Március óta zárva tart a fürdő központi épülete.

Hévíz nemzetközi hírű gyógytavának közepén áll a fürdő központi, A épülete, amely a tavasz kezdete óta zárva tart.
A fokozatosan romló állapotú épületet be kellett zárni a statikai problémák miatt.
Az épület felújítása most már sürgető feladat. Hétfőn közmeghallgatást tartottak Hévizen, ahol felszólalt Naszádos Péter, a város polgármestere. Hangsúlyozta: a gyógytó és a mellette működő kórház több mint egy évtizede teljes egészében állami tulajdonban van, ami korlátozza Hévíz közvetlen jogi befolyását a működésre.
„Amikor szembesültünk a problémával, megkerestem Nagy Bálint államtitkár urat, és külön-külön elmentünk négy miniszterhez, illetve több államtitkárhoz. Ennek eredményeként elindult egy tervezési folyamat” – mondta a polgármester.
A rekonstrukció becsült költsége 15–30 milliárd forint között mozoghat. Rövid távon egy mobil sziget telepítésével biztosítanák a tó közvetlen fürdőzési lehetőségének fenntartását.

Az úszó platform körülbelül 1 milliárd forintos beruházással valósulhat meg, kormányzati támogatásból.
A polgármester hangsúlyozta: „Ez nem a végső megoldás, de szükséges áthidaló lépés”, és hozzátette, minden egyéb szolgáltatás működik, és szó sincs a gyógytó bezárásáról, ahogy az a városban elterjedt szóbeszédként kering, írja az Infostart.
Fotó: MTI, Molnár-Bernáth László