Rodosz építészetileg kissé atipikus görög sziget: bár természetesen ókori emlékek is találhatók rajta, mégis két korszak volt itt meghatározó. A középkori lovagi építészetet bemutató első rész után a második meghatározó korszakot, a két világháború közötti olasz uralom lenyomatát mutatjuk be.
Rodosz történelmének meghatározó dátuma 1522. december 22. Ekkor foglalták el hosszú ostrom után a szigetet az oszmánok, hosszú időre Csipkerózsika-álomba lökve a szigetet. Az egykori lovagi állam, ahol a legkorszerűbb hadi- és világi építészet volt jelen, a hatalmas birodalom egyik kis provinciájává vált.
Noha a görög lakosság továbbra is tőle telhető módon élte hagyományos világát, Rodosz keleti arculatot öltött mecsetekkel, minaretekkel, jellegzetes fából készült zárterkélyes házakkal. Majd következett 1912. április 27-e, mikor az első világháború előestéjén Olaszország elfoglalta a Dodekanészosz-szigetcsoportot, központjával Rodosszal és létrehozta az Isole italiane dell'Egeo, vagyis az Égei-Olasz-Szigetek nevű közigazgatási területet (a területi változásokat az azév októberében megkötött Oszmán-Olasz Lausanne-i béke szentesítette). Ezzel kezdetét vette Rodosz második legjelentősebb építészeti korszaka.
Az olasz állam ambíciózus tervekkel érkezett, de ezeket a hamarosan kirobbanó világháború miatt nem tudta megvalósítani. A területen a kormányzók szinte évente váltották egymást, egészen 1922-ig, amikor Mario Lago vette át a helyi irányítást. 1936-ig tartó hivatala idejére köthető az olasz uralom első építészeti korszaka.
Az ekkori építkezések egyfajta orientalista, nosztalgikus hangulatot árasztanak,
érdekes módon nem a görög, hanem a közvetlen megelőző hatalom, az oszmán-törökök művészetéből merítve. Ennek egyik jellemző példája az 1925-ben átadott Nea Agora, vagyis az újpiac. A kikötőben, a Nagymesteri palota alatt álló együttes egy keleti bazár légkörét teremti meg az Égei-tenger partján.
A húszas években kezdődött el Rodosz város (olaszul Città di Rodi) modernizálása és átépítése kormányzati központtá. Itt központi szerepet játszott Florestano Di Fausto, aki a kormányzó megbízásából nemcsak a már említett Nea Agorát, hanem a város teljes átépítési és bővítési terveit elkészítette, és nekilátott a legfontosabb új középületek megalkotásának.
Az ókori kikötőt, ahol egykor a Kolosszus állt, átépítették és az új mólók mentén megkezdték a kormányzati negyed kiépítését (Di Fausto tervezte meg később Tirana újjáépítését is). A kikötő bejáratánál az egykori hatalmas szobor helyén két oszlopot állítottak, rajtuk egy-egy ókori szobor másolatával, a nőstény és hím szarvassal. A lenyűgözően elegáns és kifinomult együttes a lovagok Szent Miklós-erődjével a háttérben Rodosz jelképévé vált.
Di Fausto munkássága alapvetően meghatározza nem csak Rodosz város, illetve a sziget, hanem a teljes Dodekanészosz-szigetcsoport építészeti arculatát. 1927-ig, Mario Lago kormányzóval való összeveszéséig nem kevesebb, mint
50 jelentős középületet tervezett a szigetcsoporton, Rodosz, Kos, Leros szigetén.
Művészetére egyfajta eklektika jellemző, egyaránt merített a velencei gótika, az oszmán művészet, a reneszánsz formakincséből, de az art deco és a modernizmus is hatással volt rá. Így ebben az "egységes vegyességben" épültek fel Rodosz rakparti sétányának épületei. A Kormányzói Palota a velencei Doge-palotát imitálja, a Postapalota római korabarokk homlokzatot kapott, a Nemzeti Bank a 19. század hangulatát árasztja, míg a Törvényszék határozottan Peter Behrens 1912-ben épült szentpétervári német nagykövetségi épületét idézi.
Az olasz uralom alatti építészet erősen meghatározta az olasz nemzeti, illetve birodalmi ideológia. Az új hatalom a Lovagrend, illetve a korábban a szigetet birtokló Velencei Köztársaság utódjának tekintette önmagát és ezért is különös gondot fordított a középkori emlékek bemutatására, restaurálására vagy épp rekonstrukciójára. Ez építészetileg szerencsés helyzet volt, hiszen az olasz szakemberek már a 19. században a világ élvonalába tartoztak a műemlékvédelem terén.
Már 1913-ban megkezdték a sorozatunk előző részében említett lovagi fogadóépületek "visszaközépkorosítását", az oszmán rá-és átépítések eltávolításával. De a középkor máshol is visszaköszönt. A szintén Di Fausto tervei szerint épült kikötői katolikus templom (a Kormányzói palota, illetve a szarvas-szobrok közvetlen szomszédságában) egy, 1856-os lőporrobbanásban megsemmisült gótikus templom replikája.
