszáz éven át a hatalmas török birodalom része lett, míg 1912-ben Olaszország elfoglalta, majd nagyszabású építkezésekkel átformálta arculatát.
Folytatjuk!
Ha Rodoszon túl Görögország más pontjainak építészete is érdekel, ez tetszeni fog:
