Az izgalom a tetőfokára hág a kedves kis Szarvaskenden, hiszen a Magyar Kupa 3. fordulójában a helyi csapat a Ferencvárost fogadja. Talán először kerül országos reflektorfénybe a falu, ahol mindössze 200-an laknak, ám mindenki a meccsről beszél, így adja magát a kérdés: milyen izgalmakat rejtegetnek a helyi történelem lapjai? Alábbi cikkünkben bemutatjuk, mik és mik határozták meg a közel 800 éves település múltját.
Mi kell ahhoz, hogy manapság egy látszólag jelentéktelen mikrofalura csalogassák az embert? Úgy tűnik, az egyetlen megoldás, ha a település összeszedi a környék legtehetségesebb labdarúgóit, csapatot szervez, majd imádkozik, hogy a Magyar Kupában a Ferencvárost sorsolják ki ellenfelének. Szarvaskend így tett, és jól tette, hiszen a sorozat 3. fordulójában a
az ország legnépszerűbb csapata érkezik a mindössze 200 lelket számláló falura
– a magasan legkisebbre, ahol a Fradi ebben az évezredben tétmeccsen pályára lépett.
Szarvaskend gyakorlatilag nem több mint két utcából áll, ám méretéhez képest váratlanul gazdag történelemmel rendelkezik. A genezisért egészen a magyar őstörténetig kell visszamennünk, a Kárpát-medencei letelepedés koráig, amikor Árpád fejedelem valószínűleg nem egyedül, hanem egy Kurszán nevű társával párban uralkodott, aki kende minőségben elsősorban a szakrális ügyekért felelt és a honfoglalásból is kivette a részét. Kurszán 904-ben nyugatra utazott tárgyalni, mikor a bajorok lemészárolták, kendjeit, azaz a hozzá hűségeseket pedig többek között az ország nyugati végén, a mai Vas megye területén szórták szét – innen a településnév második fele. Bár a történet pontos részleteivel kapcsolatban hosszas évtizedek óta spekulálnak a szakmabeliek, feltehetőleg a kendek között nagy számban voltak kovácsok, akik nyomán a vasművesség a megye Árpád-kori korszakát alapjaiban meghatározta. Hogy a Szarvaskend név első fele mitikus vonatkozású-e, netán ezen kovácsok munkássága felett tör pálcát, az etimológusok előtt egyelőre nem ismert.
Szarvaskend területén mindenesetre már a legrégebbi, már feljegyzett korszakban vasat műveltek, egy ideig a dunántúli kovácsművesség központjának számító Vasvárhoz tartozott, első önálló említése 1236-ra tehető.
Ebben az évben éppen nem a kovácsműhelyek voltak a figyelem középpontjában, hanem a helyi mágusok,
akikből a feljegyzések szerint hárman is a térségben működtek: Anas, Pós és Bansa. Bansa mágus például a Szarvaskendtől 5 kilométerre található Magyarszecsődön végzett pogány szertartásokat; tollakkal teletűzdelt ruhában felmászott egy magas létra tetejére, ahol Istennel beszélgetett és számára üzeneteket közvetített. A helyi néprajzi kutatások kimutatták, a pogány szokások még a XX. század végén is igen népszerűnek számítottak a környéken, így a tisztességes, istenfélő Fradi-drukker csak reménykedhet abban, hogy a szarvaskendi létrák ezúttal a fészerben maradnak.
A térségbeli vasműhelyek hanyatlásával egy időre Szarvaskend is lekerült a térképről, és egészen a XV. századig kellett arra várni, hogy visszakerüljön oda. A helyi nemeseknek itt a Sibrikek számítottak, akiknek az első ismert ősei az 1470-es években kerültek feljegyzésre. A família adott vármegyei követet a rákosi országgyűlésre, majd relatíve fontos szerepet töltött be a poszt-mohácsi Magyarország igen turbulens politikai világában is: Sibrik Gergely királyi tanácsos, a Magyar Kamara tanácsosa, alországbíró, majd a Helytartótanács tagja volt, míg Osvát rövid ideig Szapolyai János oldalán is megfordult, később pedig Gergelyhez hasonló pozíciókhoz jutott. A sok-sok évvel később élt Miklósról is érdemes említést tenni, ő II. Rákóczi Ferenc udvarmestere volt, és rodostói száműzetésébe is követte, ahol Rákóczi után pár hónappal halt meg.
Szarvaskend első számú látványosság is természetesen a Sibrikekhez köthető.
A helyi kastélyt 1829-ben építették, stílusa, mint a környéken az összes korabeli kúria esetében, a visszafogott klasszicizmus. A téglalap alaprajzú, tömbös épülettől a család 1911-ben megvált, a legutolsó korszakban a királyi tanácsos, alországbíró ősök méltó leszármazottja, az Európa-szerte híres galamblövő, Sibrik Kálmán lakta. Miután az utolsó galambfiókák is elhagyták a fészket, az épület kevésbé méltóságteljes szerepeket töltött be: volt apácazárda, majd a második világháború után, egészen 2008-ig iskola is, manapság pedig az önkormányzat otthonául szolgál – nem makulátlan állapotban.
Az E-Örökség portálját böngészgetve azonban észrevehetjük, hogy ezen kívül is akad a faluban építészeti érték. A későbarokk katolikus templommal ellentétben az evangélikus templom nem élvez védettséget, ám a pinceépületek és présházak annál inkább. A hegyháti szőlőtermesztés egykoron jelentős volt, viszont manapság itt bort már csak gyakorlatilag önellátás céljából állítanak elő; ezt a keserves helyzetet sajnos azon boronapincék állapota is tükrözik, amikből egyébként az országban már csak Zala, Somogy és Vas vármegyékben lelhetünk fel még álló darabokat, rendszerint igen rossz állapotban. A klasszikus, háromosztatú présházak mellett a boronapincék, épp a tetőzetüknek köszönhetően, remek hőszigetelő tulajdonsággal rendelkeznek, így a hőskorban még lakócélra is használták őket.
Mivel a kastélyban jelenleg kihasználatlan a szerény helytörténeti gyűjtemény és az egykori szőlőtermesztés építészeti emlékei roskadoznak, a szarvaskendi turizmusnak a mindenhol jól bevált gasztronómiai fesztiválokhoz és falunapokhoz kell nyúlnia, látogatókkal akarja megtölteni az utcáit. Most persze megütötték a főnyereményt: a Ferencváros elleni meccsre a hazai jegyek, mind a 3000, már elővételben elkeltek, a nézőcsúcs értelemszerűen garantált, sőt,
megkockáztathatjuk, ennyi ember még sosem járt egyszerre Szarvaskenden.
És hogy miként múlik el a világ dicsősége: míg harminc évvel ezelőtt a benzinkutasok nem győzködték bedeszkázni a kisbolt ablakait, ha meglátták a közelgő fradisták hadát, most véresre dörzsölheti a tenyerét a falu egy szem, igen szerencsés kocsmárosa, mert egy jól tejelő, vidám nap elé néz elébe.