Ekkor indult a sorozatunk előző részében már részletesen bemutatott Nagymesteri Palota rekonstrukciója. A munkára Vittorio Mesturinot, Olaszország akkor legelismertebb középkori épületek helyreállításával foglalkozó építészét kérték fel. Mesturino minden oszmán kiegészítést eltávolított, majd a megmaradt sokszor csekély maradványokat meglehetősen szabadon értelmezve, viszont nagyon magas színvonalon egészítette ki (kissé hasonlóan ahhoz, mikor Schulek Frigyes és Steindl Imre középkori templomokat bontott le, majd azokat újjáépítve magas színtű, de mégis 19. századi alkotásokat hozott létre). A palota rekonstrukciójával együtt a városfalakat is kiszabadították, évszázadok alatt odaépített házak (illetve viskók, kunyhók) lebontásával. A várárkot, illetve az azelőtti szabad teret parkosították.
A berendezkedő olasz állam nagyarányú idegenforgalmi fejlesztéseket hajtott végre. Rendszeressé vált az Brindisi-Rodosz hajójárat, így a sziget nem csak az olaszok, hanem a nyugat-európaiak körében is népszerűvé vált (ahogy arra majd sorozatunk következő részében visszatérünk). Ennek a tudatos fejlesztésnek leglátványosabb és legszebb példája Kallithea.
A Rodosz városától nagyjából 10 kilométerre fekvő csodálatos tengeröbölben forró gyógyvizet találtak - eköré épült ki a ma is a sziget egyik fő látványosságának számító fürdőkomplexum.
Az együttes a Nea Agorához hasonlóan keleties hatású, de határozottan egyéni, illetve sok elemében art deco hatású.
A kormányzó itt már nem di Faustoval dolgozott, Pietro Lombardit kérte fel a feladatra. Az együttes építészetileg nehezen meghatározható: voltaképpen egy luxusszínvonalú strand, egy pergola- és teraszkert-együttes és különféle pavilonok együttese. Stílusát tekintve is nehezen meghatározható, a keleties motívumok, az art deco elemek vegyülnek a jellegzetes olasz-fasiszta birodalmi stílussal, miközben határozottan filmdíszlet-hangulatot áraszt.
Nem véletlen, hogy számos olasz, görög, brit és amerikai filmet is forgattak itt.
A turizmus intenzív fejlesztésének jegyében valóságos marketingkampányt is szerveztek Nyugat-Európában. Rodoszt, mint a lovagok és a rózsák szigetét mutatták be, így hamarosan a felsőbb társadalmi osztályok kedvelt úticéljává vált a korábban az Oszmán birodalom elhanyagolt végvidékén elhelyezkedő sziget. Ezért természetesen
gondoskodni kellett a nagyszámú és igényes vendégkör elhelyezéséről és megfelelő időtöltésükről.
A sokat emlegetett Di Fausto tervei szerint a kormányzati negyed szomszédságában felépült a Grande Albergo delle Rosa, vagyis a "Rózsa nagyszálló", aminek földszintjén kaszinót is kialakítottak. Rodosz város közelében pedig létrehozták a részben mesterséges Hétforrás (Sette Sorgenti/Epta Piges) kirándulóhelyet. A források vizét ciszternákban gyűjtötték össze, amiket rendkívül látványos, föld alatti, bejárható csatorna-alagutakkal és gáttak kötöttek össze. A vizet természetesen öntözéshez is felhasználták, de egyúttal a sziget mindmáig egyik legnépszerűbb látványosságát is létrehozták.
Az olasz uralom és ezzel együtt az építészeti formanyelvben is új korszakot jelentett Mario Lago kormányzó 1936-os leváltása és Cesare de Vecchi kinevezése. De Vecchi keményvonalas fasiszta volt, Mussolini közeli barátja, így nem csak a sziget olaszosítása vett lendületet, de már véletlenül sem fordulhatott elő, hogy egy középület keleties-oszmán jelleggel épüljön.
Az ekkor átadott épületek határozottan monumentálisak, geometriai testekből építkezők,
ugyanakkor nem nélkülözik a játékosságot, az art deco formákat. Utóbbi különösen az 1937-ben átadott Akvárium épületén érhető tetten.
Rodosz olasz korszakának építészete a korszak minden negatív kicsengése ellenére máig meghatározó. A görög állam, illetve lakosság máig jó karban tartja ezeket az épületeket. A keleties-art deco hangulat az írókat és a filmeseket is megihlette. Mindannyiunk kedvenc francia, vagyis belga nyomozója is itt keveredett izgalmas kalandba. Ennek helyszíneit, vagyis a legendás krimisorozat rodoszi vonatkozásait sorozatunk következő részében mutatjuk be!
Ha még nem olvastad a Rodosz sorozat első részét, ide kattintva megteheted:
Nyitókép: Szende András
